Werckmeister-vita: Tar(r)talom és forma

  • Jánossy Lajos
  • 2001. szeptember 20.

Könyv

Azon túl, hogy írásom természetesen mindenkihez "szólt", aki látta Tarr filmjét, voltak úgynevezett megszólítottjai is, nevezetesen a filmet feltétlenül elfogadó értékelők. Közülük Kovács András Bálint és Schubert Gusztáv szólt hozzá cikkemhez. Nem pusztán az említett formai okok miatt kerül itt egymás mellé a nevük, hanem érvelésük, "támadási" irányuk hasonlósága miatt is. Kritikájuk főcsapása ugyanis elsősorban azt a bíráló pozíciót veszi célba, ahonnan beszélek, ahonnan látom és értelmezem a Werckmeistert. Kovács András Bálint már írásának címével - Tarr Béla, és akiknek nem kell - olyan (elő)ítéletet tulajdonít nekem, amelyet írásom egyáltalán nem implikál. Holott én nem Tarr egész munkásságával foglalkoztam, hanem kimondottan csak a Werckmeister harmóniákkal, a belőle kiolvasható világkép művészi lehetőségeivel, tehát a megvalósult konkrét művel. Ezen kívül és belül észleltem arányproblémákat, ezeket kíséreltem meg közvetíteni. Ugyanez vonatkozik Schubert Gusztáv ellenvetésére is, miszerint a dekanonizáció valójában ellenkanonizáció. Hasonlóképpen jár el Györffy Miklós is, a legutolsó megszólaló, amikor kritikámat illető kritikájában észjárásomat egy mozdulattal posztmodernek nyilvánítja, szerinte írásomra az értékrelativizáló és ironikus diskurzusrend szabályai a jellemzők, tehát ezeket a minőségeket kérem számon a filmen. Mindez "szándékos" félreértés, a másik gondolat elkülönítése, bedobozolása, tehát "megszelídítése", vitaképtelenné nyilvánítása. Világossá tettem ugyanis, hogy nem eleve vagyok e művészi elképzelés ellen, viszont kétségkívül nem vagyok hajlandó hanyatt esni csupán a szellemi rokonszenv okán. Ugyanakkor tanulságos volt olvasnom a nagy nevek, a "Tarr-vallás" alapító atyáinak hosszú sorát, akikkel Kovács körbesáncolja magát. Az, hogy Susan Sontagtól kezdve az egész Manhattan letérdel Tarr filmje előtt, számomra csekély argumentatív erővel bír. Lelkük (és térdük) rajta. Azt sem gondolom, hogy Kovács András Bálint (vagy bárki más) kizárólagos joggal volna felhatalmazva rendezői aranycsapat összeállítására, amelyben ő jobb kötőben kétségbevonhatatlan helyet biztosít Tarrnak. Lehet, hogy igaza van, lehet, hogy nem, megfellebbezhetetlenségnek viszont nem hinném, hogy helye volna.
Azon túl, hogy írásom természetesen mindenkihez "szólt", aki látta Tarr filmjét, voltak úgynevezett megszólítottjai is, nevezetesen a filmet feltétlenül elfogadó értékelők. Közülük Kovács András Bálint és Schubert Gusztáv szólt hozzá cikkemhez. Nem pusztán az említett formai okok miatt kerül itt egymás mellé a nevük, hanem érvelésük, "támadási" irányuk hasonlósága miatt is. Kritikájuk főcsapása ugyanis elsősorban azt a bíráló pozíciót veszi célba, ahonnan beszélek, ahonnan látom és értelmezem a Werckmeistert. Kovács András Bálint már írásának címével - Tarr Béla, és akiknek nem kell - olyan (elő)ítéletet tulajdonít nekem, amelyet írásom egyáltalán nem implikál. Holott én nem Tarr egész munkásságával foglalkoztam, hanem kimondottan csak a Werckmeister harmóniákkal, a belőle kiolvasható világkép művészi lehetőségeivel, tehát a megvalósult konkrét művel. Ezen kívül és belül észleltem arányproblémákat, ezeket kíséreltem meg közvetíteni. Ugyanez vonatkozik Schubert Gusztáv ellenvetésére is, miszerint a dekanonizáció valójában ellenkanonizáció. Hasonlóképpen jár el Györffy Miklós is, a legutolsó megszólaló, amikor kritikámat illető kritikájában észjárásomat egy mozdulattal posztmodernek nyilvánítja, szerinte írásomra az értékrelativizáló és ironikus diskurzusrend szabályai a jellemzők, tehát ezeket a minőségeket kérem számon a filmen. Mindez "szándékos" félreértés, a másik gondolat elkülönítése, bedobozolása, tehát "megszelídítése", vitaképtelenné nyilvánítása. Világossá tettem ugyanis, hogy nem eleve vagyok e művészi elképzelés ellen, viszont kétségkívül nem vagyok hajlandó hanyatt esni csupán a szellemi rokonszenv okán. Ugyanakkor tanulságos volt olvasnom a nagy nevek, a "Tarr-vallás" alapító atyáinak hosszú sorát, akikkel Kovács körbesáncolja magát. Az, hogy Susan Sontagtól kezdve az egész Manhattan letérdel Tarr filmje előtt, számomra csekély argumentatív erővel bír. Lelkük (és térdük) rajta. Azt sem gondolom, hogy Kovács András Bálint (vagy bárki más) kizárólagos joggal volna felhatalmazva rendezői aranycsapat összeállítására, amelyben ő jobb kötőben kétségbevonhatatlan helyet biztosít Tarrnak. Lehet, hogy igaza van, lehet, hogy nem, megfellebbezhetetlenségnek viszont nem hinném, hogy helye volna.

Metafizika és realizmus viszonyáról valóban érdemes lenne gondolkodni. Talán először Kovács A. B.-nak és Schubert Gusztávnak kéne összeülnie: "Tarrban semmiféle metafizika nincs. Nem hisz Istenben, nem hisz az ördögben, nem hisz a történelemben, semmiféle világon túli dologban" (K. A. B.), "az emberi élet értelmezhetetlen a transzcendencia nélkül, az ember fölötti világ pedig üres nélkülünk" (Sch. G.). Ám Dantéval rövidre zárni, ahogy Schubert teszi, talán túlontúl egyszerű megoldás. Különböző korok és művészi alkotások szellemtörténeti összehasonlítása és ütköztetése eléggé triviálissá teszi azt a megállapítást, hogy nem lehet bármely korban, bármely művet meg- avagy újraalkotni. Ezt amúgy pont a posztmodern tagadja, de Tarr filmjét posztmodern érvekkel megvédeni...? Schubert írásának aztán van egy olyan rétege, amely végül a legtöbb, művészetről folytatott vita sajátja, ahol "megáll a tudomány": neki tetszik Tarr filmje, nekem meg nem.

El kell higgyem és fogadjam, hogy ő hosszú percekig bolyongott kétségbeesetten a körúton a nevezetes fürdőszoba-jelenet után, míg én indulatos kortyokban fogyasztottam sörömet a lehető legközelebbi kimérésben.

Peer Krisztián hozzászólása pontosítja és tovább árnyalja a filmmel szembeni álláspontokat, a dialogikus megértésre pedig figyelemre méltó kísérletet tett a negyedik hozzászóló, Dercsényi Dávid, aki hajlandó volt elfogadni a vita általam exponált "játékszabályait".

Végezetül: a Werckmeister-vita egyrészt kétségkívül a hatalmi beszéd terepe és demonstrációs tere lett, másrészt, és ez a legfontosabb, ritka helyzeteket teremtett, amelyekben valóságos esztétikai érvek ütközhettek vagy találkozhattak. Utóbbira szép példa az idei JAK-táborban a Turcsányi Sándor vezetésével, Báron György, Forgách András, Vágvölgyi B. András, Peer Krisztián és jómagam részvételével és a közönség soraiban helyet foglaló Rényi András aktív hozzájárulásával létrejött beszélgetés.

Az álláspontok közeledtek, kiderült, hogy a szereplők közül senki nem feltétlen híve és senki nem kíméletlen ellenzéke a filmnek.

"Hát ennyi a hír, és most már más nem is jut eszembe. Ígéreteimet megtartottam, s mindent elmondtam, amit el akartam mondani. Ugyanazok lesznek az őreim lefelé menet is? Igen? Uraim, akkor én kész vagyok. Az előadásnak vége. Indulhatunk." (Krasznahorkai László: A Théseus-általános, Széphalom, Bp., 1993, 105. oldal)

Jánossy Lajos

WERCKMEISTER A NARANCSBAN

Interjú: Bori Erzsébet interjúja Tarr Bélával: Nem lehet ügyeskedni - 2001. február 8., 6-7., 30. oldal

A filmről: Forgách András: Kitartó pillantás - 2001. február 8., 31. oldal

A vita: Jánossy Lajos: Egyszer jóllakni? - 2001. április 5., 28-29. oldal; Kovács András Bálint: Tarr Béla, és akiknek nem kell, Dercsényi Dávid: A kritika harmóniája - 2001. április 12., 30-32. oldal; Schubert Gusztáv: Tarr-vágás - 2001. április 19., 26. oldal; Peer Krisztián: A vita hevében - 2001. május 17., 28. oldal; Györffy Miklós: Jelentésfelmutatás - 2001. augusztus 16., 27-28. oldal

A JAK-táborban folytatott beszélgetés olvasható lesz a Magyar Lettre Internationale következő számában. (Szerkesztőségünk véleménye következő számunkban lesz olvasható, az esetleges további hozzászólásokat olvasói levélként közöljük.)

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Megint vinnének egy múzeumot

Három évvel ezelőtt a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM hosszas viták után olyan új múzeumi definíciót alkotott, amelyről úgy vélték, hogy minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek. Szerintük a társadalom szolgálatában álló, nem profitorientált, állandó intézmények nevezhetők múzeumnak, amelyek egyebek közt nyitottak és befogadók, etikusak és szakszerűek…

A vezér gyermekkora

Eddig csak a kerek évfordulókon – először 1999-ben, a rejtélyes okból jócskán túlértékelt első Orbán-kormány idején – emlékeztek meg szerényen arról, hogy Orbán Viktor egy nem egész hét (7) perces beszéddel 1989-ben kizavarta a szovjet hadsereget Magyarországról.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."

Netanjahu háborúja

Izrael, vagy inkább az országot önmagával azonosító Benjamin Netanjahu miniszterelnök háborút indított Iránnal. Az akció deklarált célja az Izraelt létében fenyegető iráni atomprojekt felszámolása.

Dal a farkasoknak

Június 12-én Orbán Viktor exkluzív élő „interjút” adott Menczer Tamásnak a Harcosok Klubja tagjai számára a Fidesz békeharcáról. A miniszterelnök feltehetően úgy vélte, hogy saját online zászlóalja is gondban van, amikor az állandóan háborúban álló békekormány ideájának belső ellentmondását kell valahogyan feloldania azok számára, akiknek ebben a vakhit nem siet a segítségükre.