Lemez

Fényképből zenei kollázs

The Waterboys: Life, Death and Dennis Hopper

Kritika

Néhány évvel ezelőtt Mike Scott, a Waterboys frontembere betévedt egy londoni galé­riá­ba, ahol Dennis Hopper fotói voltak kiállítva.

A skót zenész korábban csak a Szelíd motorosokat kapcsolta össze az amerikai színész nevével, de a tárlaton egy pillanat alatt beleszeretett Hopper képeibe. Ott helyben elhatározta, hogy ír róla egy dalt, de az évek során egy egész nagylemezzé terebélyesedett a projekt. A Life, Death and Dennis Hopper egy meglehetősen színes, műfajokon átívelő album. Ez meglepő lehet azoknak, akik csak a The Whole of the Moon című 1985-ös slágerre emlékeznek, de a zenekar több mint négy évtizednyi pályájának meglepő fordulatai ismeretében nem minden előzmény nélküli az a zenei kavalkád, amelyik Hopper életét illusztrálja.

*

Az 1958-as születésű Mike Scott ugyanis nyughatatlan figura, aki sosem tudott igazán egyfajta esztétikánál leragadni. A hetvenes évek végén a brit punk színterének aktív tagja volt, és az Another Pretty Face frontembereként kezdett zenélni. Voltak ugyan kisebb sikerei ezzel a formációval is, de a társaiból kiábrándult Scott 1983-tól Waterboys néven folytatta, s ez inkább szólóprojektként működik, mint zenekarként. Az elmúlt évtizedekben több mint nyolcvan zenész csatlakozott a frontemberhez rövidebb-hosszabb ideig (fontos társ volt például Karl Wallinger, a World Party nemrég elhunyt frontembere), de az egyetlen állandó tag ő maradt az együttesben. Nemrég egy interjújában azzal viccelődött, hogy ezzel a rengeteg tagcserével a Waterboys alighanem rekordot tart, és talán csak Santana zenekarában volt hasonló jövés-menés.

Az együttes második, 1984-es lemezén jelent meg a The Big Music című daluk. A big music később köznevesült, és a zenei szaklapok előszeretettel írták vele körül a Waterboys (illetve a korabeli U2 és Simple Minds) grandiózus, gazdagon hangszerelt, szenvedélyes stílusát. Ennek a korszaknak a csúcsműve az 1985-ös This Is the Sea album, ezen szerepel az együttes legsikeresebb dala, a Whole of the Moon is, de az egész anyag egy ihletett alkotói korszak lenyomata.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A bűn nyomora és a nyomor bűne Vadkeleten

Hogy milyen nyomor vezethet el a bűnhöz, amelyben csak némi élelmet vagy egy fél minimálbért sikerül zsákmányolni? Kik az áldozatok és miért hallgatnak? A leszakadó kistérségek sajnos kiváló terepet jelentenek, hogy egy pillantást vessünk a kétségbeejtő helyzetre.

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.