Lemez

Fényképből zenei kollázs

The Waterboys: Life, Death and Dennis Hopper

Kritika

Néhány évvel ezelőtt Mike Scott, a Waterboys frontembere betévedt egy londoni galé­riá­ba, ahol Dennis Hopper fotói voltak kiállítva.

A skót zenész korábban csak a Szelíd motorosokat kapcsolta össze az amerikai színész nevével, de a tárlaton egy pillanat alatt beleszeretett Hopper képeibe. Ott helyben elhatározta, hogy ír róla egy dalt, de az évek során egy egész nagylemezzé terebélyesedett a projekt. A Life, Death and Dennis Hopper egy meglehetősen színes, műfajokon átívelő album. Ez meglepő lehet azoknak, akik csak a The Whole of the Moon című 1985-ös slágerre emlékeznek, de a zenekar több mint négy évtizednyi pályájának meglepő fordulatai ismeretében nem minden előzmény nélküli az a zenei kavalkád, amelyik Hopper életét illusztrálja.

*

Az 1958-as születésű Mike Scott ugyanis nyughatatlan figura, aki sosem tudott igazán egyfajta esztétikánál leragadni. A hetvenes évek végén a brit punk színterének aktív tagja volt, és az Another Pretty Face frontembereként kezdett zenélni. Voltak ugyan kisebb sikerei ezzel a formációval is, de a társaiból kiábrándult Scott 1983-tól Waterboys néven folytatta, s ez inkább szólóprojektként működik, mint zenekarként. Az elmúlt évtizedekben több mint nyolcvan zenész csatlakozott a frontemberhez rövidebb-hosszabb ideig (fontos társ volt például Karl Wallinger, a World Party nemrég elhunyt frontembere), de az egyetlen állandó tag ő maradt az együttesben. Nemrég egy interjújában azzal viccelődött, hogy ezzel a rengeteg tagcserével a Waterboys alighanem rekordot tart, és talán csak Santana zenekarában volt hasonló jövés-menés.

Az együttes második, 1984-es lemezén jelent meg a The Big Music című daluk. A big music később köznevesült, és a zenei szaklapok előszeretettel írták vele körül a Waterboys (illetve a korabeli U2 és Simple Minds) grandiózus, gazdagon hangszerelt, szenvedélyes stílusát. Ennek a korszaknak a csúcsműve az 1985-ös This Is the Sea album, ezen szerepel az együttes legsikeresebb dala, a Whole of the Moon is, de az egész anyag egy ihletett alkotói korszak lenyomata.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.