9 embert gyanúsítottak meg Lengyelországban orosz megrendelésre végzett szabotázsakciók miatt

  • narancs.hu
  • 2024. május 21.

Külpol

Donald Tusk szerint a tevékenység Litvániára, Lettországra és Svédországra is kiterjedhetett.

A lengyel hatóságok eddig kilenc személyt – lengyel, fehérorosz és ukrán állampolgárokat – gyanúsítottak meg orosz megrendelésre végzett szabotázsakciók elkövetése miatt

– közölte hétfőn Donald Tusk lengyel kormányfő. Bántalmazással, gyújtogatással vagy gyújtogatási kísérletekkel gyanúsították meg őket – fejtette ki Tusk. A Lengyelországgal szövetséges országokkal együttműködve a hatóságok például egy wroclawi festékgyártó üzem felgyújtási kísérletét hiúsították meg, amely mögött az orosz hírszerzés állt – mondta.

Tuskot a TVN24 lengyel kereskedelmi hírtelevízióban azon korábbi bejelentéséről kérdezték, hogy a hét folyamán tájékoztatja a közvéleményt a lengyelországi orosz befolyás vizsgálatáról, valamint az ehhez köthető szabotázsakciókról és provokációkról. A kormányfő megerősítette, kedden ismerteti a lengyelországi orosz és fehérorosz befolyást vizsgáló bizottság létrehozásának tervét.

Ami a diverziós és szabotázsakciók ügyét illeti, az nagyon komoly, és több európai országot is érint – jelentette ki Tusk. Ebben az összefüggésben Lengyelország mellett Lettországot és Litvániát említette. Svédországból is jöttek jelzések, hogy "furcsa események közül egyesek szintén szabotázs eredménye lehetnek" – tette hozzá.

Litvániában is hasonló esetek történtek, köztük az IKEA cég raktárának felgyújtása – idézte fel Tusk. Hozzátette, a litvániai incidensek kapcsán letartóztatott személyeknek közük lehet más lengyelországi gyújtogatásokhoz is. Azok további helyszíneit azonban a kormányfő a folyamatban lévő vizsgálatra hivatkozva nem akarta megnevezni.

Lengyelországban az utóbbi időben több, jelentős károkat okozó tűzeset történt, amelyek ügyében jelenleg nyomozás zajlik. Május 10-én például a dél-lengyelországi Siemianowice Slaskie városban egy hulladéktároló lobbant fel, a tűzoltás nyolc napon át tartott. Május 12-én Varsóban nagyrészt leégett egy vásárcsarnok, ahol elsősorban vietnami és lengyel kiskereskedők béreltek boltokat. Ugyanazon a napon a főváros más helyein is nagyobb tűzeseteket jelentettek. A hatóságok mindezekről azt közölték: a nyomozás folyamatban van, egyelőre nem állapítható meg, külföldi titkosszolgálatok álltak-e az események hátterében, vagy sem.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.