Anglia és a toryk a Brexit útján

A bohóc nagy napjai

  • Antal Dániel
  • 2019. augusztus 4.

Külpol

Lesz-e kormányfő Boris Johnsonból? Lesz-e egyáltalán új miniszterelnök, vagy marad Theresa May – akár 2023-ig is? Lesz-e kilépés október 31-én? Nagy-Britanniában sehogy sem tisztul a kép.

A Konzervatív Párt belső szabályai szerint a kormányfő vagy a kormányfőjelölt személyét előválasztáson választják meg. Az induló jelöltek közül először – több fordulóban – a tory-frakció szelektál; ezen első szakasz után a két talpon maradt jelölt közül viszont már a tagdíjfizető párttagok levélben választhatják ki azt a személyt, aki átveszi Theresa May ügyvezető kormányfőtől a stafétát. (Miután a parlamenti toryfrakció megszavazza az illetőt – erre még visszatérünk.) A procedúra kezdetétől mindeddig Donald Trump nagy barátja, London expolgármestere és May exkülügyminisztere, Boris Johnson volt az abszolút favorit. Az utolsó körben Jeremy Hunt ugyancsak volt külügyminiszterrel mérkőzik meg, immár, mint láttuk, a tagság kegyeiért.

A párton belüli előválasztások intézményét a két nagy tömegpárt a taglétszám évtizedes apadásának orvosolására találta ki – a választás lehetősége volt hivatott súlyt, értéket adni a párttagságnak. Így választották ki David Cameront kormányfőnek, de az ellenzék vezérét, Jeremy Corbynt is e módszerrel emelték pajzsra. Csakhogy az előválasztás, mint azt épp Corbyn vagy Donald Trump esetén megtanulhattuk már, veszélyes fegyver. Ha egy erősen ideologikus kisebbség megszerzi a relatív többséget, a párthívek és a társadalom többsége számára elfogadhatatlan jelöltet juttathat célba. Márpedig a 160 ezer konzervatív párttag átlagéletkora 57 év; több mint harmaduk 66 évesnél idősebb, 97 százalékban fehér bőrűek, döntően London környékén élnek, tehetősek, és túlnyomórészt férfiak. A Brexit mellett érzelmileg erősen elkötelezett csoportot meghódítandó, Johnson és Hunt keményebbnél keményebb Brexitet ígérnek; Johnson például a „Brexit vagy halál” zászlaja alatt állítja, hogy ha törik, ha szakad, egyezménnyel vagy anélkül, de kivezeti népét a pusztából, a szabadságba október 31-én.

Boris mindjárt vizet isz

Boris mindjárt vizet isz

Fotó: MTI/EPA/Will Oliver

Johnson az EU-val szemben legellenségesebb konzervatív frakcióval szövetkezve került az utódlási verseny élére. Csakhogy kontrollálatlan viselkedése, nőgyűlölő és muszlimellenes megszólalásai, önellentmondásai és botrányos magánélete a frakció, a párt és természetesen a szélesebb közvélemény jelentős része számára is elfogadhatatlanná teszik őt. Még főpolgármester korában hangzott el azóta sokat idézett, önleleplező bon mot-ja: „Barátaim, ahogy magam is rájöttem, nincsenek katasztrófák, csak lehetőségek. Lehetőségek az újabb katasztrófákra!”

Nos, a legfrissebb katasztrófa pontosan egy nappal azután ütött be, hogy Johnson sokéves pedálozás után a miniszterelnök-jelöltségi szavazás finisébe ért. Június 21-én, péntek éjszaka oly heves veszekedésbe bonyolódott nála 24 évvel fiatalabb barátnőjével, hogy a szomszédok rájuk hívták a rendőröket. A perpatvarról hangfelvétel készült, amit aztán a sajtó is megkapott. Bár fizikai erőszak nem történt, és a pár nem nyilatkozik, Johnson botrányos magánélete – ismeretlen számú szerető, ismeretlen számú gyermek, folyamatban lévő válóper, a felnőtt korú gyerekek által megtagadott apa – ismét téma lett. A narcisztikus, gátlástalan politikus még a nőkkel szemben a „hagyományos” értékeket képviselő, döntően idős férfiakból álló párttagság számára is sok lehet. A papírformának indult pártszavazás két­esélyessé vált – s már ebből a perspektívából is a legvalószínűbb forgatókönyv a brit kilépés elhalasztása.

 

Fejjel a falnak

Johnson és Hunt egyaránt azt állítják, hogy újratárgyalják a kilépési egyezményt – az EU pedig köti az ebet a karóhoz, hogy semmit nem nyitnak újra, már a tárgyaló stábot is szélnek eresztették. A két jelölt válasza erre az, hogy akkor egyezmény nélkül lépnek ki – a no-deal Brexitet viszont a londoni parlament alsóháza törvényben tiltotta meg. Hunt e ponton rendszerint le is teszi a fegyvert, Johnson viszont azzal fenyegetőzik, hogy valamiképpen a parlament tiltása ellenére is megállapodás nélkül viszi ki az Egyesült Királyságot az Európai Unióból. És a parlament megkerülése tulajdonképpen logikus ígéret a kemény magnak: hiszen maga a brit parlament nem akar egyezmény nélkül kilépni az unióból, de nem tud megegyezni arról sem, hogy milyen egyezményt támogatna. Csakhogy ezzel Johnson a saját parlamenti támogatását és többségét veszélyezteti.

May július végén akarja átadni a stafétát az új miniszterelnöknek, hogy ne késsék le az EU-tól a kilépés mikéntjének eldöntésére kapott október 31-i határidőt, s a királynő elvileg külön procedúra nélkül, akár a parlament nyári szabadsága alatt is bárkit kinevezhet kormányfővé, aki élvezi a parlament bizalmát. Az Egyesült Királyságnak nincsen írott alkotmánya – tudvalevő, hogy az ország a demokrácia négyszáz éve gondosan nyírt füvére alapozza a működését. Az világos, hogy Johnson nem érvényesíthetne új megállapodást a parlament jóváhagyása nélkül – de az meglehetősen homályos, hogy mi a parlament hatásköre akkor, ha nincs mit ratifikálni, azaz ha nincs megállapodás a kilépésről az EU-val. Előállhat az a helyzet, amikor november 1-jén a parlament azt állítja, hogy Nagy-Britannia az unió tagja maradt, a kormányfő meg azt, hogy kilépett belőle. Az EU pedig várhat a lordbírák döntésére, hogy akkor most hol is tartózkodik tulajdonképpen az Egyesült Királyság.

Hogy ezt a helyzetet a Westminster megelőzze, dönthet például úgy, hogy nem támogatja Boris Johnson kinevezését miniszterelnöknek. Levélszavazás ide vagy oda, a nem létező alkotmányban egy sor sincs arról, hogy a képviselőknek a lelkiismeretüket a Konzervatív Párt deres üstökű tagjainak a véleményére kell cserélniük. Johnson miniszterelnökségének a leszavazásával fenyeget például a toryfrakció két EU-párti képviselője. Arra figyelemmel, hogy a konzervatívok északír szövetségesükkel, a DUP-vel együtt is csak háromfős többséget mozgósíthatnak, már e két szakadár is kérdésessé teszi Johnson miniszterelnökségét.

Ha a királynő úgy látja, hogy a levélszavazás győztese nem élvezi a parlamenti többség bizalmát, dönthet úgy is, hogy felkéri Theresa May-t, várja meg a szeptemberi parlamenti ülésszakot; esetleg adhat ügyvezetői megbízást a levélszavazás győztesének végleges uralkodói szentesítés nélkül is. Sőt, felkérhet valaki mást, hogy próbáljon nemzeti egységkormányt alakítani. Egy dolgot nem tehet: a parlamentet nem oszlathatja fel, és nem írhat ki új választást – ezt csak a parlament maga teheti meg. Az persze kérdéses, hogy a parlament, amelynek a legtöbb tagja ily módon elveszítené a mandátumát, miért is írna ki előre hozott választást.

Mindezek után és logikusan a következő kimenetek képzelhetők el. Nem lehetetlen, hogy Boris Johnson miniszterelnök lesz, és erőszakosan kituszkolja Nagy-Britanniát az unióból. Színre léphet, illetve ott maradhat Theresa May; sőt, meghosszabbított ügyvezetősége akár 2023-ig, a következő rendes választásig is eltarthat – ha a parlament nem oszlatja fel magát, és nem tud új kormányfőt választani sem, miért is ne? Ez alkalmat adhat arra, hogy a parlament – akár May, akár az esetleg kormányfővé avanzsáló Hunt javaslatára – még egyszer átolvassa, majd megszavazza a háromszor elutasított kilépési egyezményt.

Ha viszont nem ezek – a nem túl valószínű kimenetek – következnek be, akkor október 31-én az Egyesült Királyság még az unió tagja lesz, és az EU másnap újabb haladékot fog adni a kilépésre. Ekkor valószínűleg hangsúlyosan fogják kérni a második népszavazást vagy az előre hozott választás kiírását a patthelyzet feloldására. Az előre hozott választáson – az EP-választások eredménye és a mostani közvélemény-kutatások alapján – négy egyenlő erejű tömb, a Brexit Párt, a Konzervatív Párt, a Munkáspárt, és a(z egyelőre) virtuális Maradás-párt vívna csatát – utóbbi alakulat a Liberális Demokratákból, a Zöldekből, a skót SNP-ből és a walesi Plaid Cymruból verődhet össze. Az egyfordulós, kizárólag egyéni választókerületes, relatív többségi rendszerben az új parlament összetétele teljességgel megjósolhatatlan. Az új népszavazás viszont egyre vonzóbb lesz a parlament számára: bár az eredménye borítékolhatóan a bennmaradás volna, aminek súlyos ára lenne a Brexitet ígérő politikusok számára, ezt az árat csak 2023-ban kéne megfizetniük.

Neked ajánljuk