Zajlik az élet az Egyesült Királyságban: Jeremy Corbyn lemondásra szólította fel Theresa Mayt

  • narancs.hu
  • 2017. június 9.

Külpol

A brit Munkáspárt vezetője már bejelentette: készen állnak az ország szolgálatára.

A Munkáspárt a csütörtöki előre hozott parlamenti választásokon jelentősen, a véglegeshez közeli adatok alapján 29 fővel, 261-re növelte frakciójának létszámát, de abszolút többséget persze távolról sem ért el a 650 fős alsóházban.

A kormányzó Konzervatív Párt szintén nem szerzett abszolút többséget, ezért Corbyn péntek délelőtt a BBC-nek nyilatkozva lemondásra szólította fel Theresa Mayt, aki David Cameron tavalyi, a brexitnépszavazás utáni lemondását követően lett az Egyesült Királyság miniszterelnöke. A BBC kormányforrásokra hivatkozta azt írta, May nem kíván lemondani.

Arra a kérdésre, hogy a Munkáspárt kormányalakításra készül-e, Jeremy Corbyn úgy fogalmazott: a Labour készen áll az ország szolgálatára, mivel ezért harcolt a választásokon. Mondjuk, az nem egyértelmű, hogy a manóba tudna a Munkáspárt kormányt alakítani, hiszen ehhez a Skót Nemzeti Párttal, a Liberálisokkal és a Zöldekkel, valamint az összes többi kisebb párttal kellene összefognia. A dolgok jelen állása szerint az a valószínűbb forgatókönyv, hogy kisebbségi kormányzás lesz (egy darabig).

(via MTI/The Guardian)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.