Elvesztette a parlamenti többséget, mégis kormányt alakíthat Theresa May

  • Narancs.hu/MTI
  • 2017. június 9.

Külpol

A választás, amin mindenki vesztett.
false

 

Fotó: MTI/AP

Elvesztette abszolút többségét a csütörtöki előrehozott parlamenti választásokon a brit Konzervatív Párt. Ennek ellenére Theresa May konzervatív párti miniszterelnök péntek délután bejelentette, hogy ő alakítja meg az új brit kormányt.

May, aki előzőleg a londoni Buckingham-palotában járt, és kormányalakítási megbízást kért II. Erzsébet királynőtől, a Downing Streetre visszatérve közölte azt is, hogy a brit EU-tagság megszűnéséről szóló tárgyalások a terveknek megfelelően tíz nap múlva elkezdődnek, és e tárgyalásokon az ő kormánya képviseli majd az Egyesült Királyságot.

Theresa May bejelentette, hogy a kormányzásban a Konzervatív Párt segítségére lesz "barátja és szövetségese", a legnagyobb észak-írországi protestáns britpárti erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP). A két párt hosszú évek óta erőteljes kapcsolatokat ápol, és ennek alapján "bízom abban, hogy képesek leszünk együttműködni az Egyesült Királyság egészének érdekében" - mondta rövid nyilatkozatában a brit kormányfő. May azonban nem tett említést a formális koalíció lehetőségéről.

A csaknem végleges péntek délutáni adatok szerint a csütörtöki parlamenti választásokon a konzervatívok az abszolút többséghez minimálisan szükséges 326 képviselői helynél kevesebbet szereztek a 650 fős alsóházban. A konzervatív frakció létszáma legfeljebb 319 tagú lehet, de a konzervatívokat hagyományosan támogató DUP tíz mandátumot szerzett, így a két pártcsoport együttes frakciólétszáma már meghaladja az abszolút többséghez szükséges minimumot.

Felmerül azonban a kérdés, hogy a DUP a konzervatív brit kormány támogatásáért cserébe kér-e majd engedményeket elsősorban az új kormány Brexit-stratégiájának kialakításában, különös tekintettel arra, hogy a brit EU-tagságról tavaly rendezett népszavazáson Skócia mellett Észak-Írországban is arra szavazott a többség, hogy az Egyesült Királyság maradjon az Európai Unió tagja.

Arlene Foster, a DUP vezetője már korábban is többször kijelentette, hogy a párt nem támogatja a Konzervatív Párt által meghirdetett "kemény Brexit" politikáját. Ennek egyik sarkalatos eleme, hogy az Egyesült Királyság - legalábbis Theresa May korábban hangoztatott tervei alapján - az EU-tagság megszűnésével együtt kivonul az Európai Unió egységes belső piacáról is.

Ezzel szemben a Skót Nemzeti Párt (SNP) mindent megtesz a Theresa May brit kormányfő vezette Konzervatív Párt kormányalakításának ellehetetlenítéséért - mondta Nicola Sturgeon skót tartományi miniszterelnök pénteken. "Együtt fogunk működni a többiekkel, hogy a konzervatívok ne kerülhessenek a kormány közelébe" - hangsúlyozta. "Mindig mondtuk, hogy szívesen összefognánk másokkal egy tisztességesebb ország felépítéséért." Sturgeon úgy vélekedett, hogy az előrehozott választások nyomán May az alsóházi abszolút többséggel együtt hitelességét is elvesztette. A skót függetlenségpárti SNP-nek is rosszkor jött a szavazás: 56 parlamenti mandátumából 21-et veszített el a választáson, ami önvizsgálatra készteti a második függetlenségi népszavazásra készülő Sturgeont.

Hasonlóképpen vélekedett Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője is, aki péntek reggel lemondásra szólította fel Mayt, mondván: a kormányfő a Konzervatív Párt abszolút többségével együtt a közbizalmat is elvesztette, és ennek elégségesnek kell lennie ahhoz, hogy távozzon.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken Prágában sajtóértekezleten kijelentette: "Erősen bízom abban, hogy Nagy-Britannia a választások után is hajlandó lesz elkezdeni a tárgyalásokat a Brexitről" - jelentette ki. "Bízom abban, hogy a választások eredménye nem lesz kedvezőtlen hatással a tárgyalásokra, amelyeket már nagyon várunk" - tette hozzá. Juncker kifejtette: az Európai Bizottság és az uniós tagállamok is fel vannak készülve a tárgyalásokra. "Várjuk a brit küldöttséget. Először az elválás formájáról kell megállapodnunk, utána pedig a jövőbeni kapcsolatok szerkezetéről" - mutatott rá az EB elnöke.

Ha szeretné megérteni, mi a bánat folyik Nagy-Britanniában, vagyis hogyan jutottak el idáig, akkor ezt a nagyon elkeserítő cikkünket tudjuk ajánlani:

Káosz a királyságban

Hogyan verik szét saját politikusai Nagy-Britanniát?

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.