A főszervező szerint nem cenzúra, hogy nem engedték Magyar Pétert fellépni Gombaszögön

  • narancs.hu
  • 2024. július 17.

Külpol

Nászaly Gábor arról beszélt, az Új Szó nem volt elég rugalmas.

„Nincs cenzúra Gombaszögön” – mondta Nászaly Gábor, a felvidéki politikai fesztivál főszervezője a Napunk újságírójának azon kérdésre, hogy szándékosan tiltották-e le azt a beszélgetést, amelynek az egyik résztvevője Magyar Péter lett volna.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a Tisza Párt alelnökét egy másik szlovákiai magyar lap, az Új Szó programjára hívták meg. Magyar Péter a szlovák parlament egykori alelnökével, Grendel Gábor ellenzéki képviselővel beszélgetett volna, a gombaszögi tábor szervezői azonban nem engedték színpadra a beszélgetést, méghozzá azzal az indoklással, „Magyar Péter mellé Grendel Gábor nem kellő paritás”.

Nászaly Gábor a 444.hu által szemlézett interjúban mindezzel kapcsolatban most úgy fogalmazott: „Grendel Gábor a szlovák parlament alelnöke volt, most szlovák parlamenti képviselő. Magyar Péter EP-képviselő.

Ellenzéki mindkettő, az igaz, és érdekes személyiségek, de a programbizottság azt kifogásolta, hogy többet is ki lehet belőlük hozni, mint ha ebben a párosításban ülnének le.”

A főszervező szerint az Új Szó nem volt elég rugalmas, hisz ők ragaszkodtak ahhoz, hogy vagy ebben a formában tartják meg a programukat Gombaszögön, vagy sehogy.

„Arra kell törekednünk, hogy egy-egy programnak legyen felvidéki magyar relevanciája, és a vitapartnerek között, beleértve a moderátort is, legyen egy behatárolható törésvonal vagy épp párhuzam, hogy az adott témáról relevánsan tudjanak vitázni” – mondta Nászaly a Napunknak. Igaz, Deutsch Tamás tavaly teljesen egyedül ült ki az egyik színpadra, idén pedig ugyanő a Magyar Szövetség két politikusával „vitázik” majd.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Gyurcsány a tettes

A DK-s politikus visszavonulásának mindenki örül. Örül a Fidesz, örülnek azok is, akik őszintén a pokolra kívánják Orbánt és a rendszerét. Hiszen Gyurcsány távozása felér egy beismeréssel: tényleg mindenért ő a hibás.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.