A Fülöp-szigeteki diktátor 9 évre csökkentené a büntethetőség korhatárát

  • narancs.hu
  • 2019. január 22.

Külpol

Óriási botrány lett a törvényből.

Kilenc évre kívánják csökkenteni a büntethetőség korhatárát a Fülöp-szigeteken, a törvénytervezet bírálatok kereszttüzébe került, jogvédők szerint több kára lenne, mint haszna.

A képviselőház igazságügyi bizottsága hétfőn fogadta el a törvénytervezetet, amely 15-ről 9 éves korra szállítaná le a büntethetőség korhatárát.

A szenátus kedden megkezdte a jogszabály-módosítás vitáját. Több felsőházi képviselő aggályát fejezte ki az intézkedéssel kapcsolatban, amelynek célja annak megakadályozása lenne, hogy a bűnbandák gyerekeket használjanak fel a bűncselekmények elkövetéséhez. Szenátorok és jogvédők kételkednek benne, hogy a törvénytervezet elérné célját, és szerintük csak több kiskorú kerülne börtönbe miatta.

„Ha az a gond, hogy sok gyereket használnak bűncselekmények elkövetésére, akkor lehet, hogy jobb megoldás lenne a felnőtt felbujtókra kiszabható büntetést növelni” – vélekedett Joel Villanueva szenátor. Grace Poe felsőházi képviselő figyelmeztetett, hogy a Fülöp-szigetek „óvodabörtönöket” hozna létre a tervezet elfogadásával.

Rodrigo Duterte

Rodrigo Duterte

Fotó: MTI/EPA/Francis R. Malasig

„Ha nagykorú bűnözőkkel zárjuk össze ezeket a gyerekeket, akkor nagy az esélye annak, hogy megkeseredett fiatalokként kerülnek ki a börtönből” – mutatott rá. A Karapatan jogvédő csoport szerint az új jogszabály előrevetíti annak a veszélyét, hogy több millió gyermeket egy életre megbélyegeznek majd. Az alsóház igazságügyi bizottságát vezető Doy Leachon védelmébe vette a tervezetet.

„A jogszabály alapját azok a legfrissebb jelentések adták, amelyek szerint ijesztően megnőtt a bűnbandák által bűncselekmények elkövetésére használt gyermekek száma” – hangoztatta közleményében.

(via MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Hajléktalanság – akár két lépésben

Betegség, baleset, alkohol- és drogproblémák, megromlott házasság, bedőlt vállalkozás, uzsorakölcsön, élősködő hozzátartozók – néhány ok, amik könnyen pénztelenséghez vezethetnek, ahonnan pedig sok esetben már csak egy lépés az utcára kerülni. Minderről a Vöröskereszt hajléktalanokat gondozó miskolci intézményének lakói meséltek. 

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.