Az Adriana katasztrófája

A hajófenékbe zárva

  • Parászka Boróka
  • 2023. július 5.

Külpol

Az Európába tartó migráció kampánytéma az egész kontinensen. A riogatással választást lehet nyerni, kormányzati ciklusokat lehet végigvinni. A tengeri útvonalakon fekvő Görögországban, Olaszországban, Spanyolországban is súlyos politikai viták dúlnak arról, milyen feladatokat vállalhatnak ezek az államok a tengeri mentésből, az érkezők ellátásából. De a katasztrófák rendre fölülírják a vitákat.

A júniusban elsüllyedt Adriana fedélzetén 750 ember utazott, s mintegy 600-an vesztek közülük a Földközi-tengerbe. Pontos adatok nincsenek arról, hányan haltak meg az utóbbi másfél évtizedben hasonló körülmények között, mert sok hajókatasztrófát nem is rögzítenek, sok száz holttest sosem kerül elő, ahogy sok sikeres partraszállás is rejtve marad – a menekülők inkább radar alatt maradnának. A becslések szerint ez alatt a tizenöt év alatt (az arab tavasz forradalmai, a szíriai polgárháború és a felgyorsuló afrikai klímamigráció időszakában) az eltűntek száma elérte a 26 ezer főt. A legsúlyosabb tömegkatasztrófáknak Lampedusa lakói voltak a tanúi: 2015-ben szinte hetente követték egymást a balesetek, amelyben több száz ember élete került veszélybe; abban az évben egy 600 és egy 800 áldozatot követelő hajószerencsétlenség is történt ott.

Minden időben

Miközben az Európai Unióban reménytelen egyeztetés folyik migránskvótákról és szolidaritási együttműködésről, a közös határvédelmet azért megerősítették: a tagállamok rendfenntartó erőket, szakértőket küldtek és küldenek a legkitettebb országokba, felgöngyölítettek sok-sok embercsempész-hálózatot. Megpróbáltak megegyezni azokkal az országokkal, ahonnan tengerre viszik a menekülőket. Ám miután a mediterrán országok azt tapasztalták, hogy nincs uniós szolidaritás, s az érkezők a „nyakukon maradnak”, megpróbálták megakadályozni őket abban, hogy a nemzetközi vizekről görög vagy olasz felség­vizekre jussanak. A nyílt tengeri vízágyúzást és egyéb elterelő hadműveleteket dokumentáló felvételekből több tucat járta be a világsajtót. Menekültek rögzítették, hogy mentésük helyett hogyan veszélyeztetik az életüket épp azok, akiknek válsághelyzetben a segítségnyújtás lenne a kötelességük.

A török elnök néhány héttel a világjárvány bejelentése előtt azzal fenyegette az EU-t, hogy a 2015-ös menekülthullámhoz hasonló tömeget indít útnak. Már terjedt a Covid, de még Edirne környékén, a görög–török határfolyó, az Evrosz mentén táboroztak a menekülők – akkor még nem dőlt el, hogy a vírus vagy a menekültválság diktálja-e a politikát. 2020-ban végül csillapodott a menekültválság, 2022-re a világjárvány is lecsengett – ám még ebben az időszakban is másfél-kétezer ember veszett oda a mediterrán térségben.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.