A Hamász rakétákat lőtt ki Izraelre

Külpol

Válaszként Izrael tüzet nyitott a Gázai övezet északi részére.

A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet hétfő délután rakétákat lőttek Jeruzsálem irányába, miközben a rádió felszólította a lakosságot, hogy a célba vett területeken vonuljon az óvóhelyekre.

Ez már a negyedik egymást követő nap, amikor ismét összecsapások voltak a rendfenntartók és palesztinok között Jeruzsálemben, és továbbra is nagyon feszült a helyzet muszlimok és zsidók között. Szombaton a ramadán egyik utolsó esti imája után az óvárosi Al-Aksza mecsetből kivonuló palesztinok támadtak meg rendőröket kövekkel és füstbombákkal, majd vasárnap több ezer muzulmán barikádozta el magát a mecsetnél. A palesztinok kitűzték a Hamász zászlót az Al-Aksza mecsetre, és kövekkel dobálták a biztonsági erőket. Az MTI szemléje szerint a Vörös Félhold arab mentőszolgálat több száz sebesültet jelentett az ostrom alatt álló mecsetben. Ötven sérültet Kelet-Jeruzsálem kórházaiba szállítottak, másokat a mecseteknél létrehozott ideiglenes ellátóhelyeken ápolnak. 

?sszecsap?sok Jeruzs?lemben

 
Palesztin tüntetők és rendőrök összecsapása a jeruzsálemi Al-Aksza mecsetben 2021. május 10-én. Ez már a negyedik egymást követő nap, amikor ismét összecsapások voltak a rendfenntartók és palesztinok között Jeruzsálemben, amelyekben több százan megsebesültek.
Fotó: MTI/AP/Mahmoud Illean

A Hamász hétfő délután ultimátumot adott az izraeli hatóságoknak, hogy helyi idő szerint 6 órára vonuljanak vissza a mecsettől.  Az ultimátum lejárta után a Gázai övezetből a Hamász rakétákat lőtt ki Jeruzsálemre. Néhányukat elfogták a vaskupola légvédelmi rendszer ellenrakétái, több rakéta pedig nyílt területeken ért földet. Egy lövedék egy Jeruzsálem melletti családi háznál csapódott be, kisebb anyagi károkat okozott, betörtek az ablakok, de a lakók az óvóhelyen voltak és nem érte őket bántódás. Az övezet környékén közölték a szülőkkel, hogy kedden minden bizonnyal zárva lesznek az iskolák. Az izraeli parlamentben, a kneszetben is megszólaltak a légvédelmi szirénák, és az óvóhelyekre kellett menekülniük az ott éppen törvényjavaslatok megszavazásán dolgozó politikusoknak.

Közben az MTI a 12-es TV értesülésére hivatkozva azt írja, Izrael tüzet nyitott a Gázai övezet északi részére, kilenc halott van, köztük a Hamász katonai szárnyának egyik vezetője.

Korábban a szervezők lemondták Jeruzsálemben az izraeli zászlókkal tervezett menetet, melyet a város keleti felének 1967-es elfoglalásának évfordulóján, a Jeruzsálem napon minden évben megrendeznek. A szervezők a lemondással az ellen tiltakoztak, hogy a rendőrség Benjamin Netanjahu miniszterelnök utasítására megváltoztatta a menet szokásos útvonalát, hogy az ne az elsősorban arabok használta Damaszkuszi kapun haladjon át, és ne haladjon végig a túlnyomórészt arabok lakta lakónegyedeken, hanem a Jaffó kapun lépjenek be az óvárosba és az örmény negyeden át közelítsék meg a Siratófalat. Noha a szervezők lemondták, a menet mégis megindult a Jaffó kapu irányába, de a rendőrség megállította és feloszlatta a tömeget, miután a Jeruzsálemet célzó rakétatámadás idején megszólaltak a városban a légvédelmi szirénák. Mindenek ellenére a Siratófal előtti térségnél tömegek ünneplik este zenével és tánccal a Jeruzsálem napot. Közben a Siratófal feletti Templomhegyen, arab nevén a Haram al-Sarif teraszon palesztinok tömege gyülekezik, a hangszórókon az iszlám vallás Mekka és Medina után harmadik legszentebb helyének, az Al-Aksza mecsetnek a védelmére szólítják fel az egyelőre csendben várakozó hívőket.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.