A román diszkriminációellenes tanács gyűlöletbeszéd miatt megbírságolta az ország elnökét

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. május 20.

Külpol

A tanács szerint Klaus Iohannis megsértette a magyar nemzetiségű állampolgárok méltóságát.

Megsértette a magyar nemzetiségű román állampolgárok emberi méltóságát Klaus Iohannis román államfő, amikor magyar nyelvű köszöntéssel gúnyolódva Erdély kiárusításával vádolta meg szociáldemokrata ellenfeleit - állapította meg szerdai határozatában az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD).

A CNCD szavazattöbbséggel elfogadott határozatában 5000 lejes (360 ezer forint) bírságot szabott ki az elnökre.

Asztalos Csaba, a CNCD elnöke az MTI-nek elmondta: ilyen esetekben nem a bírság mértéke számít, hanem az a tény, hogy egy állami intézmény megállapította a kihágást. A tanács 2000-től 100 ezer lejig terjedő bírságokat róhat ki, tehát az államfőre kiszabott büntetés kiegyensúlyozott, mértéktartó bírságnak számít - tette hozzá.

"Joga van az államelnöknek fellépni minden olyan esetben, amikor az állam területi épsége és szuverenitása van veszélyben, de ezt úgy kell megtegye, hogy mellőzze a gyűlöletbeszédet" - jelentette ki a CNCD elnöke.

Kifejtette: Iohannis tudatosan "játszott rá" azokra a sok évtizedes előítéletekre, amelyek léteznek a román társadalomban a magyarokkal szemben, amikor a magyar nyelvet használta.

A diszkriminációellenes tanács a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat megkeresése alapján kezdte vizsgálni Klaus Iohannis kijelentését, később Marcel Ciolacu házelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ideiglenes elnöke is bepanaszolta Iohannist a CNCD-nél.

A Székelyföld autonómiastatútumának szenátusi hallgatólagos elfogadását kifogásoló Klaus Iohannis április 29-én magyar nyelvű "Jó napot kívánok, PSD!", illetve "Jó napot, Ciolacu!" köszöntésekkel gúnyolódva azzal vádolta a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező ellenzéki PSD-t, hogy odaadná Erdélyt a magyaroknak, a PSD-elnöknek pedig feltette a szónoki kérdést: vajon mit ígért Orbán Viktor magyar miniszterelnök cserébe a megegyezésért?

Azt, hogy az államfő kijelentése gyűlöletbeszédnek minősül, 6:1 arányban, magát a bírságot pedig 5:1 arányban szavazta meg a tanács. A CNCD határozatát - a közzétételtől számított 15 napon belül - bíróságon támadhatja meg az államfő.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.