Törökország 15 millió adag vakcinát adományoz afrikai országoknak
A saját fejlesztésű Turkovacból adnának, ami még hatósági engedélyt sem kapott.
A saját fejlesztésű Turkovacból adnának, ami még hatósági engedélyt sem kapott.
Robert Ficót egy ellenzéki tüntetés kezdetén állították elő.
Az idei Nobel-békedíj a demokráciáért folytatott megalkuvás nélküli küzdelemért, a szólás, a vélemény és a tájékoztatás szabadságának védelméért járt, s azt találta meg, akit illet. Oroszország demokratikus nyilvánosságának egyik utolsó tartópillérét, a Novaja Gazetát. A döntnökök bátorságánál csak a kitüntetetteké nagyobb.
Florin Roman nem egészen három hete foglalta el hivatalát.
A jelenleg börtönben lévő orosz ellenzékit az emberi jogokért, a demokráciáért és a gondolatszabadságért folytatott küzdelméért díjazta az EP.
Az új német kancellár ismertette kormánya programját.
Bernard Guetta francia EP-képviselő szerint tulajdonképpen érthetőek az orosz biztonsági aggodalmak, de világossá kellene tenni Putyin számára, hogy ebben a helyzetben egyetlen agresszor van csak, és az ő.
Más ellenzéki vezetőket is elítéltek, 14-16 évre.
Ázsia királynője lett a neve, a buddhista szerzetesek megáldották.
A Budapesten tartózkodó francia elnök Márki-Zay Péterrel és ellenzéki politikusokkal is találkozik.