A tálibok újra bocsátanak ki útleveleket

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. december 18.

Külpol

Három tartományban. 

Az afganisztáni tálib hatóságok bejelentették, hogy vasárnaptól három tartományban, köztük Kabulban újra bocsátanak ki útleveleket. Az AFP hírügynökség tudósítása szerint az életüket az iszlamistáktól féltő afgánok ezáltal újra reménykedhetnek abban, hogy elhagyhatják az országot. De a gazdasági válság is oka annak, hogy sok afgán emigrálni akar.

Afganisztánban a tálib lázadók májustól kezdve fokozatosan uralmuk alá vonták az ország területének nagy részét, majd augusztusban harc nélkül elfoglalták a fővárost, Kabult, és átvették a hatalmat a Nyugat által támogatott kormánytól. Az útlevélkiadás akkor megszűnt, majd októberben újraindult, de a kérelmek óriási áradata miatt pár nap múlva technikai okok miatt ismét abbamaradt.

A tálib hatalomátvétel miatt az Egyesült Államok befagyasztotta az afgán központi bank számláit, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap pedig felfüggesztette a segélyek folyósítását. Közben az ENSZ arra figyelmeztet, hogy a csaknem 40 milliós afgán népességből 23 milliót fenyeget éhínség a télen.

Egy tálib kormánytisztviselő szombaton közölte, hogy a technikai akadályt elhárították, a biometrikus azonosítókat készítő berendezést megjavították. Egyelőre csak a már beadott kérelmeket teljesítik, újakat január 10-étől fogadnak be.

Az útlevélkiadásra való készség fontos fokmérője annak, hogy a tálibok mennyire akarnak megfelelni a nemzetközi közösség elvárásainak, hagyják-e elutazni az országokból azokat, akik el akarnak menni – jegyezte meg az AFP.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.