Belebukott plágiumügyébe az új román kormány minisztere

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. december 15.

Külpol

Florin Roman nem egészen három hete foglalta el hivatalát. 

Kevesebb mint három héttel hivatalba lépése után benyújtotta lemondását Florin Roman, az új román nagykoalíciós kormány kutatásért, innovációért és digitalizálásért felelős, plágiumbotrányba keveredett minisztere.

Romant, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnökét a román média azzal vádolta meg, hogy a mesterképzést lezáró szakdolgozatában plagizált, a képviselőház honlapján közzétett szakmai önéletrajzában pedig csúsztatások szerepelnek.

A Libertatea című lap szerint a közgazdasági, kommunikációs és nemzetbiztonsági képesítésekkel rendelkező, politikai karrierje előtt újságíróként tevékenykedő Roman önéletrajzában egyetlen olyan utalás szerepel, amely szerint az általa irányítandó szakterülethez is ért, de a politikus nem tudta a lap kérésére semmivel sem igazolni, hogy az állítólag általa írt Az információs hálózatok elmélete című könyv tényleg létezik.

Az önéletrajzban feltüntetett tanulmányok igazolásaképpen Florin Roman tíz olyan oldalt küldött el a Libertateának 2012-ben a bukaresti Titu Maiorescu Egyetem pszichológia karához benyújtott szakdolgozatából, amelyről a lap azt állítja, hogy a Temesvári Műszaki Egyetem egyik, 2008-ban kiadott tankönyvének szó szerinti másolata.

Szerdán Daniel David, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora a Digi 24 hírtelevíziónak azt mondta: Florin Roman valójában nem szerzett oklevelet - amint azt az önéletrajzában állítja - a BBTE közgazdasági karán, hanem egy rövidebb képzésben vett részt az egyetem  gyulafehérvári kihelyezett főiskoláján.

A politikus a közösségi oldalán jelentette be lemondását, "médialincselés" áldozatának nevezve magát, és rágalmazási perrel fenyegette meg Dacian Ciolost, az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnökét, aki szerinte a háttérből irányította lejáratását. Florin Roman tagadta a plágiumvádat, és arra hivatkozott: lemondásával meg akarja előzni, hogy ez a botrány hátráltassa a kormány munkáját.

Médiaértesülések szerint a minisztert Nicolae Ciuca kormányfő mondatta le.

A digitalizálásért felelős tárca irányítását Virgil Popescu energiaügyi miniszter veszi át ügyvivőként az új miniszter kinevezéséig.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.