A zsarnokság ellenmérge

Beszéd a Nobel-békedíj átvételekor

Királyi felségek, a Nobel-bizottság tisztelt tagjai, tisztelt vendégek!

Október 8-án felhívott az anyukám. Megkérdezte, mi újság.

– Képzeld, anyu – mondom neki –, megkaptam a Nobel-díjat.

– Az jó. Na és azon kívül még mi újság?

– Mindjárt, anyu, mindjárt mindent elmesélek.

*

„Meggyőződésem, hogy a véleményszabadság alkotja – más polgári szabadságjogokkal egyetemben – a haladás alapját.

Kiállok amellett, hogy a polgári és politikai szabadságjogoknak meghatározó jelentőségük van az emberiség sorsának alakításában.

Meggyőződésem, hogy a nemzetközi bizalom, a leszerelés és a biztonság elképzelhetetlen a társadalom nyitottsága, a szabad információáramlás, véleményszabadság és nyilvánosság nélkül.

A béke, a progresszió, az emberi jogok – ez a három cél szétszakíthatatlanul összefonódik.”

E szavak Andrej Szaharovnak, a Föld polgárának, a nagy gondolkodónak a Nobel-díj átvételekor mondott beszédéből valók. Ezt a beszédet éppen itt, ebben a városban, 1975. de­cember 11-én, csütörtökön mondta el a felesége, Jelena Bonner.

Szükségesnek gondoltam, hogy Szaharov szavai itt, ebben a világhírű teremben újból elhangozzanak. Miért olyan fontos ez most számunkra, számomra?

A világ kiábrándult a demokráciából.

A világ csalódott a kormányzó elitekben.

A világ a diktatúra felé mozdult el.

Felütötte fejét az az illúzió, hogy technológiával és erőszakkal lehet fejlődést elérni, nem pedig az emberi jogok tiszteletben tartásával. Nos, ilyen a fejlődés szabadság nélkül. Ilyen a tej tehén nélkül…

A diktatúrák egyszerű hozzáférést építettek ki maguknak az erőszakhoz. A mi országunkban (és nem csak a miénkben) népszerű az a gondolat, hogy az a politikus, aki kerüli a vért, gyenge ember. Háborúval fenyegetni a világot – ez az igazi hazafiak feladata. A hatalom buzgón árusítja a háború eszméjét. A háború agresszív marketingjének hatására az emberek hozzászoknak a gondolathoz, hogy a háború megengedhető.

A kormányok és a kormányközeli propagandisták teljes felelősséget viselnek az állami tévécsatornákból áradó militarista retorikáért. De én láttam egy másik népet is, más képernyők előtt. Azok igaz és borzalmas képek voltak.

A csecsen háború idején az egyik vasútállomáson öt fehér hűtővagon állt a síneken. Mellettük őrség – éjjel és nappal. Ez a védelmi minisztérium 124-es laboratóriumának kerekes halottasháza volt. A hűtővagonokban közkatonák és tisztek azonosítatlan holttesteit őrizték. Sokuknak nem volt arca a telitalálatok vagy a kínzások miatt. A laboratórium főnöke, Scserbakov ezredes mindent megtett azért, hogy egyetlen elesett katona se maradjon névtelen. A sínek mellett egy kis házban egy tévékészülék állt. A székeken, mint valami váróteremben, az eltűnt katonák szülei ültek. Egy ember videókamerával egymás után a képernyőre vetítette a holttesteket. Egyiket a másik után. 458-szor. Ennyi katona feküdt e vagonok mínusz tizenöt fokon tartott polcain, az utolsó vonatjukon, mely a „Háború – Halál” útvonalon közlekedett. Az anyák, akik hosszú hónapokon át keresték Csecsenföld hegyein és hegyszorosai­ban a fiukat, amikor meglátták őt a képernyőn, azt kiabálták: „Ez nem ő! De hát ez nem ő!”

De ő volt.

*

A mostani ideológusok „a Hazáért halni kell” eszméjét hirdetik, nem azt, hogy a Hazáért élni kell. Ne hagyjuk, hogy a televíziójuk ismét becsapjon bennünket! A hibrid hadműveletek, a maláj légitársaság MH–17-es járatának tragikus, csúf és bűnös története tönkretette Oroszország és Ukrajna kapcsolatait, és nem tudom, az eljövendő nemzedékeknek sikerül-e helyrehozni őket… Annál is inkább, mivel a geopolitikusok beteg fejében Oroszország és Ukrajna háborúja már nem tűnik lehetetlennek. De azt tudom: a háborúk az elesettek azonosításával és a foglyok cseréjével végződnek. A csecsen háborúban a Novaja Gazeta és a tudósítónk, Izmajlov őrnagy ki tudott szabadítani a fogságból 174 embert. Ha most az új pozíciómban tehetek valamit azért, hogy a még élő hadifoglyok visszatérhessenek az otthonaikba, szóljanak! Én készen állok.