Dmitrij Muratov

A zsarnokság ellenmérge

Külpol

Beszéd a Nobel-békedíj átvételekor

Királyi felségek, a Nobel-bizottság tisztelt tagjai, tisztelt vendégek!

Október 8-án felhívott az anyukám. Megkérdezte, mi újság.

– Képzeld, anyu – mondom neki –, megkaptam a Nobel-díjat.

– Az jó. Na és azon kívül még mi újság?

– Mindjárt, anyu, mindjárt mindent elmesélek.

*

„Meggyőződésem, hogy a véleményszabadság alkotja – más polgári szabadságjogokkal egyetemben – a haladás alapját.

Kiállok amellett, hogy a polgári és politikai szabadságjogoknak meghatározó jelentőségük van az emberiség sorsának alakításában.

Meggyőződésem, hogy a nemzetközi bizalom, a leszerelés és a biztonság elképzelhetetlen a társadalom nyitottsága, a szabad információáramlás, véleményszabadság és nyilvánosság nélkül.

A béke, a progresszió, az emberi jogok – ez a három cél szétszakíthatatlanul összefonódik.”

E szavak Andrej Szaharovnak, a Föld polgárának, a nagy gondolkodónak a Nobel-díj átvételekor mondott beszédéből valók. Ezt a beszédet éppen itt, ebben a városban, 1975. de­cember 11-én, csütörtökön mondta el a felesége, Jelena Bonner.

Szükségesnek gondoltam, hogy Szaharov szavai itt, ebben a világhírű teremben újból elhangozzanak. Miért olyan fontos ez most számunkra, számomra?

A világ kiábrándult a demokráciából.

A világ csalódott a kormányzó elitekben.

A világ a diktatúra felé mozdult el.

Felütötte fejét az az illúzió, hogy technológiával és erőszakkal lehet fejlődést elérni, nem pedig az emberi jogok tiszteletben tartásával. Nos, ilyen a fejlődés szabadság nélkül. Ilyen a tej tehén nélkül…

A diktatúrák egyszerű hozzáférést építettek ki maguknak az erőszakhoz. A mi országunkban (és nem csak a miénkben) népszerű az a gondolat, hogy az a politikus, aki kerüli a vért, gyenge ember. Háborúval fenyegetni a világot – ez az igazi hazafiak feladata. A hatalom buzgón árusítja a háború eszméjét. A háború agresszív marketingjének hatására az emberek hozzászoknak a gondolathoz, hogy a háború megengedhető.

A kormányok és a kormányközeli propagandisták teljes felelősséget viselnek az állami tévécsatornákból áradó militarista retorikáért. De én láttam egy másik népet is, más képernyők előtt. Azok igaz és borzalmas képek voltak.

A csecsen háború idején az egyik vasútállomáson öt fehér hűtővagon állt a síneken. Mellettük őrség – éjjel és nappal. Ez a védelmi minisztérium 124-es laboratóriumának kerekes halottasháza volt. A hűtővagonokban közkatonák és tisztek azonosítatlan holttesteit őrizték. Sokuknak nem volt arca a telitalálatok vagy a kínzások miatt. A laboratórium főnöke, Scserbakov ezredes mindent megtett azért, hogy egyetlen elesett katona se maradjon névtelen. A sínek mellett egy kis házban egy tévékészülék állt. A székeken, mint valami váróteremben, az eltűnt katonák szülei ültek. Egy ember videókamerával egymás után a képernyőre vetítette a holttesteket. Egyiket a másik után. 458-szor. Ennyi katona feküdt e vagonok mínusz tizenöt fokon tartott polcain, az utolsó vonatjukon, mely a „Háború – Halál” útvonalon közlekedett. Az anyák, akik hosszú hónapokon át keresték Csecsenföld hegyein és hegyszorosai­ban a fiukat, amikor meglátták őt a képernyőn, azt kiabálták: „Ez nem ő! De hát ez nem ő!”

De ő volt.

*

A mostani ideológusok „a Hazáért halni kell” eszméjét hirdetik, nem azt, hogy a Hazáért élni kell. Ne hagyjuk, hogy a televíziójuk ismét becsapjon bennünket! A hibrid hadműveletek, a maláj légitársaság MH–17-es járatának tragikus, csúf és bűnös története tönkretette Oroszország és Ukrajna kapcsolatait, és nem tudom, az eljövendő nemzedékeknek sikerül-e helyrehozni őket… Annál is inkább, mivel a geopolitikusok beteg fejében Oroszország és Ukrajna háborúja már nem tűnik lehetetlennek. De azt tudom: a háborúk az elesettek azonosításával és a foglyok cseréjével végződnek. A csecsen háborúban a Novaja Gazeta és a tudósítónk, Izmajlov őrnagy ki tudott szabadítani a fogságból 174 embert. Ha most az új pozíciómban tehetek valamit azért, hogy a még élő hadifoglyok visszatérhessenek az otthonaikba, szóljanak! Én készen állok.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.