Afganisztánban le kell takarni a kirakatok próbababáinak a fejét

Külpol

Most jöttek rá, hogy kísérteties a kirakatok látványa.

Afganisztán ruhaüzleteiben zsákok kerültek a próbababák fejére, a bábuk ugyanis a tálibok szerint az iszlám által tiltott emberábrázolás kategóriájába esnek – derül ki az AP hírügynökség hétfőn közzétett tudósításából, melyben kísértetiesnek nevezik a kirakatok látványát.

Jóllehet a radikálisok tavaly januárban még több helyen a próbababák fejének eltávolítását követelték az üzletek tulajdonosaitól, végül csak a fej letakarását rendelték el hivatalosan.

Az eladók a sajtónak azt mondták, a szabály – melynek betartását a vallásügyi minisztérium hivatalnokai rendszeresen ellenőrzik – "elcsúfította" a próbababákat és részben ennek tulajdonítják a forgalom visszaesését is.

Bár a 2021-es tálib hatalomátvétel óta Afganisztán humanitárius válság küszöbére sodródott, sok üzlettulajdonos úgy véli, a tehetősebbeknek sincs kedvük bemenni egy olyan üzletbe, amelynek a kirakatában sokszor fekete zacskóval letakart fejű próbababák díszelegnek.

Mindazonáltal sokan a puszta tényt, hogy a babákat megtartották, a tálibokkal szembeni apró ellenállásnak tartják és azzal érvelnek, hogy szerte az iszlám világban használnak próbababákat.

"Mindenki tudja, hogy nem bálványokról van szó, senki nem fog leborulni előttük" – magyarázta az egyik eladó.

Amelyik üzlettulajdonos megteheti, díszes kendőbe csavarja a fejeket, de sok arra járót ez sem tölt el megnyugvással.

"Amikor rájuk nézek, azt érzem, ők is csapdában vannak és elfog a félelem – mondta a sajtónak egy magát csak Rahímának nevező nő. Mintha magamat látnám a kirakatban, egy minden jogától megfosztott afgán nőt."

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.