Az EP már nem perli a Bizottságot a jogállamisági mechanizmus ügyében

  • narancs.hu
  • 2022. augusztus 2.

Külpol

Májusban szép csendben visszavonták a keresetet. 

Az Európai Parlament májusban visszavonta az EU Bíróságánál azt a keresetet, amit az Európai Bizottság ellen adott be még tavaly októberben, és amivel arra akarta rászorítani a Bizottságot, hogy alkalmazza a jogállamisági mechanizmusnak is nevezett költségvetési feltételességi rendeletet - írja a Politico.

A per leállításáról a parlamenti képviselőcsoportok elnökei döntöttek, és rögtön tájékoztatták is a Bíróságot, de nyilvánosságot csak most kapott a lépés.

A kereset visszavonását két tényező motiválta: egyrészt a Parlamentnek a saját jogászai szerint is kevés esélye lett volna a győzelemre, másrészt áprilisban a Bizottság elindította a jogállamisági eljárást Magyarország ellen.

A költségvetési feltételességi rendelet 2021 eleje óta van hatályban, a Bizottság azonban több mint egy évet várt az első eljárás megindításával, ezt sérelmezte a Parlament, és a per elindítása egyfajta nyomásgyakorlásként is értékelhető volt. 

A Magyarország elleni jogállamisági eljárás közben halad tovább, a magyar kormánynak augusztus 22-ig kell válaszolnia a Bizottság legújabb levelére, amiben az EU-s testület már szankciókat is előrevetített. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.