Tilos lesz enni a gasztronómiai világkiállításon

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. augusztus 2.

Külpol

A Covid miatt a hongkongi hatóságok úgy döntöttek: mindent a szemnek.

Hongkongban betiltották az étkezést az éves gasztronómiai világkiállítás látogatói számára: tilos levenni a maszkot és akár csak megkóstolni a standokon kiállított ételeket a koronavírus-járvány során életbe léptetett korlátozások miatt - jelentették be a szervezők kedden.

Több tíz millió látogatót és több száz kiállítót várnak az ötnapos eseményre, amely augusztus 11-én kezdődik a hongkongi kongresszusi és kiállítási központban.

A kiállítás területén nem lesznek étkezőhelyiségek, és valamennyi látogatónak maszkot kell viselnie kell a közegészségügyi és járványügyi korlátozások miatt - közölte Sophia Chong, a világkiállítást szervező Kereskedelemfejlesztési Tanács (TDC) megbízott vezérigazgatója.

"Megértjük, hogy a látogatók szeretnék megkóstolni a kiállított ételeket. Reméljük, hogy a kiállítást ismét meg tudjuk rendezni a világjárvány után is, amikor már biztonságosan és egyszerűbb higiéniai szabályokkal összhangban tudjuk ezt megtenni" - tette hozzá.

Sophia Chong nem aggódik a kiállításon bevezetett intézkedés következményei miatt, mivel az étkezési tilalmat már a tavalyi rendezvényen is alkalmazták.

"Az idei gasztronómiai világkiállításon ugyanannyi kiállító lesz, mint a tavalyi eseményen" - hangsúlyozta a vezérigazgató.

Hongkongban a szigorú kínai járványügyi előírásokhoz hasonlóan "zéró tolerancia" jellegű korlátozások vannak érvényben. A harmadik éve tartó karantén során továbbra is szigorú határőrizeti és közösségi távolságtartási előírásokat érvényesítenek a hatóságok: tilos például a négy főnél nagyobb társaságok gyülekezése a nyilvános helyeken, éttermekben, kávézókban.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.