Az iráni elnök nem akar amerikai bankoknak fizetni a vakcinákért

  • narancs.hu
  • 2020. december 26.

Külpol

Iránnak több országban, így az Egyesült Államokban befagyasztották a bankszámláit.

Az Egyesült Államok azt követelte, hogy a koronavírus elleni védőoltás vásárlására szánt minden összeget amerikai bankokon keresztül utaljanak át - mondta szombaton Haszan Róháni iráni elnök, aki attól tartott, nehogy az amerikaiak zárolják ezt a pénzt.

Donald Trump amerikai elnök 2018-ban egyoldalúan kiléptette az Egyesült Államokat az iráni atomprogramról Teherán és a nagyhatalmak között 2015-ben megkötött megállapodásból, és visszaállította szerződés értelmében feloldott súlyos gazdasági szankciókat.

Iránnak több országban, így az Egyesült Államokban befagyasztották a bankszámláit.

Elméletben az élelmiszerek és gyógyszerek mentesülnek az amerikai szankciók alól, de a valóságban az esetleges jogvitákat kerülendő a nemzetközi bankok elzárkóznak az Iránnal folytatandó ügyletektől.

"Olyan országba akarjuk küldeni a vakcinavásárlásra szánt pénzt, ahol a pénzünk van, és ezt az adott ország el is fogadta" - mondta az iráni elnök az új koronavírus elleni intézkedésekkel foglalkozó bizottság ülésén, de nem nevezte meg az országot.

Róháni azt mondta: az Amerikai Egyesült Államok Külföldi Eszközöket Ellenőrző Hivatala (OFAC) először azt közölte, hogy "nem lesz gond" egy ilyen átutalással, majd később kijelentette, hogy a pénzt vakcinavásárlásra történő átutalás előtt egy amerikai bankba kell átutalni.

"Ki bízhat meg olyan emberekben, mint önök? Ahol csak találták, ellopták a pénzünket" - mondta Róhani az amerikai kormányzatra utalva.

Áprilisban Róháni "nagy bírósági győzelemről" számolt be, amikor sikerült Iránnak elérnie, hogy feloldják a Luxemburgban tartott, Washington kérésére zárolt 1,6 milliárd dolláros számláját.

A több mint 54 500 halálesettel és közel 1,19 millió fertőzöttel Irán a koronavírus-világjárvány által legsúlyosabban érintett ország a Közel- és a Közép-Keleten.

December elején az egészségügy-minisztérium bejelentette, hogy Irán elővásárlási szerződést kötött mintegy 16,8 millió adag oltásra az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által a vakcinák méltányos elosztására létrehozott COVAX program keretében.

Irán felhívást intézett önkéntesek jelentkezésére az elmúlt napokban saját vakcinája klinikai tesztjéhez, amelyet a tavasszal kezdett kifejleszteni - közölte a tárca. (MTI)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.