Éppen egy éve, hogy a nyugat-macedóniai Šar-hegység falusi kávézójában ültem egy helyi albán pásztorral. A sokat megélt férfi, amikor a falu központjában álló középkori mecset felől felhangzott a müezzin hangja, felsóhajtott: mindjárt megszólal a másik is. Kisvártatva a település határában magasló, sokszorosan túlméretezett betonépítmény felől is megérkezett az imára hívó szó.
A balkáni muszlim közösségeket jó ideje ez a kettősség jellemzi. Együttélésüket más vallásokkal az oszmán örökség, a több évszázados hagyomány alakította ki – jóllehet ezt a tradíciót a 19. század óta mérgezi a nacionalizmus. De mindmáig ez a mérsékelt irányzat a domináns a muszlimok életét irányító vallási intézményekben csakúgy, mint az egyszerű hívők közösségében is – az idősebbek és a középkorúak esetében mindenképpen. A fiatalokkal már nem ilyen egyszerű a helyzet. Őket ugyanis nagy számban vonzotta magához az utóbbi két évtizedben vadul nyomuló purista vahhabizmus. Ennek útjelzői a települések határában, az Öböl-államok pénzén emelt hatalmas mecsetek, amelyekben intenzív térítő munka folyik.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
