Külpol
Az EP állásfoglalásban bírálja Szijjártót a minszki útja miatt
Ha úgy tetszik, fajelmélet
Béke és borjúhús
Észak-Írországban súlyos állapotban van az a többször meglőtt rendőr, John Caldwell, aki a paramilitáris erőszak elkövetői után nyomozott. Az omagh-i bűncselekmény mögött a rendőrség az Új Ír Köztársasági Hadsereg, a New IRA tagjait sejti.
Templomok elleni támadásra figyelmeztetnek Bécsben
A külügyminisztérium kéri az ott tartózkodó magyarokat, figyeljék a rendőrségi tájékoztatást.
Csehországban elítéltek kilenc embert, mert nyíltan pártolták az orosz agressziót
58 ügyben folyik büntetőeljárás, további 90 eset a vádemelés szakaszában van.
Amerikai drónnal ütközött egy orosz vadászgép a Fekete-tenger felett
A robotrepülőgép nemzetközi légtérben hajtott végre rutinműveleteket.
Az orosz külügy bejelentette a gabonaegyezség meghosszabbítását, Ukrajna ezt nem erősítette meg
A csupán 60 nappal történő meghosszabbítás Kijiv szerint ellentétes az ENSZ-szel és Törökországgal aláírtakkal.
Irak: ötmillió fával védekeznének a homokviharok ellen
Moszkvai nők kérik Putyint, ne küldje mészárszékre férjeiket és fiaikat
Ünnepel Ferenc pápa, tíz éve vezeti az egyházat
A Vatikáni Rádió podcast-sorozatban veszi sorra azokat a kifejezéseket, amelyeket ő használt először egyházi ügyekről szólva.
„Az ellenség” mérgezi az iskolás lányokat Iránban
Eddig több mint száz embert tartóztattak le. A támadók célja az lehet, hogy zárják be az iskolákat.
400 ezren tüntettek Franciaországban a nyugdíjkorhatár emelése ellen
Nem tetszik az embereknek a reform.