Kórházak, oktatási intézmények, lakóingatlanok – ezek az orosz hadsereg fő célpontjai Herszon megyében. Egy átlagos napon 50–60 rakétát is kilőhetnek a Dnyipro-parti településekre Beriszlavtól Herszonig, rosszabb napokon Herszon egyedül kap majdnem ennyit. „Ha durran és utána süvít, feküdj hasra és öleld a földet, mint egy LMP-s”, tanácsolta egy magyar barátom. Erre végül nem került sor, csak távoli dörrenéseket hallottunk, de nem bántuk, hogy rajtunk van a lövedékálló mellény. A herszoniak ilyesmit persze nem hordanak.
Fedél nélkül
Nem féltek? – kérdezem Ivant, a tolmácsunkat, aki megakadás nélkül fejezi be az elkezdett mondatot, mintha meg sem hallotta volna a zajt. „Á, ez kifelé ment, nem gond” – mondja és legyint. Ami befelé jön, annak más a hangja, akkor a föld is megremeg kicsit. Idővel fel lehet ismerni, meg lehet különböztetni, teszi hozzá. De ez most nem ügy.
Statisztikailag talán kimutatható, hogy a város mely részeit lövik gyakrabban – Dnyipro városrész és Korabel többet szerepel a helyi hírekben, a folyópart pedig értelemszerűen kritikus sáv. Dnyipro kerületben van a piac, a gázművek, az adóhivatal, Korabel jó része pedig kikötő és ipari terület. Kockázatos hosszabb időt tölteni a vasútállomás környékén is, a vasút stratégiai szempontból kritikus infrastruktúra. Ettől függetlenül bárhol becsapódhat egy eltévedt rakéta, a város minden részén van egy-két lebombázott épület. Hogy épp a miénket éri találat vagy a szomszédét, az már szerencse kérdése.
Aki a városban maradt – a korábbi 300 ezer közül úgy 40–50 ezer lakos –, megtanult együtt élni a kockázattal. Várják a buszt, járnak boltba, piacra, mennek dolgozni, már ha van hová és van mit. A vállalkozások jó része lehúzta a rolót. Az élelmiszerboltban ugyanakkor nagyjából minden kapható, a bankfiókok közül több is nyitva van, az ATM is üzemel, fel van töltve.
Az oktatás online zajlik, a Covid alatt már kiépült az infrastruktúra, így ezzel nincs gond. A 6. számú gimnáziumban, ahol a korábbi évekhez képest, amikor öt-hat osztály is indult, most csak két elsős osztály van, nem is nagyon lehetne jelenléti oktatás, mivel az épület tetejét elvitte egy rakéta. Szerencsére senki sem sérült meg. Az iskola egyik alkalmazottja azt mesélte, a férje csak azért élt túl egy reggeli támadást, mert elaludt és elkésett a munkahelyéről. A helyreállítás már elkezdődött az iskolában. Nem sokkal a támadás után jött egy nagyobb eső, beázott minden, a falak több emelettel lejjebb is nedvesek voltak. A legfontosabb a tető rendbetétele, de a munka jóval nagyobb, hiszen a födém még mindig be van szakadva, a padlásról le lehet nézni a lenti tanterembe; a székek és padok alig látszanak ki a beton- és téglatörmelék alól. A pince ugyanakkor sértetlen. Natalja Szalnova, a gimnázium könyvtárosa, aki a megszállás után újra összegyűjtötte a széthordott és megsemmisített iskolai könyvtárat, azt mondja, mindenképpen olyan óvóhelyet akartak kialakítani, ahol hosszabb ideig is el lehet lenni. Van itt mosdó, ágy, a falakra díszítéseket is festettek, hogy ne legyen annyira rideg és szörnyű az egész. Az óvóhely a környéken lakók számára is elérhető, sokan élnek pince nélküli házakban.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
