Terrortámadás Izrael ellen

Hol voltak a katonák?

  • Gadó János
  • 2023. október 11.

Külpol

Az elmúlt szombaton olyan terrortámadás érte Izraelt, amelyre az ország történetében még nem volt példa, mégsem előzmények nélküli. A kérdés az, hogy eddig miért hunyt szemet a világ.

Előre kell bocsátani, hogy a borzalmas mészárlások emlékezete az izraeli önkép része, hiszen a zsidó állam a megalakulása óta együtt élt a terrorral. Sőt a mai állam területén élő zsidók már korábban is: 1929-ben Hebron város 69 zsidó lakosát mészárolták le arab szomszédaik. 1978-ban egy Dalal Mughrabi nevű terrorista nő (akinek nevét ma iskola viseli, és példaképként állítják a palesztin gyerekek elé) cinkosaival hatalmába kerített egy ­izraeli autóbuszt és lemészárolta 38 utasát (köztük 13 gyereket), majd megsebesített további 78 embert. A 2000-ben kirobbant Al-Aksza-intifáda során egymást követték az öngyilkos palesztin robbantások izraeli éttermekben, szórakozóhelyeken, amelyek nyomán a halottak száma néha több tucat volt, a sebesülteké pedig száznál is több (ez volt a válasz a Camp Davidben tett izraeli békeajánlatra).

Ezen – a palesztin nyilvánosságban hőstettként ünnepelt – merényletek során azonban az izraeli biztonságiak azonnal a helyszínen voltak, s nem vesztették el a kontrollt saját területeik fölött. A mostani terrortámadás idején viszont a Gázából érkező halálbrigádok egy napon keresztül szabadon garázdálkodtak az ország viszonylag nagy területein, gyakran anélkül, hogy izraeli katonákkal találkoztak volna. A mobiltelefonon érkező kétségbeesett segélyhívásokra az izraeli fegyveres erők nem tudtak időben és hatékonyan reagálni. A Beri kibucot lerohanó száz hamaszos ellen húsz katona érkezett egy helikopterrel, akiket hamarosan felmorzsoltak. A gátlástalan bandák egyetlen célja a gyilkolás, pusztítás, a civil lakosság terrorizálása volt. Az izraeli civilek sok helyütt olyasmit éltek át, mint a kelet-európai zsidó települések lakói 1941-ben a nácik érkezésekor: segítség nélkül, kiszolgáltatva egy könyörtelen ellenségnek. E sorok írásakor (kedden délután) 900-ra becsülik a meggyilkoltak számát. Közülük 173 izraeli fegyveres (katona, rendőr, biztonsági ember), a többi polgári személy. Köztük 260 fiatal, akik vesztükre egy ­közeli zenei fesztiválra érkeztek az ország minden részéből. A sebesültek számát 2700-ra ­teszik. Elképzelhetetlenül szörnyű helyzetbe kerültek a Gázába hurcolt civilek (mintegy ­130-an) és az aggodalomtól félholt hozzátartozóik. A túszként elhurcoltak között gyerekek, idősek és egész családok is vannak. A Hamasz már bejelentette, hogy izraeli támadás esetén egyenként fogják őket likvidálni, mindent gondosan videóra rögzítve.

Az izraeli területen likvidált hamaszosok száma 1500 körül van, ennél tehát jóval többen voltak a támadók.

Mi történt?

Szombat hajnalra virradóra egy jól előkészített és hatékonyan eltitkolt akció során a Hamasz csapatai kilőtték a high tech izraeli biztonsági kerítés megfigyelőtornyait és automata fegyvereit, aztán rakétazáport zúdítottak a közeli településekre, és az általános pánikot ­kihasználva buldózerekkel és robbantásokkal számos helyen áttörték a betonkerítést, a halálbrigádok pedig – mintegy ezer terrorista – akadálytalanul átjutottak izraeli területre, és motorkerékpárokon, kisteherautókkal elindultak gyilkos útjukra.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.