Tartalom

MaNcs 35. évf. 41. sz. (2023-10-11)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Betűje és szelleme

Megint győztünk. A világ legnagyobb krimiszerzői, számos magasan képzett rendőr és még több gazember, szerencsétlen flótás, bűnös lélek próbálta már kitalálni, időt, energiát nem kímélve törte rajta a fejét, de az istennek sem sikerült megalkotni a tökéletes bűntényt. S akkor most jön egy szinte névtelen magyar fiú, dr. Lévai István Zoltán Belsőmajor telepről, és láss csodát, feltalálja! A magyarok mindig győznek.

A szerk.

A szerk.

Az olló zárul

Vasárnap választ Lengyelország, reméljük, az ellenzékiek lementek vidékre, mert különben elég nagy baj lesz, akkora, hogy abból még önöknek meg nekünk is bőven kijut majd.

Publicisztika

Édes Balázs

Publicisztika

Rossz helyen szálltunk le

Mi történt a magyar vasúttal?

Nyáron még csak az ész nélküli vonalbezárás zajlott a vidéki vasúti hálózaton – aztán a produkció szeptember végére katasztrófasorozatba torkollott.

Belpol

Interjú

Belpol

„Bele lehet nyúlni bizonyos pontokon”

Kováts András, a Menedék Egyesület igazgatója az új menekültügyi megállapodásról és Orbán „megerőszakolásáról”

Magyarország és Lengyelország politikai vereséget szenvedett, az uniós menekültügyi politikát nélkülünk fogják alakítani, de az új jogszabályok ránk nézve is kötelezőek lesznek. A kormány dönthet majd úgy, hogy nem tartja be azokat, ahogyan az eddigieket sem, és ennek lesznek következményei.

Felfedezte az ellenzék a szociáldemokráciát

Belpol

Balra át!

A 2022-es választási bukás után az ellenzéki pártok ­elkezdték újradefiniálni magukat. A nagy felfedezés többüknél is az, ami egy gazdasági válság közepén elvárható: a kisemberekről kell beszélni.

A magánszakrendelést nyitó orosházi kórházigazgató menesztése

Belpol

Gyors lefolyású eset

Vizsgálat és közvetlen munkáltatói jogkör nélkül menesztette Takács Péter egészségügyi államtitkár az orosházi kórház ­igazgatóját, mivel Duray Gergő az intézményétől alig egy kilométerre magánszakrendelőt nyitott. Korántsem egyértelmű azonban, hogy jogos-e a büntetés.

Forráshiány és lemorzsolódás a Demeter-birodalomnál

Belpol

Kis pénz, kis kultúra

Nem verték nagydobra Demeter Szilárd fórumain, de a Petőfi Kulturális Ügynökség több meghatározó szereplője (és még több háttérembere) adta be egyszerre a felmondását az elmúlt hetekben. Kiíratlan pályázatok, csökkenő támogatások, furcsa szerződések, sértődött résztvevők – omladozik a PIM-vezér „erőközpontja”?

Külpol

Terrortámadás Izrael ellen

Külpol

Hol voltak a katonák?

Az elmúlt szombaton olyan terrortámadás érte Izraelt, amelyre az ország történetében még nem volt példa, mégsem előzmények nélküli. A kérdés az, hogy eddig miért hunyt szemet a világ.

Az ukrajnai háború mindennapjai

Külpol

Másfajta otthon

A kreativitás, a közösséghez tartozás segít elviselni a mindennapokat Herszonban. Töltényhüvelyeket ugyanúgy ki lehet dekorálni, mint egy óvóhelyet, egy-két rossz vers pedig akkor is nevetésre ingerel, ha amúgy semmi mókásat nem lehet mondani.

Könyv

A Nobel-díjas Jon Fosse művészete

Könyv

Angyal a színpad felett

Jon Fosse – Bjørnstjerne Bjørnson, Knut Hamsun és Sigrid Undset után – a negyedik norvég szerző, aki elnyerte a legrangosabb irodalmi elismerést. A díjat odaítélő bizottság indoklása szerint a kimondhatatlant szólaltatja meg.

Kritika

Könyv

Kritika

Lobotómia a vakbélre

Elinor Cleghorn: Szenvedő nők. Mítosz és gyógyítás egy férfiközpontú világban

„Eltúlozza!” „Beképzeli!” „Fel akarja hívni magára a figyelmet!” Aki valamilyen, a medicina által kevéssé felderített krónikus betegségben szenved, nagy eséllyel találkozott már e lekicsinylő hozzáállások valamelyikével. Nőként szinte biztosan. 

Bábszínház

Kritika

Csodálatosak vagyunk!

Znajkay Zsófia: Péntek úr csodálatos barátai

Mr. Rogers a hatvanastól a nyolcvanas évekig volt része az amerikai gyerekek életének.

Lemez

Kritika

Egy férfi, két eset

Zlatko Baracskai & Áron Porteleki: Years Apart; Dóra Győrfi & Áron Porteleki: Kapa-Kapa, Eke

A kis kiadók közé tartozó, de annál izgalmasabb muzsikákkal foglalkozó Prepost Records kivételes küldetést teljesít, amikor sorra publikálja a műfajokon túlnyúló szabadzenei szcéna hangfelvételeit.

Film

Kritika

Petőfi Zoltánka nyaral

Brandon Cronenberg: Végtelen víztükör

Ahogy Stephen King egyik legsikeresebb követője Joe Hill álnéven alkotó fia, úgy David Cronenberg testhorror iránti affinitását is gyermeke, Brandon hordozza.

Színház

Interjú

Színház

„Füstös szobákban kellene”

Mátyássy Bence színész

A Színművészeti Egyetem után Alföldi Róbert szerződtette a Nemzeti Színházba, játszott János vitézt, de Hitlert is. Legújabb bemutatóján Heathcliffet adta az Üvöltő szelekből. Színházi és politikai szekértáborokról, emberi kiállásról beszélgettünk vele, és arról, hogy miért választ példaképet a színházi élet szereplői helyett inkább a családjából.

Zene

Interjú

Zene

„Hangulatokat kérnek tőlem”

Mátyás Attila énekes-gitáros-zeneszerző

Az idén töltötte be 60. életévét az F.O. System, a Sex Action és számos egyéb híres zenekar oszlopos tagja. Ennek kapcsán beszélgettünk az elmúlt hat évtizedről, a jubileumi koncertről, de szóba került a természetfilmzene és Johnny Depp is.

Film

Interjú

Film

„Csak egy film a szerelemről”

Langston Uibel színész

A kortárs európai film egyik legismertebb alakja, Christian Petzold legfrissebb filmjében egy csapat fiatal művészt mutat be. A Tűzvörös égbolt hősei egy vidéki nyaralóhelyre vonulnak el a világ elől, hogy magukra és az alkotásra koncentráljanak. A film főszereplőjével saját alkotói válságáról és a híres rendező filmőrületéről is beszélgettünk a Szemrevaló fesztiválon.

tévésmaci

Film

Sir Tyúk

Amikor Sztupa és Troché előkészítették Erdély visszavételét, a megrendelés nem a párttól jött, hogy’ is jöhetett volna.

Visszhang

Visszhang: film

Visszhang

Jeanne du Barry – A szerető

A filmesek szeretik az európai történelem valószínűleg legdekadensebb képződményét, a 18. század végének egyre degenerálódó francia királyi udvarát.

Visszhang: tévésorozat  

Visszhang

Ébren

Hogy mi emberek milyen tékozlóan bánunk az erőforrásainkkal, arról az egyre vészjóslóbb környezetvédelmi figyelmeztetéseknél is többet mesélhetnének azok a történetek, amelyek kiagyalói nyakló nélkül tárgyalják a barátságból alakuló szerelem témáját.

Visszhang: lemez

Visszhang

Yeule: Softscars

A szingapúri születésű dalszerző-énekes-producer Nat Ćmielt (eredeti neve: Natasha Yelin Chang) a korai Grimes-albumok egyszemélyes „csináld magad” hangulata inspirálta.

Visszhang: lemez

Visszhang

The Poster Boy: Hooks

Poniklo Imre elsődlegesen az Amber Smith frontembereként ismert, de 2011 óta üzemeltet egy másik zenekart is The Poster Boy néven.

Visszhang: film

Visszhang

Hidegvér

Olyan világsztárok videoklipjeinek rendezőjétől, mint Taylor Swift vagy Ariana Grande, nem feltétlenül egy klasszikus nyomozós thrillert vár az ember.

Interaktív

Interaktív

Szüret 2023/41.

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi. 

Tudomány

Krausz Ferenc fizikai Nobel-díja

Tudomány

Szemvillanás alatt

Két nap alatt két magyart is elismert a Nobel-díjakat osztó Svéd Királyi Tudományos Akadémia. A lézerfizikus Krausz Ferenc kutatásai egészen más területeken is reményteliek.

Gasztro
Lokál