Becslések szerint nagyot buktak Merkelék Németországban

  • B.P.M
  • 2019. május 26.

Külpol

A zöldek megelőzték a szociáldemokratákat.

Az első hivatalos eredmények szerint az Angela Merkel által vezetett kereszténydemokraták (CDU), valamint a bajor testvérpárja (CSU) 27,9 százalékkal került az élre a Németországban rendezett európai parlamenti választásokon, ami jelentős, 7,7 százalékpontos visszaesést jelent az eggyel korábbi választásokhoz képest - írta meg a dw.com

A CDU koalíciós partnerének, a szociáldemokrata SPD-nek még nagyobb hátránya keletkezett 2014-hez képest: 15,6 százalékos támogatottság mellett mindösszesen a harmadik helyre jöttek fel, ami 11,7 százalékos visszaesést jelent.

A zöldek (Greens) azonban szépen felkúsztak: a korábbi támogatottságukhoz képes 11,1 százalékkal jobb, 21,8 százalékos eredményt értek el, ami a második helyre volt elég.

A szélsőjobboldali AfD 10,5 százalékot, a szabaddemokrata FDP és a baloldali párt (The Left) 5,5 százalékot kapott, a fennmaradó 13 százalékon egyép pártok osztozkodtak.

Bár az elemzések egy része megállapítja, a korábbi évek németországi választási eredményei alapján a papírforma érvényesült - a CDU és az SPD jó ideje folyamatos esésben van -, ám az öt évvel ezelőtti teljesítményükhöz képest a mostani exit poll-adatok súlyosak. Mutatjuk, miért, íme a 2014-es eredmények:

false

 

Fotó: europarl.europa.eu

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.