Két olyan politikus is indulna May miniszterelnöki posztjáért, aki korábban pont a Brexit miatt mondott le

  • narancs.hu
  • 2019. május 26.

Külpol

Vajon azóta okosabbak lettek Brexit-ügyben?

Theresa May brit miniszterelnök pénteken jelentette be, hogy június hetedikével távozik a kormány éléről. Azóta már heten jelentkeztek May utódjaként, köztük két korábban lemondott miniszter is – írja az Index a BBC nyomán.

Itt a vége: könnyek között jelentette be lemondását Theresa May

Felkészül Boris Johnson? Theresa May brit miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt éléről. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben az utód megválasztásáig várhatóan ő marad a kormányfő.

Az egyik új jelölt Dominic Raab, aki tavaly novemberig volt a Brexitért felelős miniszter és azért mondott le, mert – indoklása szerint – nem tudná tiszta lelkiismerettel támogatni az ősszel bemutatott kilépésre vonatkozó megállapodástervezetet.  A másik jelölt Andrea Leadsom egykori környezetvédelmi miniszter, aki May kormányában fontos szerepet töltött be, mivel ő volt az alsóházi ügymenetért felelős kabinettag.

Raab inkább megállapodás híve, ugyanakkor álláspontja szerint Nagy-Britanniának legkésőbb október 31-ig enélkül is ki kell lépnie. Ugyanezen a véleményen van Leadsom is.

Jelen állás szerint a következő hét politikus jelentkezett be May székéért:

Jeremy Hunt külügyminiszter,

Rory Stewart nemzetközi fejlesztési miniszter,

Matt Hancock egészségügyi miniszter,

Boris Johnson korábbi külügyminiszter,

Esther McVey korábbi munka- és nyugdíjügyi miniszter,

Dominic Raab,

Andrea Leadsom

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.