Biden szerint Trump feláldozná a demokráciát, a korábbi elnök viszont úgy véli, utódja fenyegeti azt

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. január 6.

Külpol

Joe Biden amerikai elnök élesen támadta elődjét, Donald Trumpot a 2021. január 6-i zavargások idején tanúsított magatartása miatt az események harmadik évfordulójának előestéjén pénteken.

A hivatalban lévő államfő első 2024-es kampánybeszédét a Pennsylvania állambeli Blue Bellben tartotta az amerikai függetlenségi háború egyik fontos helyszíne, Valley Forge közelében. Beszédében Joe Biden azt hangoztatta, hogy Donald Trump kész lenne feláldozni a demokráciát saját hatalomra kerülése érdekében. Azzal vádolta elődjét, hogy nem ítélte el a politikai erőszakot a január 6-i események után.

Azokat a tüntetőket, akik három éve Washingtonban megrohanták a Capitolium épületét, Joe Biden lázadóknak nevezte, az eseményeket pedig erőszakos támadásnak. Úgy fogalmazott, hogy Donald Trump "megpróbálja újraírni a tényeket, ellopni a történelmet, ahogy a választásokat is próbálta ellopni".

Beszédének egy pontján az elnök elődjének és legesélyesebb választási ellenfelének egyes kijelentéseit Adolf Hitler mondataihoz hasonlította, és azt hangoztatta, hogy a novemberi elnökválasztás tétje a demokrácia, amelynek ellentéte a diktatúra.

Donald Trump a vádakra azzal válaszolt, hogy Joe Biden jelenti az "igazi fenyegetést a demokráciára". A korábbi elnök a Fox News Digitalnak adott interjúban reagált, és megismételte sokszor hangoztatott véleményét: "a demokraták elcsalták az előző választást, és most is erre készülnek, ami nem fog sikerülni, mert megmutatták, hogy mennyire rosszak és inkompetensek".

Hivatali utódját Donald Trump az Egyesült Államok történelme legrosszabb elnökének nevezte, aki "lerombolja országunkat, ahogy korábban senki más nem tette". Az Egyesült Államok déli határán kialakult válsághelyzetről beszélve úgy fogalmazott, hogy "milliók inváziójáról van szó", akik közül sokan börtönökből szabadultak.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.