Börtönnel büntetik a cigányellenességet Romániában

  • MTI
  • 2021. január 4.

Külpol

Ezentúl három hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtják a romaellenes megnyilvánulásokat.

Börtönnel büntetik a cigányellenes megnyilvánulásokat ezentúl Romániában, miután Klaus Iohannis államfő hétfőn kihirdette a tavaly decemberben elfogadott törvényt. A törvénytervezetet közösen terjesztette elő a Szociáldemokrata Párt (PSD) 16, a kisebbségi frakció 7, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) egy-egy törvényhozója.

Indoklásuk szerint a romákkal szembeni előítéletek, a közösség megbélyegzése és kirekesztése, a kettős mérce alkalmazása szükségessé teszi, hogy az – idegengyűlölet büntetéséről szóló – általános rendelkezéseken kívül a cigánysággal szembeni gyűlöletkeltés visszaszorítására és megelőzésére külön jogszabályt hozzanak. A törvény alapján cigányellenesnek – a romák elleni gyűlölködésnek – minősül minden olyan fizikai vagy szóbeli megnyilvánulás, amely a romák, a roma közösségi és egyházi intézmények, roma vezetők, roma civil szervezetek, roma hagyományok vagy a romani (cigány) nyelv ellen irányul.

A most kihirdetett törvény értelmében Romániában ezentúl három hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtják a romaellenes megnyilvánulásokat és a romaellenes jelképek nyilvános terjesztését, illetve háromtól tíz évig terjedő börtönnel a romaellenes szervezetek létrehozását vagy azok pénzelését. A törvény büntetlenséget biztosít azoknak, akik elkövették ugyan ezeket a bűncselekményeket, de – még a hatósági leleplezés előtt – feljelentik a romaellenes szervezkedés többi résztvevőjét.

A cigányellenesség büntetéséről szóló törvény szinte szó szerint megegyezik azzal a jogszabállyal, amelyet a zsidóellenesség büntetéséről fogadott el Románia 2018 nyarán. A cigányellenesség büntetéséről szóló jogszabályt nagy többséggel – egyetlen ellenszavazat, és 20 tartózkodás mellett – szavazta meg tavaly december 15-én a bukaresti képviselőház.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”