A kolumbiai kokainkartellek, a kínai triádok, a japán jakuzák, az olasz és török maffiák élcsapatába Kelet-Európából két csoportnak sikerült tartósan beverekednie magát. Az orosz maffia mellett a másik, széles körben rettegett szervezet a Balkán legelnyomottabb és legszegényebb népéből verbuválódott. Az "albán maffia" bázisául a Balkán albánok lakta területei szolgálnak: maga a 3,6 millió lakosú Albánia, valamint Kosovo (2 millió), Nyugat-Macedónia (500 ezer) és Dél-Szerbia (50 ezer) - ám a kiterjedt diaszpóra segítségével a nyugati világ minden sarkába elérnek csápjai. Vagy 100 ezer albán él Olaszországban, elsősorban Apuliában, Calabriában és Szicíliában, Görögországban a 90-es években 500-600 ezerre nőtt a számuk. Százezrek települtek Nyugat-Európába, s az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában is jelentős kolóniák élnek. New Yorkban már a 80-as években 100 ezerre becsülték az albánok számát.
A kivándorló albánok nem olvadnak fel a többségi nemzetben, összetartó, zárt csoportokat alkotnak, hasonlóan az olasz, görög és zsidó közösségekhez. Amikor az FBI 1986-ban felszámolta a szicíliai és az amerikai olasz maffia (főleg a Gambino család) heroinhálózatát, az ún. "pizzakapcsolatot", az űrt az albán bűnözők töltötték be. Ez volt az albán maffia kiugrásának nagy pillanata.
Az albán bűnözői hálózatok nem állnak egységes irányítás alatt, inkább önálló, de egymással együttműködő klánokban működnek. A tagok családi-rokoni kapcsolatban állnak, ezért rendkívül erős az összetartás, az albán család és klán csak hierarchikus kapcsolatokat ismer, a vezetés autokrata, és feltétlen engedelmességet követel. A klánok együttműködésének alapja a közös nyelv és nemzettudat, és persze az üzleti érdek.
E csoportok hatékonyságának - az oroszéhoz hasonlóan - nagy lökést adott a korábbi diktatúra titkosszolgálati szakembereinek tömeges csatlakozása. Miután 1991-ben Albániában feloszlatták a Sigurimit, közel tízezer képzett hírszerző és elhárító maradt munka nélkül, de a maffiacsoportoknak nagy szükségük volt szakismereteikre, hisz velük hatékonyabban vehették fel a harcot a rendvédelmi szervekkel.
Európa narkónepperei
A volt Jugoszláviában élő - kosovói és macedóniai - albánok már az 1960-as évektől bekapcsolódtak a heroincsempészetbe. Ebben három tényező segítette őket: történelmi kapcsolataik a törökökkel, az Európába tartó heroin fő elosztóival (az 1912-13-as első balkáni háború idején, amikor Kosovo Belgrád kormányzása alá került, sok albán Anatóliába menekült); a nyugati diaszpóra, kezdetben különösen az olaszországi, amely segítette az albán drogfutárok utazásait és a heroin disztribúcióját; s végül a szabad utazásra jogosító jugoszláv útlevél.
Az albán szervezett bűnözésnek ma is az afganisztáni heroin terjesztése a legnagyobb üzlet. Az európai heroinpiacon évente úgy 12 milliárd angol font forog, ebből az albánok részesedését a szakértők 40-80 százalékra becsülik. A tavaly formálisan is függetlenné vált Kosovo a Törökországból Nyugat-Európába tartó afganisztáni heroin fontos átrakodóhelye. A szállítmányokat Gjilane, Prizren és Mitrovica városokban hígítják és csomagolják; a 2-20 kilogrammos pakkokat kosovói futárok viszik Nyugat-Európába, ott élő családtagjaik látogatásának örve alatt. A kedvenc útvonaluk: Belgrád-Budapest-Pozsony-Prága.
E fő tevékenységi kör az albániai marihuána, a latin-amerikai kokain és az Európában gyártott szintetikus kábítószerek kereskedelmével egészül ki. Albánia 2006-ban a legnagyobb marihuánatermesztő ország volt Európában. A Dél-Albániában termelt marihuánát elsősorban az olasz és görög piacra szállították, egy részét Törökországban cserélték heroinra. Sok jutott belőle a szomszédos balkáni országokba meg Szlovéniába, Ausztriába és hazánkba is. Csak Brüsszel erőteljes fellépése látszik gátat vetni Albánia drogtermelői potenciáljának: a tiranai kormány intézkedései nyomán az elmúlt években hetven százalékkal csökkent a cannabis-termesztés.
Az albán klánok meglátták az üzletet az Európában fogyasztott kokainban is. A kolumbiai és mexikói kartellek tradicionális spanyol és holland partnereivel versenyre kelve ők is belevágtak a latin-amerikai por terjesztésébe. A kokain behajózása könnyen megoldható az albániai Durres kikötőjébe - albán csoportok 2005-ben már legalább 30 tonna kokaint forgalmaztak Európában. Ha valamelyiküknek nincs közvetlen latin-amerikai kapcsolata, akkor a nigériai viszonteladókhoz fordul. (Nyugat-Afrikában a kolumbiaiak akkora ellátóbázist hoztak létre kokainból, hogy az öreg kontinens akár évekig szippantgathatná.)
Az ember árucikk
Az albán bűnözőkben tisztelhetjük Európa leghatékonyabb embercsempészeit is. A rendszerváltáskor a diktatúra alól felszabadult albánok tömegesen indultak el az "itáliai Eldorádó" felé - az Adrián át. Élelmes bűnözők viharsebesen üzembe állítottak néhány száz nagy teljesítményű motorcsónakot, amelyek egy óra alatt érik el az olasz partokat. A kilencvenes évek elején Albánia lakosságának mintegy tizenöt százaléka vándorolt ki illegálisan, a csempészek pénztárcája pedig degeszre hízott. A második exodus a pénzügyi piramisjátékok 1997-es összeomlását követő anarchia időszakában zajlott; a harmadik - amikor kosovói albánok keltek útra - 1998-99 vérzivataros éveiben. Az elmúlt évtizedben huszonöt nagyobb bűnszervezet majd' egymillió albánt segített Nyugat-Európába jutni.
Az embercsempész-hálózatok 1999 után az unióba irányuló nemzetközi migrációból igyekeztek hasznot húzni: kínai, Fülöp-szigeteki, Srí Lanka-i, bangladesi, kurd, pakisztáni, afgán és egyiptomi migránsokat vettek pártfogásukba. Az adriai útvonal virágzásának 2002 után a motorcsónakok elleni erőteljes hatósági fellépés vetett véget. Ám az üzlet nem fuccsolt be, csak a szárazföld felé tendált - az új útvonal Montenegrón át Bosznia-Hercegovinába és Horvátországba vezetett, majd onnan Nyugat felé. Az új évezred első éveiben az albánok - a törökök és a kínaiak ellenében - átvették az ellenőrzést a nyugat-európai útvonalak felett is: a Calais-Brüsszel-Amszterdam felől a Brit-szigetekre irányuló embercsempészetben immár ők játszanak domináns szerepet.
A prostitúciós célú leánykereskedelem hasonló séma szerint indult. Eleinte az albán bűnözők főleg albán nőket, sokszor saját rokonaikat szállították Nyugat-Európába; kisvártatva Olaszországban már nyolcezer, Németországban ötezer albán nő strichelt. 1998 után Romániából és Moldovából kezdtek fiatal nőket vásárolni a balkáni "emberpiacokon" (például Belgrádban), akiket litván vagy bolgár gyártmányú hamis papírokkal szállítottak Olaszországba (esetenként budapesti megállóval). Pár évvel később már ők tartották a kezükben szinte a teljes olasz leánykereskedelmet és prostitúciót.
Az albán bűnözők csecsemőkkel is kereskednek. Szegény, sokgyermekes albán családoknak pár ezer eurót ajánlanak egy újszülöttért, akit gyermektelen olasz családoknak adnak el. Előfordul, hogy már a gyermek születése előtt tető alá hozzák az üzletet. A kisgyermekeket nyomott áron vásárolják - őket nehezebb örökbe adni, inkább csak utcai koldusként foglalkoztathatók. Egy férfi 2003-ban egy (igaz, új) televíziókészülékért adta el hároméves gyerekét - a csempészek hatezer dollárt zsebeltek be érte Olaszországban.
A szkipetár keresztapák
Az egyik legismertebb albán keresztapa, a pristinai Agim Gasi a 90-es években Milánóból irányította a heroincsempészetet a calabriai 'Ndrangheta bűnszövetkezettel együttműködve. Olaszország mellett Ausztria, Németország, Svájc, Belgium és Svédország tartozik az albán maffia érdekeltségébe. Németországnak 1996-ban már 800 olyan albán börtönlakója volt, akiket kábítószer-terjesztés miatt ítéltek el.
Hőseink Közép-Európát sem kerülik. Az első - kosovói - albán bűnözők 1990-93 között érkeztek Németországból, Svájcból és Ausztriából Csehszlovákiába. Prágában kiépítették az egyik legfontosabb kábítószer-lerakatukat, innen irányították a Németországba és Skandináviába irányuló heroinforgalmat. A cseh fővárosban tartóztatták le a másik ismert keresztapát, Princ Dobroshit, s a cseh hatóságok ki is adták Norvégiának: Dobroshi 14 évet kapott heroincsempészésért, ám 1997-ben megszökött. Törökországban került bilincs Alfred Shkurti, alias Aldo Bare kezére. Aldo bandája Törökország, Bulgária, Románia, Macedónia és Albánia területén tevékenykedett, fő profilja a Nyugat-Európába irányuló kábítószer-csempészet volt, de tizenöt gyilkosságot is számlájukra írnak, köztük egy rendőrtisztét is. A korábban bírókat is korrumpáló banda az albániai Lushnja városból származott, ahol véres leszámolásokkal váltak hírhedtté. Shkurti egy bandaháború alkalmával testvére állítólagos gyilkosának levágott fejét elrettentésül körbehordozta a városban. De a keresztapák néha a Balkánon is horogra akadnak. Lulezim "Lui" Berishát, a durresi albán maffia egyik főalakját 2006-ban Macedónia albán többségű városában, Tetovóban tartóztatták le. Lakat alá került Durres kikötőváros polgármesterének öccse, Leonard Koka is, az adriai cigarettacsempészet koronázatlan királya. Fatos Nano volt albán miniszterelnökkel ápolt barátsága csak addig védte meg, amíg az hatalmon volt. A 2005-ös kormányváltás után pár hónappal előkerültek a bizonyítékok néhány millió karton cigaretta illegális forgalmazásáról.
A szervezett bűnözés és az UCK
A szerb hírszerzés "Az albán terrorizmus és szervezett bűnözés Kosovóban és Metohijában" címmel 2003 szeptemberében terjedelmes tanulmányt publikált, amely szerint a kosovói és dél-szerbiai "terrorizmus" szorosan összefonódik az albán szervezett bűnözéssel. A kosovói albánság képviselőiként fellépő "terrorista stratégák" bűnözői érdekeik védelmére használták a fegyveres harcot, a független kosovói állam létrehozása pedig felhalmozott vagyonuk legalizálását szolgálja.
Ezt a sarkos állítást persze a politikai küzdelem is motiválta. Ám azt már a nyugati sajtó és számos bűnüldöző hatóság is feltárta, hogy az UCK (Ushtria Clirimtare e Kosoves, Kosovói Felszabadítási Hadsereg) vezetői, a macedóniai albán lázadók és a dél-szerbiai albán szélsőségesek szoros kapcsolatban állnak a svájci, ausztriai, németországi albán bűnözői hálózatokkal. Michael Levine, az Egyesült Államok Drogellenes Ügynökségének (Drug Enforcement Administration, DEA) egykori munkatársa 1999-ben tényként állította, hogy az UCK-t albán droghálózatok pénzelik (Washington jóváhagyásával). Hasonló összefonódásról számolt be 1998-ban a DEA római képviselője is. Amikor a cseh rendőrség 1999. február 23-án letartóztatta Princ Dobroshit, a drogcsempész prágai lakásában egy könnyű gyalogsági fegyverekre és rakétarendszerekre szóló megrendelést találtak; az árut Dobroshi az UCK-nak küldte tovább. Az olasz Brindisi városában 1999-ben állt bíróság elé egy albán drogcsempész, Amarildo Vrioni, aki bevallotta, hogy kábítószerért cserébe az olasz maffiától fegyvereket szerzett be az UCK-nak. A német hírszerzés értékelése szerint az UCK 1996 és 1999 közötti háborús költségeinek (900 millió német márka) legalább a felét drogpénzből fedezték. A Német Szövetségi Rendőrség 1999-ben zárolt két olyan bankszámlát, amelyeket a United Kosova nevezetű szervezet vezetett egy düsseldorfi banknál - felfedezték, hogy ismert kosovói albán drogkereskedők több százezer dollárt helyeztek el rajta. Állítólag Bujar Bukosinak, a kosovói emigráns kormány miniszterelnökének aláírási joga volt a bankszámlához.
Kosovo
A NATO-bombázásokat követően a szerb közigazgatás 1999 júniusában elhagyta Kosovót. A szerb hadsereg és rendőrség távozása utáni hatalmi vákuumban heteken, hónapokon át anarchia tombolt a tartományban. Az albán paramilitáris egységek és a civilek egymással versengve igyekeztek bosszút állni a szerbeken korábbi sérelmeikért, mindennapos események voltak a gyilkosságok, rablások és gyújtogatások. A 60 ezer fős nemzetközi haderő (KFOR) tehetetlenül figyelte az eseményeket. Az ENSZ nemzetközi igazgatás (UNMIK) később megpróbálta felvenni a harcot a bűnözéssel, de a helyi politikusoktól, rendőröktől és a lakosságtól ehhez nem kapott elég támogatást. Az UNMIK rendőrségének dán vezetője, Kai Vittrup 2006-ban azt nyilatkozta, hogy az ENSZ-tisztviselők a szervezett bűnözés megtorlásának árnyékában végzik munkájukat, gyilkossági kísérletek és merényletek is előfordultak a nemzetköziek és helyi munkatársaik ellen. Egy magas rangú volt UNMIK-rendőr mesélte nekem, hogy egyszer kilazították szolgálati kocsijának kerékcsavarjait; csak azért élte túl, mert a baleset városon belül történt. Alig pár héttel a tavalyi függetlenségi nyilatkozat előtt az UNMIK vámhivatalának albán igazgatóját verték össze a nyílt utcán. Az elkövetők nem kerültek elő, az igazgató azóta a magánszektorban dolgozik.
A makacs pletykák sok kosovói vezető politikust hoznak kapcsolatba a szervezett bűnözéssel. A szerb hírszerzés több volt kosovói albán miniszterelnököt, Ramush Haradinajt, Agim Cekut és a jelenleg regnáló Hasim Thaqit is maffiatevékenységgel vádolja. Ramush Haradinaj egykori UCK-parancsnok egy pristinai legenda szerint jószerivel kormányfői kinevezéséig személyesen is részt vett erőszakos akciókban; őt a hágai Nemzetközi Törvényszék háborús bűncselekményekkel vádolta - végül felmentő ítélettel tért vissza Kosovóba. (A szerbek szerint Haradinaj maffiája eltüntette és megfélemlítette a tanúkat.) Tavaly decemberben a szerbiai főügyészség szóvivője "hiteles adatok birtokában" állította, hogy Haradinaj és klánja állt a Kosovóban elrabolt, majd meggyilkolt szerbek szerveinek kereskedelme mögött.
Az UNMIK hivatalosan soha nem vádolt meg egyetlen kosovói politikust sem. Ám nehéz elképzelni, hogy a helyi politikusok tudta nélkül lehetett volna lebonyolítani az elmúlt években dívó olajszőkítést. Néhány szerb vállalkozó kivisz pár tartálykocsi üzemanyagot a szerbek lakta Észak-Kosovóba. Az ő üzletük a forgalmi adó visszaigénylése Belgrádban: és a fináncok közreműködése jóvoltából a szállítólevélen rendszerint nagyobb mennyiség szerepel, mint ami valójában elhagyja az országot. A kosovói szerbek korábban lefizették a kosovói vámosokat, de a függetlenség óta már erre sem kell költeniük, hisz tavaly februárban egész egyszerűen elzavarták őket a két északi vámkapuról; azóta Kosovo északi határán nincs semmilyen ellenőrzés. A mitrovicai szerb csempészek a közterhek elkerülésével eladják az üzemanyagot a lakosságnak, és hiába az alacsony ár, még így is betegre keresik magukat. Az áru egy részét továbbpaszszolják albán üzlettársaiknak, akik az albánok lakta délen csinálnak belőle profitot - olyan benzinkutakon is, amelyek vezető politikusok érdekeltségének számítanak. Az etnikumközi együttműködés e szép példájában mindenki kaszál, még a lakosság is, hiszen olcsón tankol. Csak a kosovói és a szerb állam jár rosszul - de az ilyesmit Kelet-Európában a nép nem hajlamos tragédiának tekinteni. Néhány volt UCK-egységből egyenesen rablóbanda alakult, mint a Fekete Sasok a Dukagjini régióban vagy az ún. Albán Nemzeti Hadsereg (ANA/AKSh). Utóbbi a csempészektől szed védelmi pénzt: az egység néhány tagja beállít egy-egy ismertebb csempész házába, és az "albán nemzeti ügyre" hivatkozva 20-30 ezer eurót kér - és kap.
A szervezett bűnözés profitjának jelentős része visszaforog a kosovói rekonstrukcióba: hotelek, benzinkutak épülnek belőle. Ezért aztán a lakosság jelentős része nem is tekinti a szervezett bűnözést kritikus problémának. A munkanélküliségtől sújtott fiatal generációknak a fő vonzerőt épp az jelenti, hogy sok - példaképnek tekintett - UCK-parancsnok is a bűnözői csoportok szolgálatába állt. A kétmilliós Kosovo jelenleg Európa legnagyobb demográfiai növekedést mutató országa, a 25 év alattiak teszik ki a lakosság nagyobbik részét. Egy 2007-es felmérés szerint Pristinában az iskoláskorú generáció többségének leggyakoribb válasza a "mi leszel, ha nagy leszel?" kérdésére az, hogy "maffiafőnök".
