Donald Trump elnöki rendelettel szüntetné meg a születés jogán járó állampolgárságot

  • narancs.hu
  • 2018. október 30.

Külpol

Nevetségesnek nevezte az elnök a gyakorlatot. Azt hiszi, az USA az egyetlen ország, amely így jár el.

Donald Trump egy keddi interjúban közölte, hogy elnöki rendelettel tervezi megszüntetni a születés jogán automatikusan járó amerikai állampolgárság gyakorlatát.

Az eddigi amerikai gyakorlat szerint az állam területén született gyerek megkapja az állampolgárságot, függetlenül attól, hogy a szülei milyen állampolgárok voltak. Ez történelmileg főként azokban az országokban alakult ki, amelyekbe nagyszámú bevándorló érkezett.

Az amerikai elnök az Axiosnak adott interjújában bejelentette, hogy tervét megvitatta a Fehér Ház jogi tanácsadójával, és már a megvalósítás részleteinek kidolgozásán munkálkodnak.

A várható elnöki rendelet értelmében az illegális bevándorló és nem amerikai állampolgár szülőktől az Egyesült Államok területén született kisbabák nem kaphatnak állampolgárságot.

„Mi vagyunk az egyetlen ország a világon, ahová valaki belép, gyereke születik és a baba az elkövetkező 85 évben az Egyesült Államok állampolgára, annak minden előnyével együtt” – mondta Trump, majd nevetségesnek nevezte a gyakorlatot, aminek szerinte véget kell vetni.

Az amerikai sajtóban megszólaltatott elemzők emlékeztettek arra: a születés jogán járó állampolgárságot az Egyesült Államok alkotmányának 14. kiegészítése teszi lehetővé, e gyakorlat megszüntetése tehát alkotmányellenes lenne.

A Washington Postban John Wagner megjegyezte, hogy ez lenne Trump legagresszívebb lépése. A cikk kitér arra, hogy nem az Egyesült Államok az egyetlen, ahol a születés helye alapján jár az állampolgárság: több mint 30 ilyen ország létezik, köztük van Kanada és Mexikó is.

Donald Trump, aki régóta ígérte e gyakorlat megszüntetését, lényegében azoknak az érvelését karolta fel, akik szerint az alkotmánykiegészítés nem vonatkozik azokra, akik nem jogszerűen vagy csak átmeneti időre szóló vízummal tartózkodnak az országban.

A Politico két jogászprofesszort is megkérdezett az elnök tervéről, és egyikük, a texasi Josh Blackman az amerikai legfelsőbb bíróság 1898-ban hozott döntésére hivatkozott, amely két kínai állampolgár Egyesült Államokban született gyermekéről mondta ki, hogy amerikai állampolgár.

A Politico megjegyezte azt is: az elnök információi pontatlanok, mert a világban mintegy 30 olyan ország van, ahol automatikusan jár a születés alapján az állampolgárság.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.