Magyar Narancs: Június végén lépett hivatalba Isztambul új, ellenzéki főpolgármestere Ekrem İmamoğlu. Kétszer is megválasztották…
Zeynep Şentek: 1994 óta az iszlamisták vezették a várost. A kilencvenes években maga Erdoğan volt a polgármester. A fiatalabb generációk már nem is tudják, hogy milyen volt az iszlamisták előtti városvezetés. Magát a választást hatalmas várakozás előzte, sokan reménykedtek a változásban, miközben rettegtek attól, hogy a kormány manipulálni fogja az eredményeket.
Amikor az első választás eredményét érvénytelennek nyilvánították, sokan érezték úgy, hogy beigazolódott a gyanújuk. De amikor İmamoğlunak jelezték, hogy a választás érvénytelen (alig három hete volt főpolgármester, amikor az első választás eredményét május elején érvénytelenítette a legfelsőbb választási bizottság – a szerk.), a kamerák elé állt, és azt mondta, hogy nem adja fel, folytatni fogja a harcot a demokráciáért.
| ||
Ez nagyon erős kijelentés volt, éreztette az emberekkel, hogy van remény, és van egy komolyan vehető jelölt. Aztán a megismételt választáson a korábbi 23 ezres előny 800 ezer szavazatra nőtt (kihívója az Igazság és Fejlődés Pártja – AKP részéről Binali Yıldırım egykori kormányfő volt – a szerk.), és ezt már nem lehetett elcsalni.
MN: Azt mondta, hogy İmamoğlu a kamerák elé állt. Milyen kamerák elé? A média jelentős része Erdoğan befolyása alatt áll.
ZŞ: Igaz, hogy kevés a független médium, de İmamoğlu kampányában nagy szerepet játszottak az alternatív csatornák. Vannak az országban mindenfelé olyan, félig-meddig amatőr fórumok, ahol az újságírók talán nem annyira profik, de hitelesen tájékoztatják a választókat. İmamoğlu a közösségi médiát is sikeresen használta – talán elsőként a török politikában.
De a vége felé, amikor jött a hír, hogy nyerésre áll, a nagyobb tévék is elkezdtek figyelni rá. Ebben valószínűleg benne volt az is, hogy ha nincsenek beszélő viszonyban a polgármesterrel, elég nehezen tudnak Isztambulból tudósítani.
| ||
MN: Eszerint Erdoğan kormánya a nagyobb médiumokat nem irányítja, csak nyomás alatt tartja, így azok olykor képesek a független hírszolgáltatásra is?
ZŞ: Egy részükre igaz, bár ezek is csak korlátozottan tudnak függetlenedni. Mások viszont be vannak ágyazva az elnök családjába vagy baráti körébe: Erdoğan veje, Bejat Albayrak például a Çalık Holding vezetőjeként megvásárolta a Sabah-ATV-t, az ország második legnagyobb médiacégét és tévécsatornáját, amely agresszíven képviseli az elnököt.
| ||
MN: İmamoğlut kritizálják a menekültügy kezelése miatt. Például már a kampánya idején mondott olyanokat, hogy túl sok arab nyelvű felirat van a városban, hogy a szírek elveszik a törökök munkahelyét.
ZŞ: Ő volt az egyetlen a kampány idején, aki egyáltalán foglalkozott a menekültek igényeivel, és azzal, hogy mit lehetne tenni értük. A szekuláris Köztársasági Néppárt (CHP) és az iszlamista AKP választóinak is egyre nagyobb része néz ellenszenvvel a szírekre, nő a rasszizmus, és ez befolyásolja a politikát is. Az AKP mostanra rendkívül agresszívvé vált a menekültekkel szemben, sokakat kiutasít az országból, de İmamoğlutól azt várnám, hogy legalább próbálja meg csökkenteni az ellenszenvet a törökök és a menekültek között.
| ||
MN: Mit jelent az isztambuli választási siker országos szinten?
ZŞ: Isztambult tekinthetjük kozmopolita nagyvárosnak, de akik az ország különböző részeiből ide költöznek, nem a sokszínűsége miatt jönnek, hanem a munkalehetőségek miatt – így nem is állíthatjuk, hogy Isztambul lakossága feltétlenül liberálisabb lenne az országos átlagnál. Most épp ebben látom a lehetőséget az országos változásra. Az AKP támogatása jelenleg Anatóliából jön, ahol konzervatívabbak az emberek, de nem hiszem, hogy nagyon sokáig kézben lehet tartani úgy a hatalmat, ha szinte kizárólag rájuk támaszkodnak.
MN: Ideje jelentős részét Németországban tölti. Az ottani török szavazók többsége szintén Erdoğant támogatja. Miért?
ZŞ: Németországban a rossz integrációs politika is szerepet játszik abban, hogy ennyire szimpatizálnak Erdoğannal. A hetvenes évek hibás döntései miatt sok másod- vagy harmadgenerációs török nem érzi magát otthon Németországban, ezért imponál nekik, hogy Erdoğan hajlandó konfrontálódni Európával vagy a német vezetéssel.
Tény, hogy a német diaszpóra tagjai között sokan vannak az Anatóliából érkező munkások, akik inkább hajlamosak Erdoğannal szimpatizálni – hiszen ő a földijük, maga sem a politikai elit tagja, nem járt jó egyetemekre, és a könyveket is megveti.
MN: Az új isztambuli polgármester megvonta a kormánybarát 24 TV-nek folyósított önkormányzati támogatást, ezért a csatorna kénytelen volt több sztármunkatársát is elküldeni, mivel havi 10 millió török lírától (körülbelül félmilliárd forinttól) esik el.
ZŞ: İmamoğlu már korábban is beszélt arról, hogy az önkormányzatnak számos felesleges kiadása van, és az egyik első dolga volt, hogy ezeket megszüntesse. A kiadások legnagyobb része kormánybarát NGO-khoz ment, de jutott pénz egy focicsapatnak, pár újságnak és tévécsatornának is. A kiadások megvonása után néhány médium csődöt jelentett, mind egy szálig propagandatermékek.
MN: Tiszták a választások?
ZŞ: Nem teljesen tiszták, de legalább szabadok. Főleg a kisebb falvakban hallunk problémákról, de a nagyobb településeken a kormányzat nem tud olyan könnyen csalni. Erdoğan állandóan arról beszél, hogy a nemzet kegyéből, a választóknak köszönhetően van hatalmon, így egyszerűen túl nagy szerepet játszik a választások tisztasága a kormánya legitimitásában. Szóval nem hiszem, hogy eltörli vagy elcsalja az országos választásokat, úgy sokkal hamarabb elbukna. Bizonyítja ezt a második körös isztambuli eredmény is.
MN: Az ellenzékieknek nem kell attól tartaniuk, hogy letartóztatják őket, ha túl aktívak?
ZŞ: Selahattin Demirtaş, a Népek Demokratikus Pártja (HDP) kurd származású volt vezetője még mindig börtönben van, és pár kurd polgármestert is elítéltek mostanában. Őket könnyebb bezáratni, például úgy, hogy megvádolják őket a terrorizmus segítésével, de İmamoğlu esetében ugyanezt már nem tudnák megtenni.
| ||
Viszont ezek az agresszív lépések mindig visszaütnek; Demirtaş, egy nagy sikerű könyvet is írt a cellájában, ma már rengeteg követője van. Ráadásul az ilyen, a demokrácia logikájával ellentétes lépések arról árulkodnak, hogy az AKP veszített az erejéből.
MN: Érdekli a választókat, hogy Erdoğan korrupt politikus?
ZŞ: Mi írtunk először Binali Yıldırım egykori miniszterelnök offshore számláiról és az Erdoğan család 25 millió dolláros olajtankeréről. A török parlamentben beszéltek róla valamennyit, de összességében nem történt semmi. Az ügyészség nem indított nyomozást, miért is tette volna, hiszen ha esélyük sincs végigvinni az ügyet.
A nagyobb újságok sem írták meg, de még a kormánykritikus lapok sem mertek nagyon foglalkozni vele. Tehát az utca embere nem is tud róla, Európa jobban értesült ebben a kérdésben, mivel ott több lap is átvette a sztorinkat.
MN: A török gazdaság mélyen van: tavaly a líra majdnem 30 százalékot veszített az értékéből, az élelmiszerárak a harmadukkal nőttek, a munkanélküliek száma 3,2 millióról 4,5 millióra nőtt. Ez hogyan befolyásolja Erdoğan kilátásait?
ZŞ: Az emiatt érzett frusztráció is közrejátszott abban, hogy İmamoğlut megválasztották főpolgármesternek. Erdoğan a 2000-es években azért is volt ennyire sikeres, mert a gazdaság jó állapotban volt. Sőt, megkockáztatom, hogy a gazdaság fontosabb volt a választóknak, mint az ideológia.
De most, hogy Törökország gyengélkedik, még Erdoğan támogatói is megrökönyödtek azon, hogy képes volt a vejét kinevezni gazdasági miniszternek, aki korábban cégvezető volt, de a gazdaságpolitikához semmi köze. Ebben a döntésben az is közrejátszik, hogy Erdoğan egyre paranoiásabb, nem tudja, hogy kiben bízhatna, s a válság még láthatóbbá teszi a gyengéit.
MN: Az Egyesült Államok nemrég kizárta Törökországot az F–35-ös harci repülőgépek fejlesztési programjából, miután Ankara Oroszországból rendelt meg Sz-400-as légvédelmi rendszert. Hogyan befolyásolja ez a törökök NATO-tagságát?
ZŞ: Szerintem Törökország az orosz légvédelmi rendszer megvásárlásával nyomást akart gyakorolni NATO-szövetségeseire, de nagyon buta ötlet, hogy ezért ágyba bújik Oroszországgal. Törökország 1952 óta NATO-tag, részt vesz a döntéshozatalban, katonái a NATO rendszerén belül dolgoznak, a képzésük, a technológiájuk mind a NATO-é… És akkor mindezt félredobva hirtelen az oroszokra akar tenni. Ráadásul az Egyesült Államok az ilyesmiben nem ismer viccet.
MN: Sokáig tarthat ez az orosz–török barátság? Pár éve elég csúnya volt a helyzet, Törökország lelőtt egy légterébe lépő orosz vadászrepülőt.
ZŞ: Senki nem tudja megjósolni, mikor mérgesedhetnek el megint a dolgok. A NATO-n
belül legalább tudod, hogy a tagok normálisan megoldják a nézeteltéréseiket. Putyin ezt
akkor úgy oldotta meg, hogy kereskedelmi háborút indított, és arra kérte az oroszokat, hogy ne menjenek többé Törökországba nyaralni – mindkettőt nagyon megsínylette gazdaságunk.
MN: Az isztambuli választáson sokszínű koalícióval indult az ellenzék, még a szélsőjobb egyes szereplői is képviseltették magukat benne. Hogyan tudott ez működni?
ZŞ: İmamoğlunak tényleg nagyon sokszínű volt a támogatói köre. A választáson két nagy blokk indult egymás ellen: egyik oldalon volt az AKP a szövetségeseivel (Köztársasági Szövetség), a másikon meg mindazok, akik az AKP kormányzását ellenzik (Nemzeti Szövetség).
Az első választáson indítottak más pártok is jelölteket – például az iszlamista Szaadet Partisi (Boldogság Párt) és a Törökországi Kommunista Párt is –, de a megismételt választáson szinte az összes gyengébben szereplő jelölt azt mondta, hogy kiszáll, és İmamoğlut támogatja. Ilyenre még nem volt példa, bár ez annak is köszönhető, hogy a pártok többsége már korábban is az AKP leváltásának ígéretével kampányolt, így a Köztársasági Néppárt jelöltjének támogatása nem járt számukra arcvesztéssel.
B. Simon Krisztián
Megjegyzés: Az interjú nyomtatott verziójában Selahattin Demirtaş helyett Abdullah Öcalan, a Kurdisztáni Munkáspárt vezetőjét említettük. A tévedésért elnézést kérünk.
| Névjegy Zeynep Şentek török oknyomozó újságíró, alapvetően korrupciós, emberi jogi és katonai témákkal foglalkozik. A The Black Sea nemzetközi oknyomozó platform tagjaként ő viszi a Törökországhoz kapcsolódó ügyeket, és emellett tagja a European Investigative Collaborations (EIC) újságírói hálózatnak. A Malta Files című dossziéját a European Press Prize a tavalyi év egyik legjobb oknyomozó anyagának minősítette. Újságírói munkája mellett az Universität Heidelbergen folytat doktori kutatást, azt vizsgálja, hogy hogyan befolyásolta a török biztonsági szektor reformja az ország demokratizálódását. |
