Tartalom

MaNcs 31. évf. 37. sz. (2019-09-12)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Gyűlölünk

Pedig milyen jól kezdődött a hétfői nagy meccs: bevonultak a nagyurak.

A szerk.

A szerk.

Gesztus

Bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős uniós biztos lehet Trócsányi László a következő Európai Bizottságban (EB) – feltéve, hogy az Európai Parlament októberben megszavazza az új bizottsági elnök, Ursula von der Leyen kedden előterjesztett névsorát.

Egotrip

Egotrip

Vajda Mihály: Miért végezték ki Szókratészt?

Van-e filozófiája a marxizmusnak?

Próbálom összefoglalni, hogy mi mindent tekinthetünk, tekintettem filozófiának. (Persze mindaz, amit én itt Szókratész kivégzése kapcsán írok, csak szerintem van így. Hogy mások mit tekintenek filozófiának, azt tessék másoktól megkérdezni.)

Publicisztika

Maciej Kisilowski–Anna Wojciuk

Publicisztika

A Rubicon-csapda

Az ellenzék Lengyelországban és Magyarországon

Úgy tűnik, a nehezen megszerzett szabadság 25 éve után a lengyel politikai és szellemi elit úgy döntött, veszni hagyja a lengyelországi demokratikus rendszer fenntartásának utolsó esélyét. Ha a lengyelek nem ocsúdnak fel, s az október 13-ára kiírt általános parlamenti választáson a megúszásra játszanak, az autoriter rendszer – úgy, ahogy Magyarországon – nemzedékekre gyökeret fog verni.

Külpol

Interjú

Külpol

„Egyre paranoiásabb”

Zeynep Şentek újságíró a török demokrácia esélyeiről

Recep Tayyip Erdoğannak eddig sem volt erőssége a külpolitika, de most az oroszokkal nagyon rossz lóra tett – véli a török oknyomozó újságíró, akit az új isztambuli főpolgármesterről, illetve az ellenzék és az iszlamista vezetés kilátásairól kérdeztünk.

Belpol

Ellenzéki kampány a fővárosban

Belpol

Hurrá, optimizmus!

Koordináció, egység, aktivitás, jó hangulat. E szavakkal jellemezték mind a pártok, mind a Karácsony Gergely kampányában dolgozók az ellenzéki szövetség budapesti kampányát. Ki mivel járul hozzá ehhez? És valóban minden olyan szép, mint amilyennek belülről látják?

Interjú

Belpol

„Akik elsőre ránk csapják az ajtót”

Orosz Anna (Momentum) és Barabás Richárd (Párbeszéd) egyéni képviselőjelöltek

Egyikük elemzőként dolgozott, másikuk a színházat hagyta ott a politikáért, Újbudán lennének képviselők. Miért? Mi tartja őket az országban, és mit remélnek az önkormányzati poszttól? „Bukott baloldalról”, parkolási botrányról és a Momentum bakijáról is beszélgettünk.

Könyv

Könyv

Könyv

Szégyen, erőszak, szégyen

Schein Gábor: Megleszünk itt

„…az irodalom mindazzal együtt, amit magas kultúrának neveztek, a rendszerváltás után Magyarországon is folyamatos legitimációs kényszerrel szembesült, és erre a kényszerre mindmáig nem tudott eleven válaszokat adni. Mire jó az irodalom, és mire jók az írók? – kérdezte nemrég Schein Gábor. (Egy kritikusi eszmény eltűnése – A 100 éve született Lengyel Balázsról, ÉS, 2018./34.) Új regénye alkalmat teremt, hogy a posztfasiszta kódolású autoriter kapitalizmusban, amelyben élünk, körvonalazni kezdjünk egy eljövendő irodalmat. Egyet a sok közül.

Zene

Interjú

Zene

„Nincs mese, jelen kell lenni”

Fekete-Kovács Kornél trombitaművész, zeneszerző

Nem mindig felhőtlen szórakozás komplex zenét hallgatni, de jó befektetés – vallja a Modern Art Orchestra művészeti vezetője, aki Magyarország legjobb jazznagyzenekarával olyan sztárokat kísért, mint Ennio Morricone vagy Rhoda Scott. Fekete-Kovács Kornéllal értő zenehallgatásról, magyar jazztörténetről és a támogatás hiányáról is beszélgettünk.

Színház

Interjú

Színház

Molnár Piroska: „Elfogynak az érvek, marad az ököl”

Heller Ágnes temetésén felolvasta A walesi bárdokat, sokat játszik és több szerepre is készül, egy monodrámában Goebbels egykori titkárnőjét alakítja majd. Feltartott kezű szelfiről, kivándorlókról, Judi Denchről és visszamondott felkérésekről is beszélgettünk.

Interaktív

Rádió

Interaktív

Különböző nyakhosszúságok

Zsidó műsor a Klubrádióban

„A majré jiddis szó, jelentése félelem. Szóval félelem, majré nélkül beszélgetünk arról, hogy milyen ma a közös életünk itt, vannak-e tabuk, elhallgatások, ki nem beszélt s így bizalmatlanságot, félelmet okozó ügyek.” Így magyarázza a Klubrádió viszonylag új műsorának, a Csak semmi majrénak a címét.

Gasztro
Tudomány

Az új fővárosok divatja

Tudomány

A semmi közepén

Megannyi korábbi példa után ezúttal Indonéziában döntöttek úgy, hogy az eddigitől távol, csaknem háborítatlan természeti környezetben építenek új fővárost az országnak.

Így irányították a sajtót a szocialista Magyarországon

Tudomány

„Félrevezetés és lélekmérgezés”

A szélsőséges pártok sajtótermékeiben örök időktől kötelező gyakorlat a gyűlöletkampány, a karaktergyilkosság, az ellenfél lejáratása. Noha a propagandisták nem válogattak az eszközökben, a módszerek eltérőek voltak. De a magyarországi egypártrendszer központosított sajtóirányítása különbözőképpen működött Rákosi alatt, a Kádár-rendszer elején, majd a nyolcvanas években.

Lélek

Kérdések az iskolaérettség körül

Lélek

„Megszenvedheti a váltást”

Augusztus utolsó hetében az óvodákban már lezajlottak az első szülőik és szakmai egyeztetések. Sokan úgy indulnak a tanévnek, hogy nem tudják, vajon az utolsó óvodás évüket töltik-e. Sem az óvodapedagógusok, sem a szakmai intézmények nem kaptak egyelőre pontos választ arra, hogy a köznevelési törvény nyáron megszavazott módosítása hogyan változtatja meg az iskolaérettség meghatározásának módját.

Mikrofilm

Interjú

Mikrofilm

„Ha tudod, harcold ki, hogy a tiéd legyen”

Balassa Péter mozialapító

25 éve alapították Budapest talán legkülönlegesebb moziját, a Cirko-Gejzírt. A háromtermes kis művészmozi most minifesztivállal ünnepel. Az alapítóval és vezetővel a kilencvenes évek Bermuda-háromszögéről, a receptraktár kipakolásáról és az aranypálmás filmek megszerzéséről beszélgettünk Európa legkisebb, mindennap vetítő mozijának pincehelyiségében.

Film

Mikrofilm

Elég

Frédéric Tellier: A tűzön át

Nincs semmi hókuszpókusz, filmrendezői tolakodás, hogy engem tessenek nézni, milyen ügyesen bontom fel az idősíkokat és reflektálok arra, hogy hogyan reflektáltam a korábbi reflexiómra. Ez a film csak úgy oda van… vágva.