Elég valószínű, hogy Bernie Sanders indul a 2020-as amerikai elnökválasztáson

  • MTI
  • narancs.hu
  • 2019. február 17.

Külpol

A videófelvétel már megvan, amivel bejelentheti.

A Politico című amerikai folyóirat szerint Bernie Sanders amerikai szenátor egy videófelvételen bejelentette, hogy indulni kíván a 2020-as amerikai elnökválasztáson, de egyelőre nem tudni, hogy nyilvánosságra hozza-e a felvételt, és ha igen, mikor.

A Politico már korábban hírt adott róla, hogy Sanders több olyan emberrel találkozott, akik gyaníthatóan fontos szerepet töltenének be kampánystábjában.

A fiatal választók körében kedvelt, 77 éves vermonti szenátor függetlenként képviseli az amerikaiakat a szenátusban, de általában a demokratákkal szavaz.

Sanders 2016-ban a Demokrata Párt előválasztási véghajrájában vesztett Hillary Clinton korábbi külügyminiszterrel szemben, így Clinton mérkőzhetett meg Donald Trumppal, a republikánusok jelöltjével az elnöki tisztségért, amelyet végül Trump nyert el.

Sanders híveinek meggyőződése, hogy a baloldali politikus győzelemre vezethette volna a Demokrata Pártot Trumppal szemben. Mindazonáltal a vermonti szenátor nem élvez osztatlan támogatottságot a demokraták körében.

Az utóbbi hetekben mintegy tucatnyian jelentették be a demokraták soraiból, hogy a párt színeiben indulnának a 2020-as elnökválasztáson. Várakozások szerint Joe Biden, Barack Obama egykori alelnöke szintén ringbe szállhat a demokrata elnökjelöltségért.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.