Élő tévéinterjúban lett rosszul Erdogan

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. április 26.

Külpol

Később azt állította, gyomor-bél hurut gyötri, ezért szerdai kampányeseményeit is lemondta. 

Recep Tayyip Erdogan török elnök kisebb egészségi problémára hivatkozva lemondta szerdai programját, és egy napot pihenéssel tölt, miután előző este rosszul lett egy élő tévéinterjú közben.

Erdogan rosszulléte miatt a Kanal 7 és az Ülke TV török televíziós csatorna megszakította a közös adást. Az elnöki interjú alapból 90 perces késéssel kezdődött, majd 10 perccel késbb meg is szakadt, amikor a riporter a jövőbeli kormányátalakításokról kérdezte. A kamera a kellemetlen helyzetben nem mutatta Erdogant, csak a riportert lehetett látni, aki felállt, majd visszaült, illetve a háttérben különböző zajok hallatszódtak. 

A török államfő mintegy 20 perccel később tért vissza a képernyőre, bocsánatot kért a nézőktől, és azt mondta: sűrű kampányprogramot folytat, és gyomor-bél hurut gyötri. Hozzátette, hogy időről-időre előfordul ilyen helyzet, és már az interjú előtt is megfordult a fejében, hogy lemondja a beszélgetést, de az esetleges félreértések végett mégis vállalta.

Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő néhány órával később hivatalos Twitter-fiókján azt írta, hogy az államfő jól van.

Erdogan szerda délben ugyancsak a Twitteren azt közölte: orvosai ajánlására szerdán otthon pihen, a rendezvényeken pedig Fuat Oktay alelnök helyettesíti. Egyúttal jelezte, hogy remélhetőleg csütörtöktől folytatja a programját.

Erdogan szerdán három különböző tartományban is kampányolt volna a május 14-re kiírt elnök- és parlamenti választás előtt. A jelenlegi államfő legfőbb kihívója Kemal Kilicdaroglu, a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.