Észak-Korea felrobbantotta a keszongi Korea-közi összekötő irodát

  • narancs.hu
  • 2020. június 16.

Külpol

Kim Dzsong Un húga, Kim Jo Dzsong már szombaton katonai akcióval fenyegette meg Dél-Koreát.

Észak-Korea felrobbantotta a keszongi Korea-közi összekötő irodát - közölte kedden a dél-koreai országegyesítési minisztérium.

A tárca szerint helyi idő szerint délután 2.49 órakor repítették levegőbe a határvárosban lévő irodát.
Korábban katonai források közölték, hogy füst gomolygott felette, és megpróbálnak utánajárni annak, hogy pontosan mi történt ott.

A keszongi összekötő irodát 2018-ban létesítette a két ország, hogy elősegítse a párbeszédet és az együttműködést. Az irodát a két ország vezetőjének csúcstalálkozója után kialakult békülékeny hangulatban nyitották meg. Január közepén azonban a koronavírus terjedése miatti aggodalmak folytán függesztették az ottani tevékenységet. A múlt héten Észak-Korea "ellenségnek" kiáltotta ki Dél-Koreát, és fogadkozott, hogy mindenfajta kommunikációs csatornát felszámol a dél-koreai aktivisták röpiratos kampánya miatt.

Észak-Korea azzal fenyegetőzik, hogy megszakítja kapcsolatát Dél-Koreával

A Korea-közi összekötő irodát 2018-ban hozták létre Kim Dzsong Un és Mun Dzse In dél-koreai elnök három csúcstalálkozójának eredményeként. Észak-Korea a Dél-Koreával közös "forródrót" megszakítását helyezte kilátásba első lépésként, hogy beszüntessen minden kapcsolatot szomszédjával - közölte kedden a KCNA állami hírügynökség.

Röviddel a robbanás előtt az észak-koreai hadsereg vezérkara közleményben tudatta, fontolóra vette a hadsereg bevonulását a két Koreát elválasztó fegyvermentes övezetbe, és vizsgálja az erről szóló "cselekvési tervet". A vezérkar elfogadott egy javaslatot arról, hogy együttműködik a néppel "az ellenség ellen készülő nagyszabású röplapterjesztésben".

A vezérkar nem részletezte, hogy milyen térségekbe fontolgatja a bevonulást, de a Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint feltehetően a Keszong határváros és a Gyémánt-hegység környékéről lehet szó, ahol közös ipari és idegenforgalmi beruházásokat és fejlesztéseket valósított meg a két ország. A Szöultól mindössze ötven kilométerre lévő Keszong volt az egyik legfőbb csapásirány az észak-koreai hadsereg hadműveleti terveiben, és több gyalogsági hadosztályt és tüzérségi dandárt állomásoztattak a város keleti peremén, mielőtt 2003-ban elkezdték építeni ott a közös ipari parkot.

A két országot elválasztó, négy kilométer széles demilitarizált övezet létrehozásáról szóló megállapodást a hároméves koreai háború után, 1953-ban írta alá Észak- és Dél-Korea.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető húga, Kim Jo Dzsong szombaton katonai akcióval fenyegette meg Dél-Koreát, amiért szerinte nem tesz semmit a dél-koreai aktivisták szórólapkampánya ellen. Észak-koreai disszidensek és más aktivisták az elmúlt hetekben apró hőlégballonok segítségével szórólapokat juttattak át Dél-Koreából a határon, amelyekben erőteljesen bírálták a phenjani rezsimet és a katasztrofális emberi jogi helyzetet.

A dél-koreai védelmi tárca bejelentette, hogy feljelentést tesz ellenük. Szöul korábban is igyekezett megakadályozni az évek óta tartó szórólapkampányokat, de szólásszabadságra hivatkozva nem tiltotta meg őket.

Az elmúlt hónapokban Phenjan szinte minden együttműködést megszakított Szöullal.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Egy balatoni nyaralás táncban "elbeszélve"

  • Molnár T. Eszter
A Kulcsár Noémi Tellabor: Balaton – Lacus Pelso című előadásának nosztalgikus hangulata egy pillanatra sem törik meg. Nincs egzisztenciális kérdés, nincs konfliktus. A tó partján uralkodik a mohóság, az unalom és a bujaság.