Évtizedek óta először Irakba látogatott az egyiptomi elnök

  • narancs.hu
  • 2021. június 27.

Külpol

Ő az első egyiptomi államfő, aki Irakba látogat azóta, hogy az ország egykori vezetője, Szaddám Husszein megtámadta Kuvaitot 1990-ben.

Fatah el-Sziszi vasárnap Bagdadba érkezett, ő az első egyiptomi államfő, aki Irakba látogat azóta, hogy az ország egykori vezetője, Szaddám Husszein megtámadta Kuvaitot 1990-ben.

Kuvait megtámadása, illetve a későbbi események nyomán rendkívül megromlott a két állam közötti kapcsolat, az utóbbi években azonban javult a viszony, több találkozóra is sor került magas rangú tisztségviselők között.

Az Egyesült Államok támogatja, hogy Irak erősítse a kapcsolatát a többi arab országgal, így ellensúlyozva a jelentős iráni befolyást.

Sziszi háromoldalú, egyiptomi-jordániai-iraki csúcstalálkozóra érkezett Bagdadba vasárnap. Több ilyen tárgyalást megrendeztek már, a cél a biztonsági, gazdasági, kereskedelmi és beruházási együttműködés fokozása.

Irak korábban együttműködési megállapodást írt alá Jordániával és Egyiptommal az energetika, az egészségügy és az oktatás területén.

II. Abdalláh király nem sokkal Abdel Fatah el-Sziszi után érkezett meg, őt is Barhám Száleh iraki elnök és Musztafa al-Kádimi kormányfő fogadta. (MTI)

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk