Kárpótlási viták Erdélyben

Feljelentők és feljelentettek

  • Parászka Boróka
  • 2012.10.13 12:09

Külpol

Huszonötezren tiltakoztak szeptember elején Sepsiszentgyörgyön a romániai magyar egyházi ingatlanok "visszaállamosítása" ellen. Régi, meghitt ellenségek léptek együtt, egy célért színpadra - ám hogy ez a cél pontosan mi, nem vált világossá. Ahogyan az sem, hogy szabad-e román-magyar ellentétként beállítani az eseményeket.

A tüntetésen, amelyhez hasonló méretűt az erdélyi magyarság 1990, a marosvásárhelyi gyertyás demonstráció óta nem látott, képviseltette magát az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt, felszólalt Kelemen Hunor és Tőkés László is, hogy az erdélyi "történelmi" egyházakról szó se essék. A szónokok az erdélyi magyar közösség és a román állam konfliktusaként, pontosabban a kisebbség újabb állami, többségi vegzatúrájaként állították be a helyi Székely Mikó Kollégium ügyét: jóllehet a kollégiumot nem a román állam "államosítja vissza", hanem magyar magánszemélyek perelték el az Erdélyi Református Egyházkerülettől (ERE). A kárpótlási folyamatot, amely révén az ERE birtokba vehette a helyi magyar kollégiumot, magyar és román tisztségviselők felügyelték, vezették: ők az e folyamat során elkövetett törvénysértésekért - nem jogerősen - letöltendő börtönbüntetést kaptak.

Oda-vissza

A történet majd' másfél évtizede húzódik. A román kormány 1999-ben - az RMDSZ nyomására - sürgősségi rendelettel több egyházi ingatlan visszaszolgáltatásáról döntött. Egy évre rá az akkori kisebbségi miniszter, az RMDSZ-es Eckstein-Kovács Péter újabb hetven ingatlan visszaszolgáltatásáról rendelkezett: ekkor került a református egyház birtokába a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium is.

A romániai magyar érdekvédelmi szervezetek és az egyházak ezt a lépést jelentős győzelemként könyvelték el. Nem kis meglepetést okozott ezek után, hogy két magánember polgári peres eljárásban megtámadta a restitúciós döntést. Benedek Levente és Fejér Zoltán azt állították: az Erdélyi Református Egyházkerület nem kaphatja vissza az ingatlant, mert soha nem is volt a birtokában, ezért nem is léphetett volna fel visszaigénylőként. A lépésre azért szánták el magukat a panaszosok, mert a visszaszolgáltatott ingatlanban található tanári lakásokat megvásárolták. A rendszerváltás után Romániában nagyon sok hasonló ingatlant privatizáltak, általában jóval a piaci ár alatt: a lakások bérlői, használói jelentős kedvezményt kaptak.

Ez a polgári per 2006-ig húzódott: a brassói táblabíróság végül csak annyit állapított meg, hogy - a felperesek beadványával ellentétben - az ERE "perképesen" vesz részt a kollégium ügyében. Arról azonban nem született határozat, hogy kié a vitatott épület. 2007-ben a tulajdonosok újabb, immár büntető feljelentést tettek. Azt kifogásolták, hogy a református egyház tulajdonjogát úgy állapította meg a restitúciós bizottság, hogy azt hitelt érdemlő dokumentumok, például tulajdoni lap, nem bizonyították.

Ebben az eljárásban - miután a nyomozásba bekapcsolódott a Korrupcióellenes Ügyészség is - az elsőfokú ítélet 2012-ben született meg: júniusban a Buzau megyei bíróság (ide helyezték át a pert) a kárpótlási kormánybizottság tagjait okirat-hamisításban és hűtlen kezelésben marasztalta el. Markó Attila államtitkárt (RMDSZ) és Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület jogászát három év letöltendő, Silviu Climet, az igazságügyi minisztérium jogi tanácsadóját három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. (Összehasonlításként: a volt miniszterelnök, Adrian Nastase súlyos korrupciós ügyei miatt két évet kapott.) Az Erdélyi Református Egyházkerület 1,1 millió lej kártérítést köteles fizetni, és elrendelték a tizenkét éve visszaszolgáltatott épület visszaállamosítását is. A döntés értelmében a kedvezményezett Sepsiszentgyörgy város önkormányzata, ám Antal Árpád polgármester bejelentette: nem tartanak igényt az épületre, mert azt az 1948-as erőszakos államosítás dokumentumai szerint az Erdélyi Református Egyházkerülettől kobozták el, és az ingatlan építtetője is az egyház volt.

A helyzet ennél abszurdabb talán nem is lehetne: magyarok jelentettek fel magyar tisztviselőket és intézményeket azzal a céllal, hogy a román állam váljék kedvezményezetté. A bíróság a sepsiszentgyörgyi magyar többségű önkormányzat javára dönt, amely viszont nem kíván élni a tulajdonjogával.

Kézenfekvő konszenzus

A Mikó-per (és a többi hasonló konfliktus) gyökere abban keresendő, hogy az eredeti - a trianoni döntés, illetve az 1948-as államosítás előtti - jogviszonyok nem állíthatók helyre. Vagy mert a tulajdonviszonyokat nem dokumentálták megfelelő módon, vagy mert a tulajdonosok eltűntek, státuszuk megváltozott. A Székely Mikó Kollégiumot egyházi hozzájárulásból, Mikó Imre gróf magánadományából, Sepsiszentgyörgy város anyagi támogatásából és a helyiek közadakozásából építették. Az adakozás kedvezményezettje valóban nem a református egyház, hanem az "evangéliumi református Mikó Kollégium" volt. Ilyen jogi személy azonban nem létezik, így hivatalosan jogutód sincs. És mivel a pro forma, szigorúan jogi értelemben vett tulajdonost jószerivel képtelenség minden kétséget kizáróan azonosítani, minden képlékennyé válik. A református egyház több dokumentumban is felbukkan, de csak egy 1990-es telekkönyvi kivonat került elő, amelyre utólag vezették fel tulajdonosként - ezért állította azt a vád, hogy a restitúciós bizottság hamisított dokumentum alapján járt el. Egy korábbi telekkönyvi kivonaton több dátum is olvasható: e szerint 1915-ben az ingatlan tulajdonosa a sepsiszentgyörgyi "ev. ref. székely Mikó Kollégium". Erre a felperesek, illetve a vád hivatkozott: a kollégium önálló jogi személyiségű, saját vagyonnal rendelkező intézmény, és nem jogelődje a református egyháznak. Constantin Angelescu román tanügyi miniszter egyik 1928-as rendeletében viszont épp a református egyházat nevezi meg tulajdonosként. A Horthy-korszakban, 1942-ben ismét a Székely Mikó Kollégium került a tulajdonosi lapra... Az eljárásban az is felmerült, hogy a református egyháznak már a 19. század végén sem volt elég pénze a beruházásra, ezért volt szükség összefogásra, és a kollégiumot önerőből sohasem tudta fenntartani; a 70-es években pedig - az ingatlant súlyosan megrongáló földrengés után - önként kérték az államosítást. Más dokumentumok szerint ezt az épületcsoportot is az 1948-as államosításkor veszítette el az egyház.

A kárpótlási bizottságnak arról kellett döntenie, hogy létezik-e az eredeti tulajdonos és ki az, a visszaigényelt tulajdont az állam birtokolta-e, illetve fennállt-e az erőszakos államosítás ténye. A kárpótlásról, illetve az egyházi javak természetbeni visszaszolgáltatásáról 1991 és 2005 között számos jogszabály született. Mígnem 2002-ben, az EU-csatlakozás előtt és miatt a törvényhozó egyszerűsítette a tulajdonlevelek kibocsátását, lehetővé tette, hogy a tulajdonviszonyt tanúk bizonyítsák, és kötelezővé tette az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását. Ez a megengedő szellemű, a kártalanítást kiemelt fontosságú kérdésként kezelő jogharmonizáció is hozzájárulhatott a Mikó-vita elfajulásához. A rendelkezésre álló dokumentumok, valamint az erdélyi magyar egyházak és a politikai érdekképviselet közötti konszenzus alapján kézenfekvő volt, hogy a kárpótlási bizottság az Erdélyi Református Egyházkerületet nevezi meg tulajdonosként és a kárpótlás kedvezményezettjeként.

Egyszer volt, hol nem volt

Azt, hogy az eljárást magyarok óvják meg, kevesen sejthették, viszont sokakat háborított fel - Sepsiszentgyörgyön civil mozgalom indult az egyházi vagyon védelme érdekében, idén télen tüntettek is a helyiek. Ráadásul nem a Mikó-kollégiumé az egyetlen ilyen ügy. Hasonló helyzetben van a gyulafehérvári könyvtár, a Batthyaneum, amit 1998-ban kapott vissza a katolikus egyház. Ezt az eljárást 2003-ban támadták meg, mert az alapító püspök, Batthyány Ignác a könyvtárat - aminek legértékesebb darabjait 1914-ben, majd 1940-ben Magyarországra szállították, és amit 1950-ben a román állam államosított - "a katolikus egyházra és Erdélyre" hagyta. Az "és Erdély" kitétel alapján válhatott a román állam "és Erdély" jogutódjává, és a katolikus egyház mellett résztulajdonossá.

Ugyanakkor távolról sem biztos, hogy magyar-román konfrontációt, netán valamiféle román politikai-adminisztratív provokációt kell sejtenünk a háttérben. A sepsiszentgyörgyihez kísértetiesen hasonló konfliktusok keletkeztek a román felekezetek, illetve a román állam és az önkormányzatok között. A 2006-ban lejárt határidőig a romániai egyházak több mint 14 ezer visszaigénylési kérelmet nyújtottak be. Míg a legtöbb hívet magáénak tudó, "államvallásként" nyilvántartott ortodox egyház, de még a katolikus és református is a folyamatban lévő ügyek majdnem felét megoldottként könyvelheti el, addig a görög katolikusok csak javaik ötödét kapták vissza. A kárpótlási folyamat igazi vesztese tehát, legalábbis a fenti adatok alapján, a romániai görög katolikus egyház, és nem az erdélyi magyar egyházak. Az aránytalanság és a sepsiszentgyörgyihez hasonló visszaélések miatt tiltakozott a nagyváradi görög katolikus püspökség; a Bihar megyei Érvasadon tavasszal tettlegességig fajult a két román felekezet tagjai közötti vagyonvita. "Erőszakos és ellenséges" folyamatok indulhatnak el, mindennapossá válhat a megfélemlítés és zsarolás - figyelmeztettek a görög katolikusok.

A büntetőper októberben folytatódik, az viszont már most egyértelmű, hogy a Mikó-ügy több helyi konfliktusnál. Ha a júniusban született ítélet jogerőre emelkedik, akkor a teljes romániai visszaszolgáltatási folyamat leállhat vagy visz-szájára fordulhat. Sorozatban támadhatják meg a már lezárt restitúciós ügyeket, rendezettnek vélt kártalanítási ügyek indulhatnak újra. A többség az "igazságot", az "igazi tulajdonost", az "eredeti állapotokat" keresi, de egyre nyilvánvalóbbá válik: az egyszer volt jogállapotok nem hozhatók vissza. Az a bizonyos félelem pedig már érezhető az erdélyi magyar közösségben is - kárvallottak és kártalanítók, feljelentők és feljelentettek néznek egymással farkasszemet.


Neked ajánljuk