Június elején vált biztossá, hogy a Grand Old Party (GOP), azaz a Republikánus Párt Mitt Romneyt, Massachusetts állam egykori kormányzóját indítja Barack Obama demokrata párti elnökkel szemben a november 6-i amerikai elnökválasztáson. A 65 éves, detroiti származású milliárdos üzletember magabiztosan utasította maga mögé a konzervatív párt elnökjelöltjeit. Győzelmét az sem árnyékolta be, hogy még a republikánus érzületű sajtó vezető szerkesztői is heteken át arra panaszkodtak, mennyire silány volt a GOP elnökjelöltjeinek idei választéka. Jellemző például, hogy a sokáig legesélyesebbnek tartott (és mért) kandidátus, az ultrakonzervatív Rick Perry texasi kormányzó azzal esett ki a komolyan vehető jelöltek versenyéből, hogy az egyik elnökjelölti tévévitában egy percen belül képtelen volt megnevezni azt a három kormányzati hivatalt, amelyek megszüntetésével egyébként kampányolt. A másik, szintén esélyesként emlegetett egykori pennsylvaniai szenátor, Rick Santorum pedig azzal tette emlékezetessé kampányát, hogy egy márciusi nyilvános beszédében kamerák előtt niggerezte le Obama elnököt.
Romney sosem tartozott a republikánus párt erős emberei közé. Négy évvel ezelőtt az előválasztásokon csupán tíz államban szerezte meg a republikánus voksok többségét, így hamar belátta, hogy nem lesz esélye John McCainnel szemben, és már februárban kiszállt az elnökjelölti versenyből. A GOP azonban az elmúlt négy év során töredezettebbé vált, a Tea Party mozgalom új potenciális vezetőket termelt ki magából, akik rögtön elnökjelöltet láttak önmagukban - és ellenfelet egymásban. (A Tea Partyról lásd: It's Party Time!, Magyar Narancs, 2010. szeptember 2.) A jelöltek egymásra licitálása felgyorsította a párt elmúlt egy évtizedben tapasztalt egyértelmű jobbra tolódását. Így került a reflektorfénybe Rick Perry mellett a mélyen vallásos és radikálisan bevándorlásellenes Newt Gingrich, vagy a surranópályán önálló mozgalmat gründolt libertárius ikon, Ron Paul. A mérsékeltnek számító és meglehetősen simulékony Romney viszont kivonta magát a belső villongásokból, így a republikánus szavazók többsége egyre inkább a "biztonságos második választásként" tekintett rá. (Ezzel együtt a párt jobbra tolódása máig súlyos politikai károkat okoz Romneynak; a legjobb példa erre Todd Akin missouri képviselő esete, aki egy alkalommal azzal érvelt az abortusz teljes tiltása mellett, hogy "jogos nemi erőszak esetén a nők ritkán esnek teherbe". Akin Romneyék nyomására sem volt hajlandó visszalépni a szenátori posztért való indulástól.) Az előválasztás vitái során felkészült, visszafogott jelölt benyomását keltő volt kormányzó nemcsak emiatt lehetett mindvégig magabiztos, hanem azért is, mert neki vannak a legjobb kapcsolatai a washingtoni lobbikörökben. Kampányszámlája idén márciusban már közel háromszor akkora összeget, 88 millió dollárt mutatott, mint a második legtöbb pénzt gyűjtő republikánus jelölt, Ron Paul egyenlege. Elnökjelöltként is magasan tartja a tarifákat: ma egy meghitt, néhány száz fős kampány-összejövetel belépője átlag 2500 dollárba kerül, egy közös fotó ára 10 ezer, az elegáns, nagyasztalos privát vacsoráért pedig páronként 50 ezer zöldhasút kell kipengetni.
Apa, fiú, szentlélek
Mitt Romney - apjához hasonlóan - látványos üzleti sikerei után döbbent csak rá, hogy érdekli a politika. George Romney a negyedik, legkisebb gyermeke 1947-es születésekor már tehetős detroiti üzletembernek számított, ám az igazi sikerek csak az ötvenhez közeledve kezdtek jönni. 1952-ben foglalta el az American Motors elnöki irodáját, amit csak nyolc év után és csak Michigan állam kormányzói székéért hagyott ott. George Romney is elhitte, hogy lehet belőle amerikai elnök: 1968-ban nekifutott a kampánynak, de az akkori, Nixon és Reagan fémjelezte GOP-ben esélye sem volt tűzközelbe kerülni.
Az amerikai sajtóban a fiatal Mitt Romneyról kialakult kép egy nem kiugróan tehetséges, ám annál kitartóbb és szorgalmasabb nagyvárosi aranyifjút ábrázol, akit a dúsgazdag papa befizetett a Harvard jogi és üzleti kurzusára, majd megsegítette néhány millió dollárral az első nagy üzlet beindításához is. Mitt 22 éves korában feleségül vette kamaszkori szőke szerelmét, Ann Romneyt, de a hollywoodi forgatókönyvekből ismerős ifjúkorának része az a - demokrata sajtó által néhány hónapja felplankolt - jelenet is, amikor haverjaival a sírásig zaklatta egyik gimnáziumi pajtását azért, mert az meleg. A Romney család a nagyvárosi milliárdosok körében különösen népszerű mormon vallást gyakorolja, aminek azért van jelentősége, mert a mormon egyház alapvető hitvitában áll a (republikánus bázisra nagy hatással lévő) keresztény felekezetek többségével. Nem véletlen, hogy a republikánusok két fő kampányszakértője, Stuart Stevens és Matt Rhoades már az előválasztási kampány kezdete óta dolgozik azon, hogy bármiről legyen szó a politikai viták során, csak erről ne.
A szerencsés csillagzat alatt született detroiti fiú a papa pénzén, ám önerőből csinálta meg a szerencséjét, és épített fel egy milliárdos bevételt termelő céget. 1977-ben a Bain&Company tanácsadó céghez került, amit az alapító Bill Bain, egykori kollégája igazgatott. 1978-ban Romney már a cég alelnöke, de nem sokkal később váltott, és kalapozásba kezdett. 1984-ben a szülői segítségnek (is) köszönhetően társával, Bill Bainnel közösen 37 millió dollár induló tőkével megalapította a kockázatitőke-spekulációra specializálódó Bain Capital (BC) befektető céget. A BC-t kezdettől fogva Romney vezeti, és a vállalat már első éveiben kirobbanó számokat produkált - 1990-re közel 170 millió dolláros tőkét halmozott fel, és 3 milliárd dollár összértékű cégportfólió finanszírozásában vesz részt. Ma a Bain Capital az egyik legnagyobb magántőke-befektető cégként számon tartott vállalkozás Amerikában, és közvetve több ezer amerikainak ad munkát. (Ezt kampánystratégái a Romney-kampány egyik fő üzenetének tették meg: a munkahelyteremtésben bizonyított "jobmaker" Romney képét szembeállították az Obama-adminisztráció magas munkanélküliségi mutatóival.) Romney 1990-ben messiásként, jelképes, havi egydolláros fizetésért tért vissza vezérigazgatóként a nélküle a csőd szélére sodródott Bain&Company élére, hogy egyenesbe hozza a cég pénzügyeit. Ekkor született meg a későbbi
Mr. Fix-it,
azaz "Mitt Romney, a megmentő", aki bármilyen körülmények között képes rendet vágni a pénzügyek között, és növekedési pályára állítani bármit, ami a keze ügyébe kerül. Nem szegte kedvét élete első komolyabb kudarca sem. Korábban egyáltalán nem volt aktív politikai kérdésekben - olyannyira nem, hogy függetlenként volt regisztrálva a választási rendszerben, és bevallottan szavazott demokrata jelöltre is. Ám részben felesége unszolására 1993-ban úgy döntött, hogy republikánus színekben elindul Massachusetts állam egyik szenátori helyéért. A választókkal igen nehézkesen kommunikáló Romney ekkor szembesült politikai karrierje legsúlyosabb kihívásával: akármennyire igyekszik tenni ellene, a szavazók többsége érzéketlen, dúsgazdag üzletembert, pénzcsináló gépet lát benne. Romney vereséget szenvedett a hatodszorra újraválasztott Ted Kennedyvel szemben, de az első kudarc nem törte meg. 1999-ben - alig valamivel azután, hogy feleségénél sclerosis multiplexet diagnosztizáltak - az utolsó pillanatok egyikében érkezett a szétesés szélére került Salt Lake-i szervezőbizottság élére, hogy három évvel a nagy esemény előtt újjászervezze a testületet, és sikerre vigye a utahi városban megrendezett téli olimpiát. 2002-ben - a sikeres olimpiai mentőakciót követően - a helyi republikánusok felkérték, hogy induljon el Utah kormányzói pozíciójáért, de Romneynak más tervei voltak: most a massachusettsi kormányzóságért szállt harcba. Hivatalosan a konzervatív párt színeiben indult, ám kampánya során próbálta magát távol tartani a konzervatívoktól. Azt hangoztatta, hogy kívülállóként vállalta a feladatot, és arról is beszélt, hogy ő "mérsékelt, egyben haladó" politikus, nem "hithű republikánus". Sikerült is megszereznie a posztot az inkább demokrata államban.
Miközben támogatta a Bush-adminisztráció adócsökkentő politikáját, ötéves regnálása alatt - súlyos kiadáscsökkentéssel, adó- és illetékemeléssel, az adóelkerülés lehetőségeinek szűkítésével és a nyereségadó megtartásával - konszolidálta Massachusetts állam 3 milliárd dolláros adósságát. (Ezért persze a demokraták idei negatív kampánya kezelésbe is vette, kiemelve, hogy akkor évi 750 millió dollárral növelte a középosztály adóterheit.) De mindenekelőtt Mitt Romney volt az, aki hatályba léptette az Egyesült Államok első olyan állami szintű egészségbiztosítási rendszerét, amely majd' az összes állampolgár számára alanyi jogon biztosít hozzáférést az állami egészségügyi szolgáltatásokhoz. 2002-es megválasztásakor Mitt Romney nem volt abortuszellenes, és - a republikánus fősodor prominenseivel ellentétben - erősen foglalkoztatta a fegyvertartás szigorításának kérdése is. Sikeres, és ami legalább ennyire fontos, népszerű kormányzója volt Massachusetts államnak. Ám ma, amikor Mitt Romney azért kampányol, hogy ő legyen az Egyesült Államok 45. elnöke, nem különösebben büszke egykori eredményeire. Sőt: magyarázkodva tagadja meg őket, és keveredik rendszeresen önellentmondásba amiatt, hogy egyszerre próbál megfelelni saját kormányzói vívmányainak, meg a republikánus párt merev konzervatív fanatikusai, a milliárdos bajtársak és az Obamából kiábrándult, bizonytalan szavazók elvárásainak. A negatív kampányra berendezkedett Obama-stáb naponta dörgöli az orra alá ellentmondásos nyilatkozatait. Ami tény: sok kardinális kérdésben még most, alig hét héttel a választás előtt is nehéz megmondani, hogy mi Mitt Romney álláspontja. Egy évvel ezelőtt még azt vallotta, hogy a legfontosabb a költségvetési deficit csökkentése, ezért a jövedelemadókat szinten kell tartani. Ma viszont - az adóterhek csökkentéséhez és az állam karcsúsításához bigottan ragaszkodó GOP nyomásának engedve - minden jövedelmi csoport adókulcsát az ötödével leszállítaná, beleértve a 100 ezer dollárnál magasabb keresetűekét is. Nehéz helyzetben van az amerikai választó akkor is, amikor azt igyekszik kisakkozni, vajon milyen irányban alakítaná át a republikánus elnök az egészségbiztosítás szövetségi rendszerét. Barack Obama ciklusa legnagyobb vívmányának tartja az 1965 óta alapjaiban változatlan biztosítási rendszer (a Medicare) átalakítását és kiegészítését, amely - azzal, hogy 2014-től kötelezőként írja elő mindenki számára a minimális egészségbiztosítást - nagyjából 40 millió, biztosítással korábban nem rendelkező amerikai állampolgárt von be a biztosítottak körébe. A hardcore republikánusok - közülük is a leghangosabban Mitt Romney augusztus elején megnevezett alelnökjelöltje, a 42 éves wisconsini képviselő, Paul Ryan - ezt a számukra szocializmust idéző rendszert gúnyosan "Obamacare"-nek hívják. Romney ugyanakkor kezdettől bizonytalankodott, hiszen az Obamacare alapvetéseit állami szinten elsőként ő maga valósította meg Massachusettsben. (Kritikusai ezért kezdték el használni az "Obamneycare" kifejezést.)
Ryan eleinte jó választásnak tűnt: Romney-val ellentétben kimondottan meggyőzően szónokol, ő jegyezte a GOP tavalyi alternatív költségvetési javaslatát, és a kongresszus költségvetési bizottságának elnökeként ideális pozícióból tudja bombázni az Obama-kabinet elhibázott gazdaságpolitikáját. Gyors nézeteltéréshez vezetett viszont, hogy miközben újabban Romney az Obamacare vállalható, "megtartható" elemeiről beszélt, Ryan a párt alternatív büdzséjében korábban részletesen vázolta az egészségbiztosítás átalakítására vonatkozó elképzeléseit (privatizálná az 55 év alattiakat érintő egészségbiztosítási szolgáltatásokat, és egy voucher-alapú rendszert vezetne be). Romney azzal próbálta magát kivágni a kínos helyzetből, hogy az egészségbiztosítási rendszer problémáit állami és nem szövetségi szinten kell megoldani, de e magyarázat senkit nem elégített ki.
A republikánus elnökjelölt szintén a párt - és persze az egymásra ígérő kandidátusok - hatására zavarodott bele az általa 2005 előtt még támogatott abortusz ügyébe, amit most már csak "incesztus, erőszak és az anya életének védelme" esetén tart megengedhetőnek. Mr. Fix-it most azt ígéri, hogy "abortuszellenes" bírókat nevez majd ki a legfelsőbb bíróság élére, és még keményebben harcol az 1996-os házasságvédelmi törvény védelméért, amely a házasságot egy férfi és egy nő közös felelősségvállalásaként fogalmazza meg.
Arra számítani lehetett, hogy a diplomáciában tapasztalatlan Romney hibákat követ el a külpolitikai kérdések megválaszolásakor - arra viszont kevésbé, hogy ekkorákat.
Letaposott tyúkszemek
Rögtön első, elnökjelöltként megtett útján sikerült magára haragítania a brit közvéleményt, amikor londoni útján - mint kiderült, alaptalanul - megjegyezte, hogy London nem áll készen az olimpia biztonságos megrendezésére. David Cameron elnök és Boris Johnson polgármester kánonban szólta le emiatt, és Romney végül kénytelen volt megkövetni őket. A palesztin-izraeli konfliktus kezelése ügyében - ami a legtöbb elemző szerint Obama első négy évének egyik legsúlyosabb kudarca volt - Romneynak egyetlen mondattal sikerült alulmúlnia az elnöki teljesítményt, amikor Jeruzsálemben kijelentette: az Izrael és a Palesztin Hatóság által felügyelt területek között tapasztalható, közel kétszeres GDP-különbségnek "kulturális okai" vannak. Palesztin diplomaták válaszul lerasszistázták a republikánus elnökjelöltet. De Romneynak Dmitrij Medvegyev orosz elnöknél is sikerült elvágnia magát, amikor Oroszországot - roppant diplomatikusan - Amerika "első számú geopolitikai ellenfelének" nevezte.
A következetlenségnél is nagyobb fejtörést okoz a stratégáknak, hogy Mitt Romneyt egyszerűen nem szeretik a választók. Szakmai felkészültség tekintetében nagyjából ugyanannyira taksálják, mint Obama elnököt, ám a Washington Post és az ABC News közös felmérése szerint mindössze a választók 40 százaléka gondolja "kedvelhetőnek" (ez az ún. likability-factor), ami nemhogy Obama mutatóit nem közelíti meg, de 1984 óta nem mértek ilyen alacsony számot a kampány ezen szakaszában. Nem véletlen, hogy Ann és Mitt Romney azzal érkezett a Tampában megrendezett augusztusi republikánus konvencióra, hogy felmutatják a közönségnek "az érző, a humánus" Mitt Romneyt. (Ennek érdekében több részletet megtudhattunk a család mindennapjairól, igaz, a kívánt hatás elmaradt.) Romneynak továbbra sem megy a közvetlen kapcsolatteremtés a választókkal, és ez nem jó előjel annak, aki Barack Obamával akar szembeszállni. A távolságtartó, rideg, a középosztály problémái felé érzéketlen üzletember képét csak erősíti a fényűző életmód, a jól keresők terheinek várható csökkentése, a Kajmán-szigeteken vezetett offshore számla, és Romney igencsak hiányosan közzétett adóbevallás-dokumentációja is.
Mégis, mindezek ellenére Mitt Romney legégetőbb problémája az, hogy olyan politikus látszatát kelti, akinek az álláspontjai változnak, meggyőződése viszont nincs. A kampány előrehaladtával egyre nehezebb lesz megváltoztatni a narratívát, vagy egyáltalán létrehozni egyet, holott - a jelenlegi munkanélküliségi arányok mellett - egy jó kampánnyal Romneynak lehetne esélye a szoros győzelemre. Obama elnök lassan három és fél éve képtelen 8 százalék alá vinni a munkanélküliek országos arányát.
Szeptember közepén azonban Mitt Romney vesztésre áll. A realclearpolitics.com legfrissebb összesítése szerint Obama 237 elektori szavazatot valószínűleg magáénak tudhat, és már csak 33-at kell begyűjtenie ahhoz, hogy elérje a bűvös, győzelmet jelentő 270-et. Ezzel szemben Romney eddig csak 191 voksra számíthat biztosan. Ennél is borúsabb jel a republikánusok számára, hogy egyelőre - Észak-Karolina kivételével - a kilenc billegő állam mindegyikében halvány demokrata fölény mutatkozik.
Még sincs veszve semmi Mitt Romney számára; a trend e pillanatban ellene szól, de Romney életútja arra példa, hogy soha nem adja fel. A három októberi televíziós vita során a meccs, ha nehezen is, de visszahozható. Romney legutóbb az előválasztásokon is bizonyította, hogy bár nehézkes szónok és nem különösebben szerethető figura, de higgadtan, keményen és meggyőzően vitázik. Úgyhogy Barack Obama nem mehet biztosra.
