Ferenc pápa méltóság elleni bűnnek tartja az abortuszt, a béranyaságot és a nemváltást

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. április 8.

Külpol

A Vatikán most épp a kevésbé világi arcát mutatja, bár megvédte az összes szexuális irányultsággal élő embert.

Ferenc pápa elítélte és az emberi méltóság elleni bűntettnek nevezte az abortuszt, a béranyaságot, a nemváltást és a genderelméletet a Vatikán által hétfőn közzétett nyilatkozattételben – írta az MTI.

 
Ferenc pápa
Fotó: MTI/EPA-ANSA/Riccardo Antimiani
 
Az öt éve készülő, Végtelen méltóság (Infinite dignity) című húszoldalas nyilatkozattétel az elmúlt hónapokban jelentős változtatásokon esett át. A dokumentumot Ferenc pápa március 25-én hagyta jóvá és rendelte el nyilvánosságra hozatalát.

A doktrína leszögezi, hogy a Vatikán elutasítja a genderelméletet vagy azt az elképzelést, hogy egy ember neme megváltoztatható. A dokumentum szerint Isten a férfit és a nőt biológiailag különböző, különálló lényeknek teremtette meg, és ezzel a tervvel az emberek nem szállhatnak szembe. Az is szerepel benne, hogy az emberi élet – ideértve a magzatot is – szent és sérthetetlen, a terhesség megszüntetése pedig éppen a „legvédtelenebbeket” fosztja meg emberi méltóságuktól.

A Vatikán legújabb nyilatkozattétele párhuzamot von az abortusz és a béranyaság között, amelyek a leírtak szerint a gyermeket tárgyként kezelik, az anyát pedig – egyebek között haszonszerzés céljával – megalázzák és kizsákmányolják. „Az emberi életet nem lehet elnyomni vagy árucikké tenni, még az anyja méhében lévő, meg nem született gyermekét sem. Ebben a tekintetben sajnálatosnak tartom az úgynevezett béranyaság gyakorlatát, amely súlyosan sérti a nő és a gyermek méltóságát. Ez az anya anyagi szükséghelyzetének kihasználásán alapul. A gyermek mindig ajándék, és soha nem egy szerződés tárgya. Ezért remélem, hogy a nemzetközi közösség elkötelezi magát e gyakorlat általános betiltása mellett” – idézte az ANSA olasz hírügynökség a nyilatkozattétel szövegét.

A szöveg kiemeli, hogy minden embert – függetlenül a szexuális irányultságától – tisztelettel kell fogadni, „elkerülve az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét, valamint az agresszió és az erőszak minden formáját”. Ferenc pápa arra is kitér, hogy egyes országokban nagyon súlyosak a nők és férfiak közötti egyenlőtlenségek, még a legfejlettebb és legdemokratikusabb országokban is jelen van, hogy a nőket nem ismerik el a férfiakkal azonos méltóságúnak.

Ferenc pápa a szegények, a menekültek és a nők kizsákmányolását szintén az emberi méltóság megsértésének tartja. A nyilatkozatról tartott sajtótájékoztatón a Hittani Dikasztériumot vezető Victor Manuel Fernández bíboros hétfőn kijelentette, hogy a Vatikán nem támogatja a homoszexualitást bűncselekményként kezelő jogszabályokat, és „komoly problémának” nevezte ezek bevezetését.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.