Folyamatos bombázás Ukrajnában, tízezer menekült érkezett Magyarországra hétfőn

  • narancs.hu
  • 2022. március 29.

Külpol

Megkezdődtek az újabb béketárgyalások Isztambulban. 

Nyolc repülőgépet, három helikoptert, négy drónt és két rakétát vesztett el az éjszaka Oroszország az Ukrajna ellen indított háború során. Az Unian beszámolója szerint az ukrán légierő a földön is megsemmisített orosz támadókat, valamint a hadsereg megakadályozta, hogy az oroszok teljesen bekerítsék Mariupolt.

Ugyanakkor hétfő este Harkiv környékén, Ljubotinban lakóházak dőltek romba, helyi értesülések szerint egy ember életét vesztette, és többen megsérültek. Mikolajiv fő kormányépületében is hatalmas kár keletkezett rakéta támadás következtében. Egyelőre nem tudni, hogy vannak-e halálos áldozatok, de a sajtóinformációk szerint nyolcan a romok alá rekedtek. A helyi kormányzó, Vitalij Kim állítólag azért úszta meg a találatot, mert elaludt és késve ért munkába.

Továbbá Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője pedig arról tájékoztatta a közvéleményt, hogy légi indítású orosz manőverező robotrepülőgépek megsemmisítettek egy nagy üzemanyagbázist a nyugat-ukrajnai Rivne megyében.

 

Kedden három humanitárius folyosót nyithatnak meg a tervek szerint az országban, egyet Mariupolban. Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettes közlése szerint 34 autóbusz indult el Zaporizzsjából Bergyanszkba, hogy a már ott lévő mariupoliakat evakuálják Ukrajna belső részei felé. Időközben megkezdődtek Isztambulban az orosz-ukrán tűzszüneti tárgyalások, de az ukrán fél előre jelezte, hogy nem vár túl sokat a mostani, sokadik egyeztetéstől.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) arról tájékoztatta az MTI-t, hogy hétfőn mintegy 10 ezren érkeztek Ukrajnából Magyarországra. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.