Folytatódik a Brexit-saga, London átírná az északír protokollt

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. május 17.

Külpol

A britek akár egyoldalúan is módosítanák az aláírt megállapodást, ami feszültséghez vezethet az EU-val. 

A brit kormány a következő hetekben törvénytervezetet terjeszt be a Brexit feltételrendszeréhez csatolt észak-írországi protokoll módosítására - közölte kedden Liz Truss külügyminiszter.

Truss a londoni alsóházban tartott tájékoztatójában hangsúlyozta: a brit kormány továbbra is azt részesíti előnyben, hogy a heves viták forrásává vált protokoll ügyét tárgyalásokon rendezze az Európai Unióval.

Liz Truss hangsúlyozta azt is, hogy a tervezett módosítás nem a protokoll teljes elvetését célozza.

A brit külügyminiszter egyenes utalást tett ugyanakkor arra, hogy London kész egyoldalúan cselekedni, mondván: a brit kormány továbbra is nyitott a tárgyalásokra az EU-val, "abban az esetben, ha tárgyalásos úton is el lehet érni ugyanazt az eredményt", amelyet London a protokoll módosításával szeretne elérni.

A Brexit-megállapodáshoz fűzött 64 oldalas dokumentum alapján Észak-Írország a brit EU-tagság megszűnése után is harmonizált árukereskedelmi viszonyrendszerben maradt az EU egységes belső piacával és vámuniójával, annak érdekében, hogy ne kelljen újból fizikai ellenőrzést bevezetni az Ír Köztársaság és Észak-Írország határán.

Így viszont a protokoll alapján a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti áruforgalmat kell eseti ellenőrzéseknek alávetni észak-írországi kikötőkben, annak megakadályozására, hogy Észak-Írországból Írországba - vagyis az unió egységes piacára - ellenőrizetlen termékek kerüljenek be.

A konzervatív párti brit kormány és az észak-írországi  protestáns pártok azonban hosszú ideje követelik az EU-tól a protokoll átalakítását, arra hivatkozva, hogy a brit-északír kereskedelem ellenőrzési kötelme kikezdi Észak-Írország alkotmányos pozícióját az Egyesült Királyságon belül.

Keddi parlamenti tájékoztatóján a brit külügyminiszter kijelentette: a protokoll módosítására tervezett törvény "fölösleges bürokráciától mentes zöld folyosót" hozna létre azoknak az áruknak, amelyek az Egyesült Királyságon belül maradnak, vagyis biztosan nem kerülnek át Írországba és így az EU egységes belső piacára.

Hozzátette: a módosítás felszámolja a brit szabványoknak megfelelően gyártott, észak-írországi értékesítésre szánt áruk forgalmának szabályozói akadályait.

Liz Truss szerint ugyanakkor a tervezet biztosítja az EU-piacra tartó áruk teljes körű ellenőrzését az uniós jog alapján.

Maros Sefcovic, az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokért felelős tagja gyorsan reagált Truss javaslatára, szerinte jelentős aggályokat vet fel, hogy Nagy-Britannia egyoldalúan módosítaná a jegyzőkönyvet, nem alkalmazná annak egyes elemeit.

Amennyiben az Egyesült Királyság úgy dönt, hogy folytatja a jegyzőkönyv alapvető alkotóelemeit elutasító törvényjavaslat elfogadásának ügymenetét, az Európai Uniónak minden rendelkezésére álló eszközzel és intézkedéssel válaszolnia kell arra - mondta Sefcovic.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.