Folytatódnak az orosz-ukrán béketárgyalások

  • narancs.hu
  • 2022. március 2.

Külpol

Szerda este találkoznak a felek, úgy tudni, a fehéroroszországi Belavezsszkaja Puszcsa Nemzeti Parkban.

Szerda este tartják az ukrán-orosz tárgyalások második fordulóját, a delegációk a korábbi összetételben folytatják megbeszélésüket – közölte az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója az MTI híre szerint. Olekszij Aresztovics az Ukrajna-24 állami televízióban nyilatkozott, hangsúlyozta, hogy Ukrajna kitart álláspontja mellett.

Egy orosz forrás kedden azt mondta a TASZSZ orosz hírügynökségnek, hogy az orosz-ukrán tárgyalások következő fordulóját a fehéroroszországi Belavezsszkaja Puszcsa Nemzeti Parkban fogják tartani.

"Delegációnk készen áll a tárgyalások folytatására" - mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Erről a BBC adott hírt. Oroszország főtárgyalója Vlagyimir Putyin elnök helyettese, Vlagyimir Medinszkij lesz. 

Mint arról a Narancs.hu is beszámolt, kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Reutersnek és a CNN-nek úgy nyilatkozott, az orosz hadseregnek be kell fejeznie az ukrán települések bombázását, mielőtt érdemi tárgyalások kezdődhetnek a két fél között a tűzszünetről. "Legalább az emberek bombázását fejezzék be. Csak hagyják abba, és utána leülünk a tárgyalóasztalhoz" - mondta Zelenszkij.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.