G20: konszenzus van abban, hogy nincs konszenzus

  • narancs.hu
  • 2017. július 9.

Külpol

De legalább Trump és Putyin összebarátkozhattak.

2008 óta most először fordult elő, hogy a G20-csúcstalálkozó végén nem sikerült olyan zárónyilatkozatot elfogadni, amely kifejezi a képviselt országok egyetértését a napirendre vett ügyekben. Ráadásul az MTI sajtószemléje szerint a német lapok teljesen eltérő módon értékelték az antiglobalista tüntetésektől is hangos találkozót.

A Welt am Sonntag szerint jól sikerült a találkozó, hiszen az USA kilépése a párizsi klímaegyezményből nem bontotta meg a többi ország egységét, ezért a német kancellár elégedett lehetne, ha közben Hamburg utcái nem borultak volna lángokba. Más lapok szerint a találkozó legfontosabb epizódjai nem a szakmai ülések voltak, hanem Trump és Putyin első személyes találkozója, amit Putyin „kis győzelmének” tartanak, hiszen míg a korábbi amerikai elnök kerülte az orosz államfőt, Trump a tervezett 45 perc helyett több mint két órán át tárgyalt vele.

A Spiegel Online szerint a találkozó legnagyobb tanulsága, hogy a jövőben nem szabad azt nagyvárosban megrendezni, hiszen amíg a vezető politikusok jó körülmények között pihenhettek, addig a hamburgiak égő kocsikat és szétvert boltokat nézhettek. Ezért a portál azt javasolja, hogy máskor egy sivatagban legyen a G20.

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.