Kiállítás

Suttogó szó-képek

Brückner János: CLOSER

  • Dékei Krisztina
  • 2025. november 19.

Kritika

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Ilyen volt a József Attila vagy az elhíresült, a tágabb közönséghez is eljutó Orbán Viktor színező. Ennek egy másik, szintén a kiállításnézőket bevonó változata a Likeprint, az embernyomtató, a like-bélyegek felragasztásával összeálló kép (4543 kedvelés, 2014).

Brückner sokoldalú, több mediális formát (videó, fotó, performance, rajz) használó művész, de mégis leg­inkább talán festő, aki korai digitális, illetve analóg fényképekből indul ki, legyen az családi fénykép vagy műtárgy-reprodukció. Ezt a döntően realista és figurális képi világot nagyítja fel és „digitalizálja”; a lecsorgó festékfoltok, a tökéletlennek tűnő formák, a vizuális hibamátrix, a „finom zűrzavar” csupán a digitális fényképen áll össze értelmezhető egészként.

A művésznek ez immár harmadik egyéni kiállítása a 2022 óta működő Longtermhandstand tereiben. Egyfajta folyamatként is tekintünk ezen kiállításokra, hiszen e műcsoportok más-más fókusszal ugyan, de ugyanabból a „digitális” forrásból táplálkoznak. Ahogy maga Brückner is írja: „Amit én művészetnek nevezek, az egy kísérleti folyamat: formátumok, módszerek és igazságok sokfélesége, amely arra vállalkozik, hogy el­érjen valamilyen mélységet vagy csúcsot.” Brückner a Not going home (2022) című kiállításán a mára már boldog békeidőknek tűnő kétezres évek elején zajló rave-partik euforikus hangulatára, az átbulizott éjszakákra rezonáló festményeket állított ki, a műveket mégis átlengi valamiféle kísérteties hangulat, mintha a múlt önmaga szelleme, a régen megélt szabadságot felfaló sötétség rabja volna. Ez a hátborzongató érzés dominált a Kádár-korszak családi fotóiból kiinduló Magyar emberek tevékenységei (2024) című kiállításon is: a nosztalgikus múlt képét folyamatosan felülírták a horrorisztikus elemek, sikoltó szájak, gonosz szellemalakok.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.