Határkerítést építene Finnország az Oroszországgal közös határra

  • narancs.hu
  • 2022. június 10.

Külpol

Attól tartanak, hogy Moszkva migránsokat alkalmazhat politikai nyomásgyakorlási eszközként.

Finnország új határkerítést tervez építeni Oroszországgal közös határának egyes szakaszain Oroszország ukrajnai hadműveletének nyomán – közölte pénteken a finn kormány.

A finn vezetés csütörtökön nyújtott be jogszabály-módosító javaslatot határvédelmének bizonyos szakaszokon történő megerősítésére a csaknem 1300 kilométer hosszú – gyéren lakott – közös határ mentén. A tájékoztatás szerint az új szabályozást a lehető leghamarabb hatályba léptetnék. Helsinki ugyanis attól tart, hogy Moszkva migránsokat alkalmazhat politikai nyomásgyakorlási eszközként.

E bejelentés Finnország és Svédország NATO-csatlakozási kérelmét követi, ami miatt ezek az országok úgynevezett hibrid megtorló intézkedésektől, így például kibertámadásoktól és más, nem katonai jellegű destabilizáló akcióktól tartanak.

"A törvényjavaslat a határőrség műveleti képességeinek javítását szolgálja a hibrid fenyegetésekkel szemben" – jelentette ki Anne Ihannus, a finn belügyminisztérium egyik tanácsadója. "Az ukrajnai háború nagyban hozzájárult az ügy sürgető voltához" – tette hozzá.

Jelenleg az észak-európai ország határát alacsony palánkkerítés biztosítja, amely lényegében csak arra szolgál, hogy a haszonállatok ne kóboroljanak a határ túloldalára.

"Most masszív kerítést tervezünk, amely igazi akadályként fog szolgálni" – ismertette Sanna Palo, a finn határőrség jogi ügyeinek igazgatója. "Minden valószínűség szerint a kerítés nem fogja lefedni a keleti határ teljes hosszát, csak a legfontosabbnak minősített térségeket" – fűzte hozzá.

A kormányzati javaslat szerint egy esetleges migránsáradat megindulása esetén a menedékkérőket bizonyos határszakaszokra összpontosítanák. Ezeket a pontokat a belügyminisztérium szerint majd későbbi időpontban határoznák meg.

(MTI)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.