Hongkongban is lekapcsolták a BBC rádiót

  • MTI
  • 2021. február 12.

Külpol

Miután előző nap Kínában letiltották az adót.

A hongkongi közszolgálati hírcsatorna bejelentette pénteken, hogy megszünteti a BBC globális hírcsatorna rádiós műsorának sugárzását a városban, miután az előző nap Kínában is letiltották a szolgáltató adását arra hivatkozva, hogy megsértette a külföldi tudósítókra vonatkozó szabályokat.

 A rádiós és televíziós műsorokat felügyelő helyi hatóság közölte, hogy "felfüggeszti" a BBC hírműsorának a sugárzását. A külföldi tudósítók klubjának a véleménye szerint arról van szó mindkét esetben, hogy Peking rá akarja kényszeríteni az ott dolgozó külföldi sajtót, hogy az ő irányvonalát kövesse.

    A hongkongi BBC rádió éjjelente nyolc órában adott híreket a világból, és egy másik adón (R1) hetente egy órában közölt programokat. A hongkongi kábeltévé és a Now TV magántársaságok pénteken még tovább adták a BBC-t.

    A londoni társaság elítélte a kínai hatóságok csütörtöki és pénteki döntését is, és hangsúlyozta, hogy a pontos és részrehajlás mentes hírekhez való hozzáférés alapvető emberi jog. Közölte, hogy minden erőfeszítésével azon lesz, hogy eljuttathassa a híreit az emberekhez.

    "Teljesen elutasítjuk a pontatlanság és az ideológiai elfogultság vádját" - reagált az adó szerkesztősége. "Újságíróink Kínából és Hongkongból őszintén és tisztességesen tudósítottak a történtekről, ahogyan azt az egész világon teszik" - hangsúlyozta a londoni nyilatkozat.

    Dominic Raab brit külügyminiszter "a médiaszabadság elfogadhatatlan korlátozásának" nevezte a pekingi lépést, amely szavai szerint "csak rontani fogja Kína megítélését a világban''.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.