Így lett részese Orbán a Trump-botránynak

  • narancs.hu
  • 2019. december 9.

Külpol

Putyin mellett a magyar kormányfő hangolhatta az elnököt Ukrajna ellen.

Donald Trump és Orbán Viktor májusi privát megbeszélésének Kárpátalja volt a tárgya, amiben az elnök a saját védelmi miniszterét leintve jelezte, hogy a magyar miniszterelnökre hallgat – írja a Direkt36.

Orbánról több tanú állítja, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök mellett ő hangolhatta még Trumpot Ukrajna és Vologyomir Zelenszkij ukrán elnök ellen. A Direkt36 információ szerint azonban a magyar kormányfő jóval kevésbé fontos szereplő az amerikai és az ukrán elnök számára, mint amire a témáról szóló cikkekből lehet következtetni.

Trump a privát megbeszélés során Patrick Shanaman megbízott védelmi minisztert leintette, amikor ő rá akart térni egy tárgyaláson az Ukrajna-témára, mondván: „a miniszterelnökkel (Orbánnal) ezt már négyszemközt megbeszélte”.

Orbán Viktor miniszterelnök Kurt Volkernek is szóba hozta Ukrajnát, aki Ukrajnáért felelős amerikai különmegbízott lett 2017-ben, és aki a Trump elleni vádeljárás legfontosabb tanúja. A kormányfő azt fejtegette Volkernak, hogy Ukrajna mindig is ütközőállam lesz Oroszország és Európa között, és nincs realitása az ország nyugati integrációjának.

Az oknyomozó portál információi szerint egyébként az Orbán-kormány jó kapcsolatra törekszik Zelenkszkij elnökkel. Októberben a miniszterelnök a nyilvánosság kizárásával akart vele tárgyalni, de ez meghiúsult. Az október végi kijevi NATO-Ukrajna találkozót nem blokkolta a magyar kormány, közben Zelenszkij belegyezett, hogy a közös zárónyilatkozatba belevegyék a magyar kissebség ügyét.

A témával a Narancs.hu is részletesen foglalkozott.

Beszédes, ki, mikor, mit lépett: így került Orbán a Trump-botrányba

Amerikai lapok szerint Orbán Viktor májusi washingtoni látogatása is hozzájárult ahhoz, hogy Trump szkeptikusan állt az új ukrán elnökhöz. Íme az események kronológiája, avagy milyen szerepe lehetett a magyar miniszterelnöknek a botrányban, ami akár Trumpot is magával ránthatja.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.