Az EU már azon gondolkodik, mit kezdjen a mozgósítás elől menekülő oroszokkal
Közös álláspont kialakítását szorgalmazzák. Az ukrajnai háború kezdete óta már félmillióan menekültek el Oroszországból.
Közös álláspont kialakítását szorgalmazzák. Az ukrajnai háború kezdete óta már félmillióan menekültek el Oroszországból.
A népszavazás valódiságának látszatára sem ügyelt, és nukleáris világháborúval fenyegetőzött.
Állítólag a rendelet egy titkosított paragrafusa lehetővé teszi, hogy ne csak a védelmi miniszter által bejelentett 300 ezer embert mozgósítsák.
A szoftvert forgalmazó cég suttyomban szerződést bonthatott Magyarországgal és Lengyelországgal.
Az egész kontinenst megrázó energiakrízisre az Európai Unió is igyekszik megtalálni a választ: immár az Európai Bizottság is rendkívüli intézkedéseket javasol a villamosenergia-kereslet mérséklésére és a gázár visszafogására.
A pénzen nem múlhat, hogy van-e kéznél biztonságos fogamzásgátló.
A mozgósítás hírére a hadköteles korú oroszok egy része menekül, a gáz ára kilőtt, a forint árfolyama zuhant. A magyar kormány néma.
A Veszna jogvédő szervezet pedig tüntetésre szólított fel.
A balti államok légterének védelmét segíti épp négy Gripen vadászgép.
A brit külügyminiszter szerint a részleges mozgósítás egy nyugtalanító eszkalációt jelent.
Egyelőre a tartalékosokat mozgósítják Oroszországban, Putyin emeli a tétet.
A vitában Varga Judit igazságügyi miniszter az uniós alapszerződések szellemiségére, a konszenzus kultúrájára emlékeztette partnereit.