Csökkentik a misék számát az energiaárak miatt

Külpol

Persze nem itthon, hanem Olaszországban.

Csökkentik a misék számát, lekapcsolják a világítást a rezsiköltségek miatt takarékosságra kényszerülő olaszországi templomokban, de az energiaárak gondot jelentenek a pékségek és a lakóközösségek számára is.

Egyre több templomban a naponta bemutatott misék számának csökkentésével próbálnak takarékoskodni a költségekkel, így kevesebb áramot kell használni a templom belső világítására, és kevesebbet is kell majd fűteni a templomokat. Ahol már megérkezett az őszi időjárás, a papok azt kérték, a hívők öltözzenek fel jobban, minél később kelljen elkezdeni fűteni a templomokat. 

A szardíniai Oristano közeli templom plébánosa pedig sötétedés után nem kapcsolja fel a homlokzat és a harangtorony kivilágítását a helyi lapok szerint. Az északkelet-olasz Pordenone templomai az interneten kérnek anyagi segítséget a hívőktől a számlák kifizetésére.

Az olasz közszolgálati rádió-televízió csütörtöki tudósítása szerint az északnyugati Lombardia egyházmegyéje is jelezte, hogy már most nehezen tudja fedezni a kiadásokat a több száz egyházi egészségügyi és oktatási intézményben, valamint idősotthonban. A szintén az egyház tulajdonában levő milánói Ambrosiana Könyvtárban, ahol rendkívüli mikroklímát biztosítanak az értékes köteteknek, a korábbi évi 12 ezer eurós (4,8 millió forint) számla az idén már túllépte a 60 ezer eurót.

Az olasz püspöki kar (Cei) jövő heti ülése dönt a rezsidrágulással szemben szükséges lépésekről.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vihar a buliban

  • - ts -

Márpedig, ha itt vannak, a pokol felügyelet nélkül maradt, de azért a páciensek felvétele aligha szünetel…

Az oroszlánszelídítő

Miután Danny Boyle tavaly, 22 év elteltével felvette vérfagyasztó horrorfolyamának szálát, gyorsan át is passzolta a stafétabotot Nia DaCostának (Candyman; Hedda), aki a 28 nappal később (2003) szellemében szövi tovább a történetet.

Tíz kicsi német

  • - turcsányi -

Ronda szép. Sőt, nagyon szép város Andalúziában, egyenesen egy nevezetesség, turista­célpont (jó hatvan kilométerrel Marbella fö­lött, északnyugatra, tizenegy óránál).

Megjavítod?

A cím a japán kincugi hagyományára utal. E technika a repedések eltüntetése helyett az eltört tárgy „sebeinek” felvállalására törekszik. 

Már megint hétfő van

  • Pálos György

A regény magyar kiadásának borítójáról Botticelli Vénuszának újraértelmezett portréja tekint ránk, az elmosódó lágy női arcmás igen éles tekintettel párosul: poézist és tisztánlátást sugall.