Magyarország miatt akarják megszüntetni a vétójogot

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 20.

Külpol

A vitában Varga Judit igazságügyi miniszter az uniós alapszerződések szellemiségére, a konszenzus kultúrájára emlékeztette partnereit.

Meg kell szüntetni a külpolitikában és a biztonsági ügyeknél is azt a szabályt, hogy csak egyhangú szavazással lehet döntést hozni – mondta Németország európai ügyekért felelős minisztere, Anna Lührmann kedden, az Általános Ügyek Tanácsában, majd az Euronewsnak nyilatkozva.

A német politikus azzal indokolta a javaslatot, hogy Magyarország több fontos uniós döntést blokkolt már egymaga, a vétójoggal élve, olyan határozatokat, nyilatkozatokat, amelyek Oroszország, Kína vagy Törökország ügyében születtek, és fontos lett volna, hogy az Unió egységét demonstrálják.

Anna Lührmann azt is mondta, fontos, hogy az Európai Unió egyértelműen közölje Oroszországgal, nem tolerálja az Ukrajnában tett lépéseit,  „hogy nem toleráljuk az emberi jogok és az emberi méltóság elleni lépéseiket, ezért egységesen lépünk. Magyarország az egyedüli vétójával többször blokkolta már a tanácsi döntéseket, ezért szerintem fontos az, hogy elmozduljunk a vétójogtól a közös külpolitika és a biztonságpolitika területén, hogy hatékonyabban léphessünk fel Oroszország fenyegetésével szemben” – magyarázta a német politikus. Üdvözölte azt is, hogy az Európai Bizottság világossá tette Magyarország számára, a jogállami elvek megsértésének következményei lesznek az uniós források kifizetésénél.

Néhány napja az EU azt szerette volna kérni, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa jelöljön ki különleges megbízottat, aki az oroszok által elkövetett emberi jogi visszaélések vizsgálatánál felügyel. Ezt a kérést Magyarország megvétózta – írja a HVG Eurologus rovata, amely szintén beszámol a vétójogról szóló keddi egyeztetésről.

A német állásponttal – a minősített többségi döntésre való áttéréssel – a jelek szerint egyetért Franciaország, Dánia, Svédország, Hollandia és Olaszország.

„Nyílt és őszinte beszélgetésnek” nevezte az egyeztetést Mikulás Bek, a soros elnökséget betöltő cseh kormány minisztere. Most minden tagállamot arra kérnek, hogy alakítson ki ebben az ügyben egyértelmű álláspontot. 

Varga Judit igazságügyi miniszter azt mondta, hogy a magyar polgárok az egyhangú szavazás fenntartása mellett vannak, a magyar kormány is ezt támogatja. Azt javasolta vitapartnereinek, hogy az uniós alapszerződések szellemében alkalmazzák a konszenzus kultúráját.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.